Ez a cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Prókai Eszter írása. 

Magyarországon a nyelvtanítás sok helyen még mindig egyet jelent azzal, hogy bemagoltatják a szavak magyar jelentését, a gyerek meg visszamondja. Ez az egyik legfőbb oka, hogy hiába fordítunk európai szinten is sokat a nyelvoktatásra, mégsincs látszatja. Nálunk még tartja magát, hogy a nyelvtudás egyet jelent a nyelvvizsgával, pedig a két dolognak gyakran semmi köze egymáshoz.

• A többi európai országhoz képest évek óta a magyar közoktatásban az egyik legmagasabb a nyelvórák száma. Közel kétszer annyi nyelvórája van egy magyar diáknak, mint egy dánnak, egy finnek, egy svédnek vagy egy osztráknak.
  
• A magas óraszámok mellett az igazi luxusnak számító, tudásszintnek megfelelő, bontott csoportos nyelvoktatás is szinte csak nálunk létezik.
  
• Az európai szinten is magas ráfordítások mégsem jelennek meg a magyarok nyelvtudásában.
  
• A közoktatásban nem eléggé hatékony a nyelvtanítás, a felsőoktatásban pedig szinte teljesen megszűnt.
  
• Azt hangsúlyozzuk, amit nem tudnak a diákok, ahelyett, hogy arra építenénk, amit tudnak.
  
• A magyar nyelvtanárok jelentős része a kommunikatív módszer helyett még mindig a fordításban, a szókincs bemagoltatásában, a könyvek felolvasásában és az élőbeszédben sosem használt igeidők számonkérésében látja a sikeres nyelvoktatás kulcsát.
  

Tévhit, hogy a magyarok nem beszélnek idegen nyelveket, évről-évre javul a teljesítményünk. Ahhoz képest viszont, hogy az oktatáspolitika az elmúlt 20-25 évben mennyit fordított arra, hogy jobban tudjunk idegen nyelveken beszélni, ez a teljesítmény mégis nagyon gyenge – mondja Nikolov Marianne egyetemi tanár, kutató, aki hosszú évtizedek óta vizsgálja a nyelvtanulás folyamatait és eredményét a közoktatásban.

Egy konferencián tartott előadása után beszélgettünk vele arról, hogy mi a probléma az iskolai idegennyelv oktatással, miért nyelvvizsgaközpontú a magyar nyelvtanuló, miért nem igazságos, hogy a diploma feltétele a papírral igazolható nyelvtudás, és valóban érdemes-e már óvodás korban angolul beszélni a gyerekkel.

“Hiába mondják egyre többen, hogy beszélnek valamilyen idegen nyelvet, még mindig nem vagyunk elegen, és még mindig nem beszéljük elég jól” – kezdi Nikolov Marianne, aki szerint ennek több oka van, de talán az egyik legfontosabb az, ami a közoktatásban történik. Amikor a diákok elkezdik a nyelvet tanulni, általában nagyon lelkesek, ez a lelkesedés azonban idővel csökkenni kezd. Hogy miért? Mert az osztálytermi játékos feladatokat felváltják a sokkal szárazabb és unalmasabb nyelvtanítási módszerek, ez pedig egykettőre elveszi a gyerekek kedvét.

Úgy tanítunk, ahogy minket tanítottak

“Azt látjuk, hogy hiába van nagy hangsúly a tanárképzésben a kommunikatív nyelvtanításon, amikor a tanárok az osztályterembe kerülnek, az évek alatt visszatérnek azokhoz a módszerekhez, amikkel még annak idején őket oktatták: felolvasás a tankönyből, fordítás, nyelvtani gyakorlatok, a gyereknek szinte meg sem kell szólalni. Persze vannak olyan helyek, ahol remekül tanítanak, de sajnos nem az a tipikus” – mondja Nikolov Marianne.

Egy korábbi kutatásából az derült ki, hogy a megfigyelt nyelvtanárok harmada még mindig a következő módszerekkel tanítja az idegen nyelvet:

• az órán főleg magyarul beszél
  
• a gyerekek kevés és láthatóan unalmas feladatot kapnak, mindenki azonosat
  
• frontális osztálymunkában fordítanak
  
• nyelvtani szabályokat tudatosítanak
  
• szavakat memorizálnak összefüggés nélkül
  
• a tanár feltesz egy kérdést, egy diák vagy a diákok együtt válaszolnak, majd a tanár a választ elfogadja vagy javítja, és már lépnek is tovább a következő kérdésre
  
• a tanárok többsége a diákok szóbeli hibáit azonnal javítja, majd elismételteti a jó választ
  
• Ez utóbbi miatt él a legtöbb magyarban az a hibás felfogás, hogy idegen nyelven megszólalni csak akkor érdemes, ha minden tökéletes. Ha hibázunk, az valami olyan rettenetes dolog, amit azonnal ki kell javítani.
  

Nikolov Marianne azt mondja, az ilyen módszerek felett már eljárt az idő: a nyelvórákon jóval nagyobb szerepet kéne kapnia a videó- és filmnézésnek, a honlapok nézegetésének, a társalgásnak, a szerep és nyelvi játékoknak. Annak, hogy milyen tankönyvből tanítjuk a gyereket, gyakorlatilag nincs hatása a nyelvtudás fejlődésére, minden a jó oktatási módszeren múlik.

