Theresa May brit kormányfő keddi bejelentése alapján június 8-ra előrehozott választásokat írna ki. May a döntését a Brexittel indokolta, mondván most van igazán szükség kormányzati stabilitásra. Ez méltányolható szempont, bár nyilván méltányolhatóbb lenne, ha May nem majd egy évvel az uniós kilépésről döntő népszavazás és az akkori kormányfő, David Cameron ennek folyományaként bejelentett lemondása után látta volna elérkezettnek az időt arra, hogy új mandátumot kérjen a választóktól.

Más szempontokat is figyelembe véve viszont nem lehet nem elismerni May döntésének zsenialitását. Cameron 2016. június 24-én, a népszavazás másnapján, már a végeredmény ismeretében jelentette be lemondását. Másnap jelent meg a Mail on Sundayben a Survation közvélemény-kutatása, mely szerint a Konzervatív Párt és a Munkáspárt azonos, 32 százalékos támogatottságot élvezett a választók körében. A brit közvéleményt a Survationnél gyakrabban szondázó, a Guardiannel együttműködő ICM június 25-én megjelent felmérése szerint a konzervatívok 36, a Munkáspárt 32 százalékon állt, vagyis statisztikai értelemben még eszerint is döntetlenközeli eredménnyel végződött volna egy választás.

Rövid belharc után a konzervatívok Theresa Mayben találták meg Cameron utódját, ő 2016. július 13-tól Nagy-Britannia miniszterelnöke. Az Ipsos-MORI július 11-i mérése szerint ekkor a konzervatívok előnye a hibahatáron belüli 1 százalékpont volt, 36:35 volt az állás a javukra. A többi közvélemény-kutató július első napjaiban már statisztikai értelemben is szignifikáns, 4-8 pontos konzervatív előnyt mért, ez a May kinevezését követő egy hónapban 6-14 pont között stabilizálódott, és idén február közepéig nagyjából változatlan is maradt.

Február második felétől a Munkáspárt elkezdett folyamatosan leszakadni. Azóta a számukra legkedvezőbb felmérések is 13 pontos konzervatív előnyt mértek, de jellemzően már 17-19 százalék körül alakult a különbség, idén áprilisban pedig egy kivételtől, az Opinium az Observerben április 13-án publikált, mindössze 9 pontos konzervatív vezetést mutató felmérésétől eltekintve már 20 pontot meghaladó konzervatív előnyt mért.

Az ICM két legfrissebb, az előrehozott választás bejelentésének napján, illetve az azt megelőző napon közölt mérése szerint a konzervatívok 44-46, a Munkáspárt 25-26 százaléknyi szavazatra számíthat.

Az angol választási rendszerben, ahol kizárólag egyéni képviselőket választanak a győztes mindent visz elv alapján, ekkora előny elsöprő parlamenti fölényre váltható. Martin Baxter választási modellje alapján 45 százalékos konzervatív, 25 százalékos munkáspárti, 12 százalékos liberális demokrata és 8 százalékos UKIP szavazataránnyal számolva

a konzervatív párt 67 új képviselői helyet szerezne, ezzel 398 mandátuma lenne a 650 fős alsóházban.

A Munkáspárt 69 mandátumot bukva csupán 163 képviselői helyet szerezne. Ez 1935 óta a legrosszabb eredményük volna, akkor 154 képviselői helyet szereztek - 38 százalékos támogatottsággal, az akkor még csak 615 fős parlamentben. A 25 százalékos eredménynél rosszabbat 1918-ban és előtte értek csak el, vagyis a választójog kiterjesztése óta csak egyszer. Az elmúlt negyven év munkáspárti szempontból legkatasztrofálisabb választásán, az 1983-ason 27,6 százalékos támogatottsággal 209 mandátumot szereztek.

May tehát a jelen állás és a trendek alapján bizton számíthat hangoztatott célja, a kormányzati stabilitás megteremtésére és mandátuma megerősítésére. Egyben az is biztos, hogy jobb időpontot keresve se találhatott volna egy rendkívüli választás kiírására.

A brit közvélemény-kutatók felméréseinek eredményeit a UK Polling Report gyűjtőoldaláról idéztem. A Munkáspárt korábbi választásokon elért eredményeit pedig a Wikipediáról.