Parkolóház vagy mérnöki bravúr? Vizes világrekord szárazon vagy elvesztegetett lehetőség? A nyári vizes világbajnokságra épült gigauszoda már csak az ára miatt is szélsőségesen megosztja a közvéleményt. Talán emiatt is állítottak fel mellette valami olyant, ami sokkal inkább összekovácsolja a nemzetet. 

Az eleve tekintélyes magasságban, a Népfürdő utca szintje fölött jó két méterrel több méteres, csillogó, krómacél szürrealista álom álldogál, nem messze a Duna Aréna főbejáratától,  a parkolóból érkező látogatók útvonalán. A dalista alkotást talán felesleges is értelmező elemzésnek alávetni, annyira pinaszerű, ugyanakkor képtelenség nem észrevenni, hogy a két lábon járó gigavagina pörölycápa-fejben végződik. 

A mű az emlékek egész áradatát szabadította el bennem. Egy pillanat alatt újra hetedikes voltam a józsefvárosi Práter utcában, az osztályfőnök meg bejelentette, hogy idén minden héten úszni fogunk járni a frissen elkészült Szigony utcai tanuszodába. Én eleve elég bénán tudtam úszni, ezért mikor a Balogh Lali az első óra közben odakutyázott mellém és megkérdezte, hogy hülye vagyok-e, hogy nem viselek úszószemüveget, majdnem belefulladtam. De megmondtam neki őszintén, hogy életemben egyszer viseltem úszószemüveget, a Palán, és az első dolog, amit megláttam vele, az egy akkora cafrangos turha volt, mint a házmesterék Fickó pincsije. De a Lali erre izgatottan csapkodni kezdte a vizet, aztán azt mondta, hogy kit érdekel, amikor az X.-nek - X. egy osztálytársnőnk volt - már szőrösödik. 

– Honnan tudod, mondta? – kérdeztem.

– Eddig fel sem tűnt, hogy gyengeelméjű vagy – felelte a Balogh, aztán rámadta a szemüveget és kötelezett, hogy dugjam be a fejem a víz alá, és nézzek a szomszédos sáv irányába, ahol a lányok úsztak. 

Új világ tárult a szemem elé! Döbbentem figyeltem azt, amit a szárazon olyan nehéz volt ennyire megközelíteni, amikor mintha egy cápa teste villant volna, valaki egy centiről belebámult az arcomba, aztán emberfeletti, gigászi porcoshalra utaló erővel kirántott a víz alól, azt kiabálva, hogy 

kukkoló majom.

H. volt az, egy nálam sokkal erősebb csaj, akinek szintén eszébe jutott szemüveget húzni, el sem merem képzelni, miért. 

Mindezeket az élményeket egy pillanat alatt előcsalogatta belőlem Bodóczky Antal és Kovács Kristóf – vagyis ha nem rontották el a betűvésést, akkor Kovacs Kristóf –műve, aminek a címe az, hogy Duna óra. 

Nem sima szoborról van szó ugyanis, a műalkotáshoz egy, a talapzatát elfoglaló infografika is tartozik, ami arról tájékoztatja a pina látványától révületbe esett befogadókat, hogy egy pohár, illetve a Duna mennyi idő alatt képes megtölteni különböző dolgokat, úgyis mint egy fürdőkád, vagy a Fekete-tenger medencéje. Középen a számláló pedig azt mutatja, hogy 2017. január 1. óta hány versenymedencét töltött meg a Duna. Elképzelni sem tudom, hogyan számítják ezt ki, tekintettel az állandóan változó vízjárásra, de lehet, hogy a talapzatban egy szupekompjúter is rejtőzik. 

A szobor kiválóan néz ki, és alakjánál fogva plusz motivációt adhat azoknak a gyerekeknek, akiknek az ingerszegény, nedves közegben történő monoton ide-oda úszkálás amúgy nem hozna lázba, így az elhelyezése is telitalálat.

FRISSÍTÉS 17:19: A cikkben a művet Bodóczky Antal és Kovács Kristóf művének nevezem. Az írás publikálása után derült ki, hogy bár egyértelműen egyetlen összetartozó műalkotásnak néz ki az egész, a Bodóczky-Kovács duó műve csak az alsó infografikaszerű rész, ennek a neve a Duna óra. A kiírás abszolúte félreérthető, azt még nyomozom, hogy akkor ki is alkotta magát a remek krómszobrot.