Elkapták a kínaiak fizetett informátorát az amerikai külügyminisztériumban

külföld
2017 március 30., 09:44
comments 50
Baljós árnyak az amerikai külügyminisztérium épületénél Washingtonban. Win McNamee/Getty Images
photo_camera Baljós árnyak az amerikai külügyminisztérium épületénél Washingtonban. Win McNamee/Getty Images

Szerdán vádat emeltek az amerikai külügyminisztérium egy magasabb rangú tisztviselője, Candace Claiborne ellen. Az FBI vádjai szerint a most 60 éves, 1999 óta a külügyminisztériumnál szolgáló nő 2011 óta a kínai titkosszolgálat fizetett informátora volt. De nem is ezzel vádolják, hanem azzal, hogy ezt elhallgatta a külügyi tisztviselőket rendszeresen átvilágító FBI elől.

Claiborne a vád szerint jellemzően nem titkos, de nehezen hozzáférhető információkat adott át a kínaiaknak, például arról, hogy hogyan értékelik az amerikai külügyminisztériumban a kínaiakkal folytatott gazdasági tárgyalásokat, és milyen következményei lehetnek annak, ha az amerikaiak által kifogásolt kínai árfolyampolitika mégse változna.

A periratokból kifejezetten zaftos részletek is kiderülnek, például arról a most 34 éves amerikai férfiról, akit Claiborne "lakótársaként" jellemeznek. A diplomata szívén viselte ennek a fiatal férfinak a sorsát, mert a szolgálataiért cserébe például azt kérte, hogy a kínaiak fizessék ki 12 ezer dolláros tandíját egy divatiskolában, illetve fizessenek neki további 35 ezer dollárt, hogy befejezhesse tanulmányait. A gyanú szerint a kínai ügynökök egy esetben még Kínából is kimenekítették a férfit, akit "állítólag súlyos bűncselekményt követett el Kínában". A kémek elsimították az ügyet a rendőrségen, és még repülőjegyet is vettek neki.

Claiborne, akit a vádiratban úgy jellemeznek, mint aki folyamatosan pénzszűkében volt, egészen bensőséges viszonyt ápolt kínai tartótisztjeivel. Egyikükre például ráírt, hogy hozzon egy mamuszt, "mert gyakran fázik a lábam".

Bár Claiborne ártatlannak vallotta magát, a vád szerint pontosan tisztában volt vele, hogy kiktől kap pénzt. A lakótársának nevezett fiatalembernek maga mondta, hogy a kínaiak "kémek". 2015-ben az aktuális nemzetbiztonsági átvilágításán mégis tagadta, hogy bármilyen helytenel külföldi kapcsolata lenne, vagy bárkitől ajándékokat kapott volna. Emellett "számos lényegbevágóan hamis vagy félrevezető nyilatkozatot" adott.

A vádirat szerint az FBI több telefonhívást is elfogott, amiket Claiborne az irodája alatt három emelettel levő telefonfülkéből kezdeményezett kínai tartótisztjeivel, de begyűjtötték a velük folytatott levelezéseit is. Januárban pedig egy kínai-amerikai FBI-ügynök is felkereste, magát a kínai állambiztonsági minisztérium tisztviselőjének kiadva. Claiborne beinvitálta otthonába, és másfél órán át beszélgetett is vele. Akkor nem tagadta, hogy segítette volna a kínai kormányt. (Via Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.