A világ nyugati fele szinte elfelejtett gratulálni Áder Jánosnak az újraválasztáshoz

politika
2017 március 25., 07:01

Ébresztő, nyugati barátaink! Több, mint egy hete, március 13-án választották újra köztársasági elnöknek Áder Jánost. 

Érkeztek bőven gratuláló levelek, de leginkább csak a szomszédból (mínusz Ausztria), a Balkánról és keletről. És szinte nincs olyan diktátor, aki ne írt volna a két ország együttműködésének további elmélyítéséről, a kölcsönös megértésről és az egymás iránti tiszteletről. 

Nyugati országból bezzeg csak a napokban leköszönt, hivatalát Frank-Walter Steinmeiernek átadó Joachim Gauck írt, abban is az európai egységet, a jog, a szabadság, a béke valamint a tolerancia biztosítása kiemelkedő jelentőségét emlegette. És a Magyarországot támadás alatt tartó Brüsszelből jött két levél, szintén az egységes Európával rontva el az ünnepi hangulatot. Jean-Claude Juncker annyira dörzsölt róka, hogy a levelet küldők közül egyedül ő volt az, aki igazán örömet okozhatott Ádernek azzal, hogy felemlegette a magyar államfő nemzetközi erőfeszítéseit a klíma- és környezetvédelem, valamint felelős vízgazdálkodás érdekében. 

Egy hetes késéssel végül írt a NATO-főtitkár is, nade Mr. Trump, legalább egy twittet küldjön Mr. Ádernek, hiszen a magyar államfő is írt november 9-én, az elnökválasztás másnapján egy gratulációt.

Engedje meg Ferenc pápa, hogy emlékeztessük arra a gratulációra, amit Áder János - hiába volt sűrűn napja az újraválasztáson - küldött Önnek március 13-án, megválasztása negyedik évfordulójára. Áder úr bezzeg hiába vár arra, hogy ne csak a megválasztás dátuma, de az udvarias gesztus is kölcsönös legyen. Pedig Áder úr már tavaly is írt a harmadik évfordulón. 

Nem feltétlenül a világ legszórakoztatóbb olvasmánya az egyik államfő másik államfőnek küldött gratulációja, többnyire sablonos körmondatok, jó egészséget, további sok sikert, ennyi, bár a marokkói királyé igazán szívmelengető lett. De legalább látszik, ki veszi a fáradtságot, és ki az, akinek a stábja még erre is sajnál két mondatot. 

A köztársasági elnöki hivatal honlapján, az elnöki postaládában a következő gratulációk találhatók:

