Amerika szemében végre mi lehetünk a kerítésépítő, keresztény, nemzet- és Európa-védő tökös gyerekek
2017 február 16., 22:05
Az égvilágon semmi értelme a CEU-ról beszélgetni
Csütörtökön délután közérdeklődésre számot tartó eseményre került sor a Terror Házában. A CEU képviseletében Fodor Éva és Enyedi Zsolt rektorhelyettesek, a „másik oldal” – az egyszerűség érdekében nevezzük így – nevében pedig Kovács Zoltán kormányszóvivő, Schmidt Mária TH-főigazgató és Maruzsa Zoltán, az EMMI köznevelésért felelős helyettes államtitkára ültek le „A CEU-vita – A baloldal sírásója” című kerekasztalhoz.
A 444 szeretett volna részt is venni az eseményen, de sajnos a Terror Háza egyszerűen nem volt hajlandó meghívót küldeni nekünk az eseményre, amin
„a sajtó munkatársai számára a részvétel regisztrációhoz kötött, csak névre szóló sajtómeghívóval lehetséges.”
Így a közpénzből rendezett, nyilvánosan meghirdetett eseményre nem jutottunk be, akárcsak más, nem a kormány tenyeréből etetett sajtótermékek, mint például az Index. Próbáltuk a CEU segítségét kérni az ügyben, de így sem sikerült bejutnunk. Így, akárcsak egy februári TH-konferencia esetében, most is csak az internetes streamet tudtuk nézni. Pedig a helyszínen bőven voltak üres székek.
A kerekasztal-beszélgetéssel kapcsolatban nemcsak a független sajtó kizárása volt gyerekes, hanem a neve is. Amikor az eseményt meghirdették, még csak „A baloldal sírásója” volt a címe, akárcsak Schmidt Mária három hete megjelent, Soros Györgyről szóló paranoid fantazmagóriájának. A csütörtöki esemény CEU-s résztvevői jelezhették, hogy ez azért viccnek durva, ezért a címet néhány napja kiegészítették, a Facebookra pedig kiírták, hogy
„a címet a CEU-s résztvevők kérésére módosítottuk.”
A kétórásra tervezett, végül másfél óra után kifulladó beszélgetés viszont végül nem nőtt fel a körítés színvonalához. A kommunikációs paneleket fújó Kovács és a tüchtig bürokrata Maruzsa ugyanúgy csak az utóbbi hetekben már ezerszeresen megismert kormányálláspontot ismételgették, mint ahogy Fodor és Enyedi is csak azt tudták elmondani, amit a CEU-tól már szintén ezerszer hallottunk.
A kormánypárti duó végig kitartott amellett, hogy semmi mást nem szeretnének, csak hogy a CEU is betartsa a világos magyar törvényeket, míg az egyetem képviselői újra és újra azzal válaszoltak, hogy a törvény egyfelől nem világos, másrészt teljesíthetetlen feltételeket támaszt számukra, harmadrészt pedig az egyetem nem tudja megváltoztatni az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát, hiába várja ezt tőlük a magyar állam.
Az álláspontok így nem is igazán tudtak közeledni egymáshoz, és egy idő után úgy tűnt, a szereplők is tisztában vannak azzal, hogy itt ők csak tiszteletköröket tesznek a nyugati civilizáció és illem szabályai szerint, valójában nem a kompromisszumos döntés, vagy legalább annak előkészítése a céljuk. Hogy mi lesz a CEU sorsa, működhet-e tovább Magyarország legjobb, már így is a bizonytalanságba taszított egyeteme,
az majd a magyar politika legfelsőbb szintjén dől el, esetleg egy kis európai rásegítéssel.
Csak akkor volt egy kis izgalom, amikor a két rektorhelyettes megpróbálta kihúzni Maruzsa helyettes államtitkárból, hogy Amerikából pontosan kitől és mit várnak. Ez ugye azért fontos, mert a magyar állam mintha arra játszana, hogy magából Donald Trumpból csikarjon ki döntést a Soros György által alapított CEU-ról, míg az egyetem képviselői már többször elmondták, hogy az ilyen egyetemi akkreditációk ügye Amerikában egyáltalán nem az elnök asztala.
Enyedinek egy ponton majdnem sikerült rávennie Maruzsát, hogy mondja ki, a magyar kormány megelégedne New York állam szándéknyilatkozatával, ami a rektorhelyettes szerint egy nap alatt itt lehetne Budapesten, de a helyettes államtitkár nem ment bele ebbe az utcába. Így folytatódhatott tovább az összeegyezhetetlen álláspontok ismételgetése, amiben az egyetlen reménysugár akkor csillant meg, amikor Maruzsa azt mondta, ő reméli, hogy amikor egy év múlva újra itt ülnek, már elmúlt a vihar, és továbbra is működik a Közép-Európai Egyetem.
Hogy a CEU nevét direkt nem mondta-e ki, arra senki nem kérdezett rá, viszont Enyedi rektorhelyettes azt azért megemlítette, hogy egyetemük egyik nagy baja éppen az, hogy nincs sok idejük. Ha nem tudják elkezdeni rendesen a következő tanévet, ha nem tudnak diákokat toborozni egy biztos diploma ígéretével, az egyet jelent a CEU ellehetetlenítésével. Erre a felvetésre a kormány képviselőinek részéről nem érkezett megnyugtató válasz, mindketten csak azt ismételgették, hogy egyfelől a törvényeket mindenkinek be kell tartania, másrészt pedig hogy majd az Európai Bizottság eldönti, van-e bármilyen gond a magyar felsőoktatási törvény módosításával.
Amitől megint csak az az érzése támadt az embernek, hogy ennél a kerekasztalnál teljesen feleslegesen folyik a beszélgetés. Cserébe Kovács Zoltántól mindjárt a vita legelején megtudtuk, hogy
„felsőoktatási törvény módosításáról kirobbant nemzetközi vitában is egyetlen szereplő meghallgattatáshoz való joga csorbult, mégpedig a magyar kormányé.”
A kormányszóvivő ezzel ugyan megadta az alaphangot, de később tartózkodott az ilyen komplexusos sértődöttségtől. Nem úgy Schmidt Mária, akit ugyan az elején független értelmiségiként mutattak be, de kevés megszólalásakor a kormány képviselőinél jóval harcosabban, esetenként a hisztériáig fokozódó hangvétellel támadta a CEU rektorhelyetteseit.
A Terror Háza főigazgatója azt mondta, ő eleve azért szervezte le ezt az eseményt, mert személyesen sértve érezte magát az a nemzetközi hazugságkampány miatt, amit a CEU, és különösen Michael Ignatieff rektor a magyar állam és kormány ellen folytatnak. Schmidt Ignatieffre többször is visszatért, és a rektorhelyettesekhez fordulva közölte, mondják meg neki, hogy „fejezze be”.
Ez volt az egyébként inkább unalmas rendezvény egyetlen feszült pillanata. Szerencsére a legvégén Schmidt, ha nem is szándékosan, de egy kis humorral oldotta a hangulatot, amikor a Terror Háza főnökeként, megszámlálhatatlan magyar állami intézkedés kedvezményezettjeként közölte, ő csak azt szeretné, hogy
a CEU ne legyen privilegizált intézmény.
A baloldal sírjának megásásáról végül nem esett szó.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.