Képzeld el, mi történne, ha a Fidesz vezette Magyarország nemzeti ünnepén a miniszterelnök nyilvános beszédére olyan külföldiek érkeznének, akik az ünneplő magyar embereket a saját nemzeti ünnepükön egy frissen szétkaszabolt, véres magzat óriásira nagyított, magasba emelt fotójával provokálnák. Vagyis próbáld meg elképzelni, hogy mi történne ilyen esetben bárhol a világon, akár a legbékésebb skandináv országban. 

Orbán Viktor legelszántabb rajongói ehhez képet kigúvadt szemmel, leesett állal, liftező gyomorral, de némán és passzívan tűrték el a szó szerint gusztustalan provokációt 2017. március 15-én a Nemzeti Múzeum előtt, pedig rengeteg idős ember és pár gyerek is jelen volt. Merthogy az irtózatos molinót a miniszterelnök emberei által ideszervezett lengyel bértüntetők (= a mieink) emelték a magasba a Nemzeti Múzeum kerítése előtt, maximum 50 méterre attól a pontttól, ahonnan Orbán Viktor is beszélt a tömeghez. 

Tanulságos volt látni, hogy a helyszínre érkező alattvalók először hogyan sokkolódnak le a látványtól, hogyan suttogják egymásnak, hogy "ez undorító" meg hogy "mi köze ennek március 15-éhez", aztán hogyan zabolázzák meg az ösztöneiket, hogyan próbálnak jó képet vágni a dologhoz és hogyan maradnak végül kussban, hiszen a főnök embereinek bármit szabad.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy székely zászló és egy véres magzat között pont félúton állva fogok következtetéseket levonni a politikai agymosás hatékonyságáról. 

Az elém táruló  látvány annyira bizarr volt, hogy a fejemben csak úgy száguldoztak a gondolatok: mi lenne, ha Orbán Viktor a lengyelek után legközelebb mondjuk a majmokkal kötne politikai szövetséget? A rajongói azt is szó nélkül lenyelnék, ha a Főnök idebuszoztatott támogatói a maguk módján ünepelnék március 15-ét,: némelyek a Múzeum körút fáin ugrándozva és rikoltozva, mások egymás szőrzetéből kiszedett tetveket falatozva vagy a piros cerkapöcsüket huzigálva, esetleg a tömeget dobálva a kakijukkal?

Mint az eddigiekből is kiderül, az idei március 15-ei,  állami ünnepségnek nevezett fideszes fesztivált abszolúte leuralta a lengyel tüntetőkultúra. Vicces módon nem mindig abban a formában, ahogyan azt a szervezők szerették volna: egy konszolidált, de igen elszánt lengyel úr például kifejezetten Orbán Viktor ellen tüntetett a tömegben egy 

ORBÁN ÚR, ÖN MEGSÉRTETTE A LENGYEL TESTVÉREIT. MIÉRT?! 

feliratos táblával. Meginterjúvoltam: az fájt neki, hogy Orbán támogatta a lengyel Donald Tuskot abban, hogy ő maradhasson az Európai Tanács elnöke. Az Orbánék által évek óta minden nagyobb tüntetésre és ünnepre ideimportált bérlengyelek egy része ugyanis annyira szélsőségesen jobbos vagy fundamentalista katolikus, hogy nekik az amúgy jobbközép Tusk is olyan, mint egy zöldpárti homoszexuális jógaoktató. 

A Múzeum kerti központi ünnepség a szurkolói sálas fociultrákkal megerősített lengyel csapatok intenzív jelenlététől eltekintve erősen közepesre sikeredett. 

A zenés műsor az elejétől a végéig néptáncolásból állt, mintha a 48-as forradalom egy csűrben, és nem egy belváros kávéházaban tört volna ki, de én bírom a táncházat, úgyhogy ez sem tudott megtörni. 

A végtelen hosszú danolászást-táncolást először Tarlós főpolgármester fellépése szakította meg. Mostanra Tarlós lett Orbán egyik kedvenc fellépő párja. A főpolgármester ugyanis olyan veretes zengéssel, ugyanakkor végtelenül unalmasan beszél, hogy tökéletes kontrasztot alkot a mindig utána fellépő headliner MC-vel. A beszéde az egész tömeget visszaröpítette az általános iskolába, azon belül egy osztályfőnöki órára. Unatkozva ásítoztunk, mégsem letargikusan, hiszen tudtuk, hogy csak ezt kell kibírni és már jön is a nagyszünet. Amikor - végre, ideje volt! - szóba került Rottenbiller Lipót, egy bácsi mellettem megjegyezte:

Ő most halt meg.

Igen, a politikai agymosásnak vannak kétségtelenül előnyös következményei is. Ennyire időn kívül kerülni egyébként csak egészségre ártalmas drogok beszedésével lehetne. 

Tarlós nem volt szégyenlős, még azt is ki merte mondani, szó szerint, hogy

nem engedünk a 48-ból

aztán jött a Főnök. Hiába a nagy sikoltozás, az első mondatoknál még igen szétszórt volt, a tényleg értelmetlen "derűs komolyság" jelzős szerkezettel egészen ki is csinálta a közelemben állókat, akik a beszéd szelfizésre felfűzött elejét sem értették. A Tábornok vette az adást, és visszatért a nála klasszikusnak számító gyűlöletmise műfajához, amit profi papként celebrált. A mai fő ellenségeink, akik magyar akarnak reggelizni és keresztényt vacsorázni

1. Brüsszel
   
2. a nemzetközi pénztőke - maga Marosán György sem ejtette ki ilyen gyűlölettel ezeket a szavakat
   
3. és a liberális sajtó voltak. 
   

Az angol szakosokat is érdekelni fogja Orbán professzor forradalmi felfedezése, miszerint a Brexitre szavazó angolok a liberális média ellen lázadtak fel. 

Az elég esélyesnek tűnt, hogy a látóteremben állók sosem jártak Brüsszelben, és liberális újságnál csak nemzetközi pénzt láttak kevesebbet, így senki sem akadt fenn azon, hogy a nemzeti ünnepen a miniszterelnök azokat gyalázza habzó szájjal, akiknek a pénzéből ő hatalmon, a hallgatói pedig a létminimum fölött vannak. 

A beszédre lelkes, de rövid taps volt a reakció, aztán mindenki gyorsan hazament.

Ahol én álltam - a múzeummal szemben állva durván a főlépcső jobb szélével szemben - onnan sokáig semmilyen fütyülést nem lehetett hallani, aztán Tarlós beszéde elején elkezdődött valami, hogy Orbán beszéde alatt már folyamatos és intenzív legyen a sípolás, amit ezúttal autóriasztószerű hangok is színesítettek, de ami a környékemen sosem erősödött meg annyira, hogy zavarja a szöveg megértését. A miénk inkább egy vegyes lengyel-orbánista szektor volt. 

Hazafelé megtekintettem az újra aktiválódó Orbán-ellenes lengyel tüntetőt, aki azért sem okozott felfordulást, mert az angol nyelvű tábláját nem értették a nyugdíjasok, aztán meghallgattam egy atillás bácsit, amint odaordítja az ellentüntetőknek, hogy 

Senkik vagytok, libapásztorok!

majd motorra ültem és akkora gázt adtam, hogy magam mögött tudjam hagyni a véres magzat képét, de kudarcot vallottam.