  • Andrzej Duda, a lengyelek köztársasági elnöke (elsőként gratulált, miután nem titkolt örömmel értesült a hírről. Külön klassz, hogy megemlítette a nemzetközi szervezetekben való együttműködést azok után, miután Orbán vérig sértette a lengyel kormányt azzal, hogy Tuskot támogatta az EU-ban.) 
  • Tomislan Nikolic, a szerbek köztársasági elnöke
  • Kolinda Grabar-Kitarović, Horvátország államfője
  • Andrej Kiska, Szlovákia elnöke, mindenféle személyességet nélkülöző sablonlevelet küldött
  • Recep Tayyip Erdoğan, török elnök a szoros baráti és szövetségesi kapcsolatot emlegette fel, és örömmel várja közeli magyarországi látogatását
  • Joachim Gauck, Németország azóta hivatalát átadó elnöke az egyetlen, aki nyugati ország államfőjeként gratuált. A levelében viszont mintha nem Ádernek, hanem Orbánnak címezve ezt írja: „Meggyőződésem: mind Magyarország, mind Németország polgárai számára az európai egyesülés vívmányainak, különösen a jog, a szabadság, a béke valamint a tolerancia biztosítása kiemelkedő jelentőséggel bír. (…) Éppen az előttünk álló kihívásokra tekintettel fontos feladatunk, hogy megőrizzük ezeket a vívmányokat és közösen alakítsuk tovább Európát.”
  • Sauli Niinistö, a finnek elnöke a ragyogó finn-magyar kapcsolatokat emelte ki
  • Filip Vujanović, montenegrói elnök megköszönte a magyarok támogatását az országa NATO- és EU-csatlakozási törekvéseihez, és ismét jelezte, hogy várja Ádert. 
  • Petro Porosenko ukrán államfő röviden kívánt további sikereket és bízik a két ország további sikeres együttműködésében
  • Dalia Grybauskaite litván államfő udvarias levele
  • Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a gratuláció mellett óvatosan odapiszkált, amikor megjegyezte, hogy Magyarország és az Európai Unió olyan kihívásokkal néz szembe, amelyet egységes és közös fellépéssel tud leküzdeni, és bízik abban, hogy Magyarország hozzájárul ezekhez a közös erőfeszítésekhez. 
  • Miloš Zeman, a Cseh Köztársaság elnöke azt írta, hogy „a parlamenti többség egyértelmű támogatása, amit a választás során élvezett, számomra a magyar nemzet Ön iránt érzett tiszteletének és az Ön személyével kapcsolatos reményeinek bizonyítéka.” Zeman örül, hogy a visegrádi együttműködés nem csak afféle vitaklub, hanem tényleges együttműködés, és meghívta Ádert Prágába. 
  • Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Tuskhoz hasonlóan felhívta a figyelmet az európai egységre, ezzel a fordulattal: „Bízom benne, hogy Magyarország, amely alaptörvényében fejezte ki az európai egység megteremtése iránti elkötelezettségét, aktív és építő szerepet vállal majd a közösségünk jövőjét meghatározó párbeszédben.” Aztán jelzi azt is, hogy az EU továbbra is Magyarország megbízható partnere lesz a fenntartható gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés, valamint az életszínvonal növelése érdekében tett erőfeszítéseiben. És igazi profiként ő az első, aki értekli Áder nemzetközi erőfeszítéseit a klímavédelem, a környezetvédelem és a vízgazdálkodás területén. 
  • Igor Dodon, a Moldovai Köztársaság elnöke nagyon udvarias, bár kissé semmitmondó körmondatok után jelezte, szívesen látná Ádert Kisinyovban. 
  • Giorgi Margvelashvili grúz elnök a két ország szoros kapcsolatának felemlegetése mellett megköszönte a kiállást Grúzia területi integritása mellett. 
  • Gjorge Ivanov, a Macedón Köztársaság elnöke is megköszönte, hogy Magyarország támogatja az EU-s és NATO-csatlakozási szándékukat, és jelezte, hogy alig várja már a budapesti látogatást. 
  • Vlagyimir Putyin, orosz elnök őszinte gratulációját küldte, és arra számít, hogy Áder államfői tevékenysége is hozzájárul az orosz-magyar kapcsolatok továbbfejlesztéséhez, ami megfelelő a két nép érdekeinek és hozzájárul Európa stabilitásához és biztonságához. Amúgy pedig jó egészséget, jólétet és további sikeret kívánt Putyin. 
  • Sabah Al-Ahmad Al-Jaber Al-Sabah sejk, Kuvait Állam emírje két baráti országról ír a levelében
  • Nurszultan Nazarbajev kazah államfő nem felejtette el megjegyezni, hogy idén lesz 25 éve, hogy a két ország diplomáciai kapcsolatot létesített, és gyümölcsöző, kölcsönösen előnyös együttműdköésről ír, amit tovább mélyít Asztana és Budapest startégiai partnerségi kapcsolata. 
  • VI. Mohammed marokkói király szerint Áder megbecsülésének biztos jele az újraválasztás, amit a magyar államfő a széleskörű politikai tapasztalatai mellett annak a fáradhatatlan erőfeszítésnek is köszönhet, amivel segíti Magyarország törekvéseit a további haladás és a jólét érdekében. 
  • Alekszandr Lukasenka, belorusz államfő biztos abban, hogy közös erőfeszítéseik nagyban hozzájárulnak a két ország közti politikai, kereskedelmi, humanitárius és kulturális együttműködés aktivitásához, „az országaink és népeink javára”.
  • Borut Pahor, a Szlovén Köztársaság elnöke sem hisz a személyességben. 
  • Mahmúd Abbász palesztin elnök is sok sikert kívánt Ádernek „népük további haladásra és jólétre irányuló törekvéseinek és céljainak megvalósításában”.
  • Nikosz Anasztasziadesz, a Ciprusi Köztársaság elnöke is gratulált egy nem túl izgalmas levélben, dehát ez tényleg nem az a műfaj. 
  • Hwang Kyo-ahn, a Koreai Köztársaság ideiglenes elnöke nem sablonköszöntőt küldött, kitér arra, hogy a keleti blokkból velünk vették fel először a diplomácia kapcsolatot, azt is írja, hogy Áder 2015 áprilisi látogatása óta egyre több koreai vállalat fektet be Magyarországon, és megköszöni Áder és a magyar kormány támogatását az észak-koreai nukleáris fenyegetéssel szemben.
  • Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Magyarország hozzájárulásáról írt a közös erőfeszítésekhez, és jelezte, mennyire várja a budapesti látogatását.
  • Bujar Nishani albán államfő a két nép közötti történelmi és hagyományos barátság mellett nem felejtette el, hogy Áder járt Albániában tavaly és megköszönte az albánok európai intergációs törekvéseinek segítését. 

Március 21-i az elnöki postaládában a legutolsó levél, de nincs benne például az azeri diktátor is gratulált a két ország hagyományos barátságára hivatkozva. Ha Amerikából is érkezett azóta levél, akkor elnézést kérünk Donald Trumptól. 

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.