Lassan az egész világot sikerült megtéveszteni a CEU ügyében, de szerencsére akad még néhány koponya, aki átlát a szitán
2017 április 06., 16:24
Tömött terem és vastaps az ELTE jogi karán, ahol az oktatók rendkívüli előadást tartottak a CEU-törvényről
Viszonylag ritkán látható jelenet, hogy több száz diák hétfő délelőtt önszántából, felvett kurzus nélkül megjelenjen az egyetemen, ahol aztán alkotmányjogi, összehasonlító jogtörténeti és közigazgatási előadásokat hallgasson, majd végül minden előadást ütemes vastapssal fogadjanak.
Hétfő délelőtt mégis ez történt az ELTE jogi karának egyik nagyelőadójában, ahol sok száz fiatal gyűlt össze, hogy a kar oktatóinak rövid, 10-10 perces előadásait hallgassák meg. Minden oktató a saját szakterületéhez kapcsolódó témával érkezett, de ami közös volt bennük, hogy mindegyik előadás az egyetemi autonómia kérdését járta körbe. És más helyzetben egyes előadások akár még száraznak is tűnhettek volna, itt most szó sem volt erről, világosan lehetett érteni, hogy minden felszólalás egyben tüntető gesztus is a CEU-t ellehetetlenítő fideszes törvénnyel szemben.
Az európai hagyományok
A kormánypárti narratíva szerint ugyan a tövényt nem a CEU kinyírására szánták, de ezt Németh Szilárdon kívül valószínűleg a fideszes képviselők sem veszik komolyan. Nem véletlen, hogy a törvénymódosítás miatt a világ vezetői egyetemi, kutatók tízezrei és a teljes hazai tudományos közösség is tiltakozott.
A hétfői program az ELTE ÁJK-n viszont mégis egy új szintet jelentett: tiltakozó levelek megírása helyett ezúttal a tanszék legismertebb oktatói inkább elmondták a diákoknak, mit gondolnak erről a kérdésről.
Az irányok, melyekből a jogi tanszék oktatói a felsőoktatási törvény módosításáról beszéltek, tényleg nagyon szerteágazóak voltak: Földi András, a Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék tanszékvezetője például egy latin Horatius-idézettel indított, ami arról szólt, hogy vannak bizonyos határok, amiket már nem szabad átlépni. Földi előadásában szót sem ejtett a CEU-ról, az egyetemek autonómiájának történeti gyökereit mutatta be, visszanyúlva a középkor elejéig.
Utána az Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék vezetője, Király Miklós beszélt arról, hogy az egyetemek autonómiája milyen mélyen európai gondolat: a feltevés, hogy a tudás újrateremtése és átadása nem lehet meg szabadság nélkül, évszázadok óta jelen van a kontinensen.
A két történeti felvezető után Fleck Zoltán a jogtudományra és a jogászképzésre háruló felelősségről beszélt. Illetve arról, hogy a nyugati jog mára válságba jutott, az ezer éve épülő intézményeit felemésztette a követhetetlen állami centralizáció, az autonómiák silányulása, a jogi értékvilág elhalványulása.
De ezek nem szűntek még meg teljesen: a jog világában él még a humanizmus, az emberi jogok, a tolerancia eszménye, ezeket az alapelemeket nem tudta még legyőzni a modernitás, pedig több diktatúra is próbálkozott ezzel.
Akkor pedig, amikor egyre jobban látszódnak a demokrácia válságtünetei világszerte, azaz a növekvő bizalmatlanság az intézményekkel szemben, a növekvő populizmus, még nagyobb felelőssége van a jog szakértőinek. A történelemből azt látni, hogy amikor a bírói hatalom gyengült, az autonómiái sérültek, mindig a jogtudományra hárult a nagyobb szerep.
Ehhez viszont a tudománynak, az oktatásnak szabadságra van szüksége, mondta Fleck, aki utalt arra is, hogy a tudomány szabadságának további feltétele, hogy kulturális szabadság is legyen: újságoktól civil szervezeteken át a művészetekig.
A Politikatudományi Intézet igazgató-helyettese, Arató Krisztina egy diskurzuselemzést adott a CEU-törvényt kísérő vitákról: megmutatta azt, hogyan próbálja a magyar kormány szakpolitikai területre szűkíteni a témát, mintha csak szigorúan egy szabályozási kérdésről lenne szó, ami a versenyfeltételeket rendezné.
Velük szemben pedig ott van egy nagyon sokszínű tábor: egyetemek oktatói, hallgatói, a hazai tudományos élet majd minden szereplője, nemzetközi tudományos közösségek szervezete és egyetemek a világ minden részéről. Ez a tábor viszont nem szakpolitikai, hanem az egész politikai közösséget érintő kérdésként kezeli a CEU ügyét: alkotmányosságról, tanszabadság érvényességéről beszélnek, a demokrácia működéséről tesznek fel kérdéseket. Narratívájuk szerint olyan kérdések merültek fel most, mint hogy hova tart Magyarország, mit jelent az európaiság, mi legyen a viszonyunk kelethez és nyugathoz.
Arató Max Webert idézve beszélt arról, hogy ő oktatóként nem fog most választani a két narratíva között, de ha sikerült érvényes kiindulópontokat adnia a kérdés továbbgondolásához a hallgatóknak, akkor a politikatudomány már sikerrel járt. Abból a tapsból, amit kapott, úgy nézett ki, hogy sikerült neki.
