Egy filozófus-mestertroll levezette, hogy a vegetáriánusoknak valójában a vadon élő állatok kiirtásáért kéne kampányolniuk

Igazi klasszikus zavarba ejtő és kommentgeneráló cikk jelent meg a Journal of Practical Ethics című morálfilozófiai lapban az Oxford Egyetemről érkező Thomas M. Sittler-Adamczewski tollából. 

Sittler-Adamczewski egy olyan jól ismert, etikailag is megalapozott véleményt fordít a feje tetejére, amit szerinte számos vegetáriánus is vall: hogy a farmokon, gazdaságokban tartott állatoknak rosszabb életük van, mint vadon élő társaiknak. 

(Biosphoto / Matthijs Kuijpers)

Az ezt az elvet követő vegetáriánusok ezért abból a megfontolásból nem esznek húst, hogy a farmerek kevesebb állatot tartsanak, csökkentve ezzel a gazdaságokban tartott állatok számát. Sittler-Adamczewski érvelésének fontos feltevése, hogy ha a következményetikailag elkötelezett vegetáriánusok azt kell gondolják, hogy a gazdaságban tartott állatok élete rosszabb, mintha nem is léteznének. Ha ugyanis csak annyit mondanának, hogy ezeknek az állatoknak az élete rossz, de nem rosszabb a nem létnél, akkor az ártalomcsökkentésre és a jobb körülmények biztosítására kéne fókuszálniuk, nem pedig az így tartott állatok számának csökkentésére. 

Sittler-Adamczewski ezután dobja be a fő érvét: szerinte ha a vegetáriánusok következetesek volnának, akkor a vadon élő állatok szenvedése lenne a fő problémájuk, és ezért fő követelésük a vadon élő állatok számának csökkentése lenne, akár az élőhelyek elpusztítása, akár sterilizálás útján. 

Az már talán ennyiből is kiderült, hogy Sittler-Adamczewski igazi mestertroll, de azért mégiscsak egy szakfolyóiratba publikál, így muszáj érveket is bedobnia. Az egyik fő érve, hogy bármennyire is romanticizált kép él a modern társadalmakban az "érintetlen természetről", valójában az egy elég kegyetlen hely. Éhezés, szomjúság, életveszélyes ragadózok a mindennapok állandó kísérői. Tanulmányában olyan kegyetlenségeket sorol fel, melyek jó eséllyel sosem leselkednek farmokon élő állatokra: például, hogy a krokodilok vagy a hiénák élve belezik ki áldozataikat, hogy a vadon élő madarakra ilyen rémisztő betegségek leselkednek, ráadásul ott a hideg tél, a további időjárási viszontagságok és a ragadozóktól való állandó rettegés. 

(Biosphoto / Oscar Diez)

Persze Sittler-Adamczewski sem állítja azt, hogy a vadonélésnek ne lennének előnyös oldalai is: az élelemszerzés, a szex, a játék, az ide-oda mászkálás mind a szabadban élő állatok jussa. Mégis az a feltételezése, hogy összességében a negatív élmények vannak többségben. Erre utal szerinte a vadállatok reprodukciós stratégiája is, azaz hogy életük során számos kölyköt szülnek, melyek többsége viszont nem sokkal születésük után elpusztul. Ezért a szerző szerint nem túlzás azt állítani, hogy a vadon élő állatnak rosszabb életük van, mint mondjuk a szabad tartási rendszerben élő teheneknek. 

Sittler-Adamczewski Richard Dawkinst idézi, aki egyszer arról írt, hogy e mondat megalkotásához szükséges egy perc során több ezer állatot faltak fel élve, mások rettegve rohantak az életükért, másokat gyilkos paraziták faltak fel belülről, míg ezrek haltak meg éhezés vagy folyadékhiány következtében. Megint ott tartunk, hogy Sittler-Adamczewski szerint az egyetlen következetes megoldás a vegetáriánusok számára  a vadon élő állatok számának csökkentése. Sőt, odáig is elmegy, hogy arról írjon, a vegetáriánusoknak igazából több húst kéne enniük, mivel akkor még több mezőgazdasági területre lenne szükség, ami épp a vadon élő állatok természetesen lakhelyeinek felszámolása révén válna lehetségessé. 

Ez persze szerinte sem könnyen elérhető cél, de vannak kézzelfoghatóbb lehetőségek is: a vegetáriánusok például támogathatják óriási parkolóházak építését a természetbe vagy támogathatnak erdőirtásokat folytató vállalatokat. 

