A modern nyugati ember talán csak a cápatámadásoktól retteg annyira, mint az öngyilkos merényletektől. 2001 szeptember 11., majd a madridi, párizsi, londoni, brüsszeli terror gondoskodott arról, hogy a téma még jó ideig ne kopjon ki a köztudatból, akármit is mondanak a statisztikák arról, hogy a közúti balesetek mennyivel több emberéletet követelnek Magyarországtól Amerikáig.

Az utóbbi években valóban egyre gyakoribbak az öngyilkos merényletek, igaz, ezek túlnyomó többségét a Közel-Keleten követik el muszlim terroristák. 2011-ben még csak havonta 17, 2013-ban már 52, 2015-ben pedig 76 öngyilkos merényletet regisztráltak. A drámai növekedés elsősorban az ISIS-nek köszönhető, amely minden korábbi terrorszervezetnél gyakrabban nyúl ehhez a módszerhez.

Egy friss tanulmány, amelyet Charlie Winter, a hágai székhelyű International Centre of Counter-Terrorism kutatója jegyez, először vizsgálta meg részletesen az ISIS hozzáállását az öngyilkos merényletekhez, és egészen újszerű megállapításokra jutott.

Winter szerint az ISIS, hasonlóan a II. világháború végjátékában kamikaze-pilótákat bevető Japánhoz, az öngyilkos támadásokat újszerű taktikai elemként alapvetően nem támadásra, hanem védekezésre használja. Ezzel próbálják megállítani a területüket támadó ellenséget, hogy valamelyest csökkenjen az egyre zsugorodó kalifátusra nehezedő katonai nyomás. Az ISIS öngyilkos merényletei így, szemben például az al-Kaida taktikájával, alapvetően katonai, és nem civil célpontok ellen irányulnak.

Winter azt állítja, ez olyan taktikai újítás, amelynek stratégiai következményei évekre meg fogja határozni a nemzetközi terrorhelyzetet.

Az ISIS ma egyre profibban, szinte már futószalagon gyártja az öngyilkos merénylőket, és ahogy az általuk ellenőrzött terület mérete egyre csökken, úgy lesz ezekből csak egyre több. Ami kegyetlen, de logikus lépés: az öngyilkos merénylők pontosan megtalálják a célpontot, elég sok áldozatot szednek, nehéz ellenük védekezni, és - lásd e cikk nyitómondatát - hatékonyan félemlítik meg az ellenséget.

Mindennek tetejébe pedig a különböző, egymással versenyző muszlim dzsihadista terrorszervezetek közt nagy presztízst jelentenek az öngyilkos támadások, az ezeket követő médiafigyelem pedig csak hírhedtebbé és - az ilyesmire fogékony körökben - népszerűbbé teszi az ISIS-t.

Winter tanulmányához összesen 923, az ISIS által 2015 decembere és 2016 novembere között elkövetett öngyilkos merénylet részleteit, helyszíneit, módszereit, elkövetőit vizsgálta meg. A kutatást ebben az esetben alapvetően nehezíti, hogy helyszíni adatgyűjtésre a világ legveszélyesebb részén egyszerűen nincs lehetőség, de Winter azt állítja, az ISIS olyan alaposan dokumentálja ezeket a merényleteket, hogy az általuk közölt adatokra, valamint egyéb helyszíni forrársokra támaszkodva is lehet tanulmányt írni.

Az ISIS hivatalos hírügynöksége, az Amaq gondosan dokumentálja valamennyi merényletet, amiket ők inkább „mártírhalál-hadműveleteknek” neveznek. Ennek propagandacéljai is vannak, de a pontos dokumentációra azért is szükség van, mert a terrorszervezet özvegyi nyugdíjat fizet a halott merénylők hozzátartozóinak. A modern médiafejleményeket mindig követő ISIS ma már ott tart, hogy csinos infografikákkal is illusztrálja az öngyilkos merényletek eredményét:

link Forrás

Az ISIS közleményeiben mindig rögzíti a merénylő dzsihadista álnevét, halála helyszínét, merénylete részleteit, és végül mindent, amit a célpontról tudni érdemes.

Winter számíásai szerint az ISIS vizsgált merényleteinek 84 százaléka konkrét katonai célra irányult, és a legtöbb közülük olyan védelmi művelet volt, ami alapvetően az ellenség előrenyomulását volt hivatott akadályozni.

Az öngyilkos merényletek közel kétharmadát Irakban követték el, közel egynegyedét pedig Szíriában, elsősorban Aleppóban és környékén. A többi támadásra a világ dzsihadista központjaiban került sor, Líbiától Jemenen és Afganisztánon át Nigériág. Ez a területi eloszlás, Irak túlsúlya pedig világosan mutatja, hogy 

az ISIS ott nyúl leginkább az öngyilkos merényletekhez, ahol katonailag fenyegetik.

