A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint egyszerre kell magyarnak és Krisztus-követőnek lenni

POLITIKA
2017 március 20., 15:38
comments 171

Székesfehérváron adták át a Nemzetstratégiai Kutatóintézet rajz- és esszépályázatának díjait

 "magyar zászló és címer", illetve "az én hősöm" témakörben.

Az eseményen beszédet mondott az évi 1,3 milliárdból gazdálkodó intézet vezetője is. Szász Jenő szerint az 

az általuk kiírt pályázat egyszerre felelt meg a magyar és keresztény kettősségnek, amely tulajdonképpen Szent István-i örökség. 

Szász emlékeztetett arra, hogy az első magyar király egyrészt hazát teremtett e nemzetnek, másrészt fia elvesztése miatt arra kényszerült, hogy Máriának ajánlja fel a hazát, innen a keresztény örökség. 

Egyszerre kell magyarnak és Krisztus-követőnek lenni

tette hozzá. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.