Egy könnyen adódó ellenérv ezzel az egésszel szemben, hogy a vadon élő állatok szenvedése természetes folyamat, hiszen csak a tápláléklánc mechanizmusai működnek ilyenkor, ezért mindez erkölcsileg semleges kérdés. De Sittler-Adamczewski szerint nem helyes érvelés az, hogy ami természetes, az automatikusan jó is.

(Biosphoto / Michel & Christine Denis-Huot)

Persze arra ő sem gondol, hogy az ösztöneit követő oroszlán morálisan vétkes lenne. De abban viszont hibát követünk el, hogy rendszeresen összemossuk egy cselekedet és egy cselekvő moralitásának ügyét, elsősorban azért, mert mindig az emberi viselkedésből indulunk ki. Pedig valójában könnyedén meg lehet ítélni egy cselekedet helyességét/helytelenségét, anélkül, hogy a cselekvő morális státuszáról bármit mondanunk kéne. 

Vannak persze empirikus ellenérvek is Sittler-Adamczewski koncepciójával szemben, azaz hogy a következetes vegetáriánusok a vadon élő állatok minél nagyobb számban történő kiirtásában kéne érdekeltek legyenek. Az egyik fő érv, hogy nem nagyon lehet kiszámítani, mi lesz, ha ekkora lendülettel avatkozunk bele a természet működésébe, felmerül például  a kérdés, hogy az összes vadon élő ragadozó kiirtásával nem okozunk-e ökológiai katasztrófát.

Sittler-Adamczewski itt megint a filozófiai mestertroll szerepébe bújik, amikor arról ír, hogy persze, a bizonytalansági tényező indokolhat több kutatást és vizsgálatot, de önmagában nem lehet a nemcselekvés alapja: ugyanis ha nem teszünk semmit, akkor marad a jelenlegi helyzet, jelenleg pedig világszerte rengeteg vadon élő állat szenved. Szóval nem igaz az az állítás, hogy a nemcselekvés értéksemleges döntés lenne. 

(Biosphoto / Oscar Diez)

A legerősebb ellenérv Sittler-Adamczewski szerint azoké, akik azt akarják bemutatni, hogy a vadon élő állatok élete még mindig jobb, mintha nem is léteznének. Ezt viszont empirikusan nagyon nehéz bizonyítani: nem ismerjük még elég jól az állatok idegrendszerét, hogy meg tudjuk mondani, pontosan mennyi fájdalmat és örömet képesek feldolgozni. És ugyan az emberi tapasztalatokból levezethetünk bizonyos következtetéseket, például hogy elég fájdalmas, ha valakit elevenen felfalnak, de az egyes állatfajok szubjektív tapasztalatai nagyban eltérhetnek. 

Vannak kutatások, melyek szerint egy ragadozóval való találkozás a poszttraumás stressz szindróma tüneteihez hasonló következményekkel járhat, és arról is szólnak eredmények, hogy a háziasított állatok kevesebb stresszt élnek meg, mint a szabadban élő társaik. Viszont még mindig nem tudunk eleget minderről, jóval több kutatásra lenne szükség. 

Sittler-Adamczewski szerint ha a vegetáriánusok el is utasítják ezt az érvelést, és azt gondolják, hogy a vadon élő állatok élete teljesebb, mint farmokon tartott társaiké, ebből még nem következik, hogy nem kéne semmit sem tenniük. Ha a vadon élő állatok számának csökkentésével nem is értenek egyet, a szenvedésük mérséklése kiemelt céljuk kéne legyen.

Itt viszont az a probléma lép fel, hogy az egyes fajok szenvedésein enyhítő lépések automatikusan más fajok szenvedésének növekedéséhez vezethetnek. Ha például segítünk a kihulló fogú elefántokon, hogy fogazatuk elvesztése után is tudjanak rágni, kevesebb táplálék marad más növényevőknek. Ha megtizedeljük a ragadozókat, természetes prédáik elszaporodnak, és a velük táplálékért konkuráló fajok éhezhetnek. 

De épp ez a nagyon éles evolúciós helyzet is arra mutat rá, amiről Sittler-Adamczewski végig beszél: egy ennyire kiélezett és kompetitív környezetben alighanem nagyon kevés örömöt jelent az élet és tele van szenvedéssel. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;