„Ha a tankönyvben órákon át lapozgatva egymás után oldjuk meg a nyelvtani vagy fordításos feladatokat, abban nincs semmi új, semmi izgalom. A jó módszernek ezzel szemben van motiváló ereje. Sajnos azonban Magyarországon a nyelvtanítás sok helyen még mindig egyet jelent azzal, hogy bemagoltatják a szavak magyar jelentését, a gyerek meg visszamondja vagy szódolgozatban kérik számon.” 

Eltúlzott jelentőség

Magyarországon, ha azt mondjuk, hogy nyelvtudás, mindenkinek a nyelvvizsga jut eszébe. Hosszú évtizedekre visszanyúló hagyománya van, hogy a bizonyítvány előnyökkel jár, jó példa erre a közalkalmazottak esete, akik nyugdíjazásukig pótlékot kaptak a papírért, teljesen függetlenül attól, hogy meg tudtak-e egyáltalán szólalni az adott nyelven, vagy kellett-e a munkájukhoz.

Bár a világ minden részén kérnek a nyelvtudásról vizsgával mért bizonyitványt, mint például a TOEFL vagy a Goethe, de ezeket általában egy konkrét cél miatt kérik, például külföldi egyetemre felvételinél, vagy állampolgárság elnyeréséhez, munkavállalási engedélyhez.

Nálunk erősen eltúlzott a nyelvvizsga jelentősége. Régen csak pár embernek volt, és ettől úgy tűnt, hogy ez valami kimagasló dolog. “Olyan presztízsértéket társítanak hozzá, amit semmilyen kutatás nem támaszt alá” – mondja Nikolov Marianne, aki szerint azért, mert valaki egyszer jól teljesített egy nyelvvizsgán, az még nem jelenti azt, hogy évekkel később képes az idegen nyelvet használni. A magyar felfogás azonban még mindig a nyelvtudás legkézzelfoghatóbb bizonyítékának tartja a papírt.

“Húsz éve arra várunk, hogy a gyerekek számára ingyenes elérhető érettségi váltsa ki a nyelvvizsga szerepét” – mondja az egyetemi tanár. Szerinte ha a közoktatás elérné a célját, akkor a diákok a középiskola végén sikeresen teljesítenék az emelt szintű érettségit valamilyen idegen nyelvből, aminek ki kéne váltania az akkreditált középfokú nyelvvizsgát. Ehhez képest, most ott tartunk, hogy ami ingyen nem sikerül a közoktatásban a diákok jelentős részének, azt pénzért letehető külső vizsgákon próbálják teljesíteni. De a felvételi pontszámok kiszámításának szabálya is az emeltszintű érettségi helyett a nyelvvizsgák felé tereli a diákokat.

Nem nyújt semmit, cserébe követel

A legfrissebb adatok szerint az egyetemisták harmada azért nem kapja meg a diplomáját, mert nincs egy világnyelvből középfokú nyelvtudásáról vizsgája. Ezen a helyzeten most még egyet akarnak csavarni azzal, hogy többet követelnek: már a felsőoktatásba belépéskor kérnék a nyelvvizsgát. Nikolov Marianne szerint ez a rendszer nem tükrözi a valóságot.

„Az egyetemeken hosszú évek óta nincs nyelvtanítás, ami van, azok fizetős kurzusok. Mégis elvárják, hogy a felsőoktatásban töltött évek végére legyen középfokú nyelvtudásod. Azt nem értem, hogy azok a diákok, akiknek az egyetem semmit nem nyújtott nyelvtudásuk fejlesztésében, miért engedik meg, hogy olyat követeljenek tőlük, ami az egyetemi tantervben nem szerepel” 

– kérdezi a kutató.

A másik probléma, hogy hiába tanul egy diák a középiskolában például angolul, a felsőoktatásban arra is alig van lehetőség, hogy a diákok a választott szakjaikon a szaktárgyakat célnyelven tanulják, és így tartsák szinten és fejlesszék tovább a közoktatásban elért nyelvtudásukat. A tantárgyak célnyelven tanulása a külföldi diákoknak természetes, ez lenne a megoldás a magyar diákok számára is.

Nem történik csoda, ha óvodában kezdjük

Az elmúlt másfél évtizedben világszerte, így hazánkban is egyre több alsó tagozatos és óvodás tanul idegen nyelven, főleg angolul. Az EU-ban a kisgyermekkori nyelvtanulást az állampolgárok többsége hatéves kortól tartja célszerűnek, de 39 százalék már óvodáskorban támogatja a kezdést, elsősorban angol nyelvből.

Azonban szinte alig van összefüggés aközött, hogy valaki hány évig tanul egy nyelvet, és hogy mennyit tud – mutatta ki Nikolov Marianne egy másik kutatása. Az idegen nyelv oktatásának elkezdésében a „minél korábban, annál jobb” alapelv nem állja meg a helyét. A kisgyerekek idegen nyelvi fejlődésének üteme ugyanis lassú. Lényegesen lassúbb, mint a serdülő vagy fiatal felnőtt nyelvtanulóké. A másik fontos tanulság, ami a magyar diákok között végzett vizsgálatokból kiderült, hogy az angol és német nyelvtudásuk szintje és a nyelvtanulással töltött évek száma között gyenge a kapcsolat, és a heti óraszám sincs szoros összefüggésben a tudás szintjével. Lényegesen fontosabb tehát a minőség, mint az idő órákban, években kifejezve.

Az is fontos lenne, hogy csak akkor kezdjen el a szülő vagy az óvónéni idegen nyelven beszélni az egészen kicsi gyerekhez, ha ő maga valóban jól beszéli az adot nyelvet – teszi hozzá az egyetemi tanár.