Ennél is érdekesebb, hogy az ISIS vezetői pontosan tudják, hogy mikor nincs értelme már az öngyilkos merényleteknek, értékes harcosok életét tovább pazarolni. Winter szerint jó példa erre Falludzsa ostroma, ahol a védekező dzsihadisták az első három hétben rendszeresen követtek el öngyilkos merényleteket, de amikor már ők is látták, hogy az iraki várost elveszítik, leállították ezeket az akciójat. Az ISIS által ellenőrzött iraki Moszulban, amit 2016 vége óta támadnak a koalíciós erők, csak az ostrom első hetében 58 öngyilkos támadás volt, és ezek máig nem szűntek meg, még ha gyakoriságuk időnként csökken is.

Winter szerint ebben nem csak az az érdekes, hogy ezek szerint az öngyilkos merényletek leállítása előre jelezheti a teljes visszavonulást, hanem hogy az ISIS-nél így egyértelműen valamilyen központból kiadott paranccsal koordinálják ezek az akciók indítását és beszüntetését.

A tanulmány az ISIS öngyilkos merénylőit három csoportba osztja:

• A járműre szerelt házi készítésű pokolgépek (VBIED - vehicle-borne improvised explosive device) sofőrjei. 
  
• Az ellenségre lőfegyverekkel és robbanóövekkel és -mellényekkel rárontó öngyilkos merénylők.
  
• A hagyományos értelemben vett öngyilkos terroristák, akik robbanóövekkel és -mellényekkel felszerelkezve civil célpontokat támadnak (HBIED - human-borne improvised explosive device)
  

Az ISIS ezek közül a VBIED-ek használatát fejlesztette tökélyre, a vizsgált öngyilkos merényletek hetven százaléka ebbe a kategóriába tartozott. VBIED bármiből kialakítható, a célnak autó, kamion, tanker, Hummer, zsákmányolt könnyű katonai jármű, tank, páncélozott jármű, bulldózer és egy szimpla motorbicikli is megfelel. Az ISIS kedvence a házi készítésű páncéllal ellátott terepjáró, mivel olcsón előűllítható és gyors, így a meglepetés erejével tud lecsapni. Van, amelyikben csak egy sofőr indul a halálba, de néha ül mellette valaki, aki a robbanás előtt gólyózáport is zúdít az ellenségre.

Az ISIS kedvelt taktikája valóságos VBIED-konvojt indítani a célpont ellen. Ilyenkor az első vonalban haladnak a nehezebben kilőhető és nagyobb pusztításra képes járművek, amelyek áttörik az ellenség védelmi állásait, hogy aztán a mögöttük érkező, könnyebb VBIED-ek oda is eljuthassanak, ahol az ellenség már nem számítana rájuk.

Az öngyilkos merénylőket is három alcsoportba lehet osztani.

• A szimpla golyófogók, akik harci helyzetben csoportosan, lőfegyverekkel nekirohannak az ellenfél állásainak. Néha őket is felszerelik robbanómellénnyel, de sokszor csak addig tüzelnek, amíg az ellenség le nem lövi őket. Velük fordul elő néha az az abszurd helyzet, hogy élve jönnek vissza az öngyilkos merényletből - ezekről is be szokott számolni az ISIS. 
  
• Az ellenség táborát, szálláshelyét, egyéb létesíményeit lőfegyverrel és robbanószerrel támadó merénylők, akiknek nemcsak az áldozatok minél nagyobb száma a célja, hanem az ellenség demoralizálása is.
  
• Végül pedig az olyan merényletek, mint a 2015 novemberében a párizsi Bataclan koncertterem és néhány más helyszín ellen végrehajtott, alapvetően civileket gyilkoló támadás, amelyben a terroristák szintén lőfegyverrel és robbanószerkezetekkel voltak felszerelve.
  

Szemben a közhiedelemmel, Winter adatai világosan bizonyítják, hogy az ISIS merénylőinek csak kis része külföldről érkezett dzsihadista. A tanulmány szerint a 923 öngyilkos merénylet 80 százalékát iraki és szíriai állampolgárok követték el. A 186 külföldi merénylő több mint 30 különböző országból érkezett a kalifátusba meghalni. Különös módon messze a legtöbben, 27-en Tádzsikisztánból érkeztek, ami tekintve, hogy a közép-ázsiai országnak alig 8 millió lakosa van, különösen erős teljesítmény.

Winter azt sejti, hogy az erős tádzsik öngyilkossági kedvnek köze lehet ahhoz, hogy az ISIS hadügyminiszterének tartott Gulmurod Khalimov maga is tádzsik. (Aki mielőtt átállt volna a dzsihádistákhoz, hazája rendőrségének egyik különleges alakulatát vezette alezredesként, és nyugati terrorelhárítási kiképzést is kapott, néhányszor egyenesen Amerikában.) 

Ahogy az ISIS által ellenőrzött „kalifátus” területe egyre csökken, az öngyilkos merényletek száma stabil tud maradni. Ha a kalifátus teljesen összeomlana, és az ISIS életben dzsihadistái kénytelenek is lennének ismét illegalitásba vonulni a többé-kevésbé működő Szíriában és Irakban, az öngyilkos merényletekkel kapcsolatban felhalmozott tudásuk biztosan megtalálná az utat a terroristák következő generációjához.