tiltakozás

Túl a „nem hagyjuk!” politikán

A 2026-os választások előtti hetekben olyan hangulat van Magyarországon, amihez hasonlót még nem tapasztaltunk az Orbán-rendszerben. Ehhez szükség volt annak az ellenzéki hozzáállásnak a meghaladására, amit a reménytelen skandálások emlékére nevezhetünk „nem hagyjuk!” politikának. A tét most egészen más.

plankog
publicisztika

Nem lesz veszélyeshulladék-feldolgozó üzem Pilisjászfalun

Pilisjászfalu képviselő-testülete közölte ezt.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Kinevették az államtitkár beszédét az állatorvosi diplomaosztóján

Varga-Bajusz Veronika az ünnepségen hitvány, silány emberekről beszélt, akik el akarják lehetetleníteni a kormány sikereit.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Fellázadtak a pszichiáterek, tömegek követelik Ézsi Robin kirúgását a Nyírő éléről

A kormányzat azonban a jelek szerint továbbra is kitart a kórház menedzsmentje mellett.

Gazda Albert
belföld

A munkaidő-nyilvántartás bevezetése ellen tiltakozik a román színházi szövetség

A nyílt levél tisztességtelen, cinikus gesztusnak minősíti a munkavégzés tényének dokumentálását célzó, de a művészi munka jellegzetességeit figyelmen kívül hagyó minisztériumi szabályzatot.

Herczeg Márk
színház

Nem fogott kezet Bondár Annával a győztes ukrán ellenfele, Olekszandra Olijnikova

És fotózkodni sem volt hajlandó vele, mert a magyar teniszező korábban részt vett egy orosz tornán, amit a Gazprom, az orosz katonai gépezet egyik legfontosabb pénzügyi pillére finanszírozott.

Herczeg Márk
sport

ICE-ügynököket hoznak magukkal az amerikaiak a téli olimpiára, Milánó polgármestere máris elküldte őket a francba

Azt mondják, hogy csak diplomatákat fognak védeni, mégsem látják őket szívesen.

Szily László
sport

Az elmúlt évek legnagyobb tüntetései zajlanak Irán-szerte, a gazdasági problémák már annyira súlyosak, hogy azt az iráni rezsim sem tudja eltagadni

Ezúttal az állami médiumok is elismerik, hogy tiltakozások zajlanak, de gyorsan hangsúlyozták, hogy a tüntetők kizárólag a gazdasági helyzet miatt aggódnak, és semmi kifogásuk a teokratikus berendezkedéssel szemben.

Takács Lili
külföld

Nem lesz szilveszteri jazzkoncert az újrakeresztelt Trump Kennedy Centerben

„A jazz küzdelem árán született meg, a szabadság iránti olthatatlan vágy eredményeként." Lemondták, mert nem tetszett nekik az erőszakos átkeresztelés.

Szily László
MŰVÉSZET

Országos leállást hirdetnek dél-afrikai nőjogi szervezetek a nemi alapú erőszak miatt

A szervezők azt kérik a nőktől, hogy „vonuljanak ki a gazdaságból” egy napra, felhívva a figyelmet a rendkívül magas nőgyilkossági és nemi erőszak-statisztikákra.

Benics Márk
külföld

Az MLSZ betiltotta a szurkolói koreográfiát a magyar-ír vb-selejtezőn

„A hivatalos indoklás szerint a legutóbbi mérkőzéseken tapasztalt, ellenük irányuló véleménynyilvánítások, szidalmazások miatt” – írta a válogatott szurkolói csoportja.

Benics Márk
foci

Az oroszok megbombázták Azerbajdzsán kijevi nagykövetségét

Bakuban bekérették az orosz nagykövetet, hogy határozottan tiltakozzanak a történtek miatt.

Gazda Albert
háború

Epsteint és Trumpot ábrázoló képeket vetítettek a windsori kastély falára, őrizetbe vették őket

A tiltakozók egy hatalmas transzparenst is kifeszítettek Trump és Epstein közös képével a kastély közelében.

Benics Márk
külföld

Munkabeszüntetéssel tiltakoznak román bírók és ügyészek a nyugdíjreformjuk ellen

A bírói hatalom elleni „agresszív kampány” befejezését követelik. A kormányfő szerint éppen az veszélyezteti az igazságügyi rendszer működését, hogy a bírók és ügyészek kétharmada jelenleg „szakmai érettsége teljében”, 48 évesen korkedvezménnyel nyugdíjba vonul.

Herczeg Márk
külföld

Több mint 300 tiltakozást tartottak szombaton az Egyesült Államokban, mivel Trump átrajzolná a kongresszusi választókerületeket Texasban

Kalifornia demokrata kormányzója, Gavin Newsom eközben az államának szintén új választókerületi térképet tervezett, ami szerinte öt új kongresszusi helyet biztosítana a demokratáknak, hogy kiegyensúlyozzák a republikánus előretörést Texasban.

Jelinek Anna
külföld