Tisza Kata írónő, Tisza Kálmán ükunokája érettségi után jött tanulni Magyarországra. Mielőtt Reváns című könyve óriási sikert hozott volna neki, évekig tanított az ELTÉ-n és a CEU-n is. Tiltakozásképpen az egyetemet ellehetetlenítő törvénytervezet ellen a Facebookra írta ki, mit jelent és jelentett neki a CEU akkor, amikor úgy tűnt, lejárt vízuma miatt haza kell mennie az országból Romániába. 

„Az egyetem végeztével a tanulmányi vízumom lejárt, nem volt más lehetőségem, az országból mennem kellett. És akkor történt az én kis életemben egy Csoda. Eltés tanárom kiválasztott, és azt mondta, kell ember a CEU-ra, a Nyílt Társadalom Archívumba. Menjek be, ott várni fognak. Bementem, és nemcsak vártak, hanem hivatalos munkaszerződéssel vártak. Soha életemben nem láttam addig olyat. Rémülten mondtam, hogy de hát, izé, nekem román útlevelem van. Erre mondták, hogy nem baj. Nem baj, kérdeztem vissza. Ez eddig még mindenhol baj volt, az összes állami hely elutasított azzal, hogy nem vagyok magyar. De magyar csak úgy lehetnék, ha hivatalosan dolgozhatnék, s elindulhatna a folyamat. Erre az volt a válasz, hogy segítünk. Segítünk, hogy az országban maradhass. És segítettek. [...]

Amikor bekerültem a rendszerbe, láttam, hogy mindenki máshonnan jött, más és más hátizsákkal, más nehézségekkel, problémákkal, és ők is mind támogatást kaptak. Hivatalosan bejelentett munkát, tisztességes fizetést, magas színvonalú képzést, és mindenek fölött: emberi bánásmódot. A CEU, ahogy én megismertem, nemcsak egyetem volt, hanem emberi közösség. Ahol életemben először lehettem teljes értékű magyar, és stigma nélküli emberi lény, szabad gondolkodással és emberi méltósággal.”