Alkotmányos aggályok sora
Hack Péter személyes történeti perspektívából indított, és a Magyar Népköztársaság alkotmányából mutatott be részleteket. Ezekben semmiféle normatív érték nem volt, csupán edukációs célja volt ennek a szövegnek. Az 53. paragrafus például így szól:
A Magyar Népköztársaság hathatósan támogatja a dolgozó nép ügyét szolgáló tudományos munkát, valamint a nép életét, harcait, a valóságot ábrázoló, a nép győzelmét hirdető művészetet, s minden rendelkezésére álló eszközzel elősegíti a néphez hű értelmiség kifejlődését.
Hack szerint figyelve a most zajló állami megszólalásokat, ez a nyelvezet tér vissza megint. Csak a Népköztársaság szót kell kicserélni, a szöveg utána ma is megállna.
Pedig mint elmondta, amikor egyetemeken ezeket kellett tanulnia, nem gondolta volna, hogy ez az értelmetlen blabla tíz éven belül történelemmé válik. De jött a rendszerváltás, vele pedig a jogállamiságot kimondó alkotmány.
Amiből fakad a jogbiztonság, a kiszámíthatóság és az előreláthatóság. Hack erre egy példát is hozott: ha valaki milliárdokat befektetve egyetemet alapít Magyarországon, és azt jóhiszeműen, a törvényeket betartva működteti, akkor jóhiszeműen számíthat arra, hogy jogait mindenki tiszteletben tartja, beleértve az államot is.
Hack szerint ezért fontos, hogy ma a törvényhozók, a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság tagjai is tisztában legyenek azzal, hogy amikor egy ilyen egyedi, számukra fontos kérdésben döntenek, akkor azzal az alkotmányos berendezkedés alapját, a jogállamiságot teszik kockára.
Előadását egy 38 évvel ezelőtti személyes történettel kezdte, ezért a jövőbe tekintve azzal zárta, hogy reméli, ha 38 év múlva lesz még egyetem, és annak lesz jogi kara, és ha ott tanítanak majd valamit 2017 áprilisáról, akkor ebben a tananyagban az szerepel majd, hogy ekkor a magyar jogállamiság veszélybe került, de szerencsére az akkor élő tudósok, értelmiségiek, dolgozók és diákok kiállásának hála ez a veszély elhárult.
Az Alkotmányjogi Tanszék oktatója, Somody Bernadette három szempontot vetett fel a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban. Egyrészt, hogy egy egyetemi autonómiát érintő törvénynek nem csak az Alaptörvénynek, de az európai alkotmányos minimumnak is meg kell felelnie. Másrészt, hogy ha az állam belenyúl az egyetemek autonómiájába, akkor igazolnia kell, hogy miért teszi meg. Ha nem adható meg ilyen indoklás, akkor elképzelhető, hogy a szabály helytelen, mondta Somody, aki szerint a beavatkozásnak világos, az Alaptörvényben rögzített határa van: a tudományos életet érintő kérdésekről a tudományos közösség tagjai dönthetnek.
Végül még arról beszélt, hogy az egyetemek nem csak a tanszabadságnak, de a véleményalkotásnak, a kommunikációs alapjogoknak is kiemelt intézményei. Ezeknek a jogoknak a révén tudunk részt venni a demokratikus közéletben, ezek alapján tájékozódhatunk, vehetünk részt nyilvános vitákban.
Az egykori alkotmánybíró, Lévay Miklós arról beszélt, hogy ha a jogalkotó betartotta volna a jogalkotási törvényben foglalt formális garanciákat, biztos, hogy más tartalmú törvény született volna.
Ez a jogszabály lefektet ugyanis olyan biztosítékokat, mint hogy kellő felkészülési időt kell biztosítani egy törvény elfogadása után az érintetteknek, megkövetel hatásvizsgálatot, azaz a következmények felmérését, valamint azt, hogy megállapítsák a szükségességet: azaz hogy a felmerült probléma kezelésére valóban egy törvényre van-e szükség.
Ehhez jön még az, hogy törvénykezés közben illik kikérni a szabályozási kérdésnél az érintett felek véleményét, ha pedig a felsőoktatásról van szó, akkor legalább a Magyar Rektori Konferencia állásfoglalását. Most viszont ez nem történt meg.
Utolsóként a Közigazgatási Jogi Tanszék tanszékvezetője, Nagy Marianna következett, aki közigazgatási jog szabályai felől foglalta össze mindazt, amiről kollégái is beszéltek. Nagy említette azt is, hogy a felsőoktatás autonómiájának modern kereteit legszélesebben egy 2005-ös alkotmánybírósági határozat mondta ki, mely a tanítás, az oktatás szabadsága mellett beszélt az intézményi, működési és gazdálkodási szabadságról. Igaz, ezek az oldalterületek az Alaptörvényből már hiányoznak: az egyetemek gazdasági autonómiája odalett, ez pedig befolyásolja a kutatás szabadságát is.
Nagy jogi szempontból fontosnak tartotta még megemlíteni, hogy az egyetemek nemzetközi piacon is versenyeznek egymással, és protekcionista eszközökkel általában nem lehet nemzetközi versenyt nyerni.
Legvégén arról beszélt, hogy szinte minden kollégájának ugyanaz jutott eszébe a felmerülő problémákról: a véleményszabadság és a tanszabadság egyfajta tükör a társadalom számára, ami a valóságot mutatja meg.
És ha nem szép, amit a tükörben látunk, az nem feltétlen a tükör hibája, viszont eszköz lehet arra, hogy jobb válhassunk, tanuljunk a világtól.
Ne a tükröt törjük össze, mi akarjunk jobbak lenni.
– zárta előadását Nagy Marianna.
Hasonló program lesz amúgy hétfő délután az ELTE BTK-n és a TÁTK-n is, és a jogi karon is lesz még egy fórum kedd délután.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.