Néppártosodna a Hamász

külföld
2017 május 07., 13:56
comments 68

Iszmáíl Haníjét választották az Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) új vezetőjévé - jelentette be szombaton Háled Mesaal, a Gázai övezetet uraló radikális szervezet korábbi vezetője.

Haníje korábban a Hamász Gázai övezeti vezetőjének tisztségét látta el, illetve a Palesztin Nemzeti Hatóság vitatott státuszú miniszterelnökének tisztségét töltötte be.

photo_camera Iszmáíl Haníje Fotó: SAID KHATIB/AFP
 

A bejelentés nem sokkal azt követően látott napvilágot, hogy a Gázai övezetet 2007 óta uraló csoport új, látszólag pragmatista politikai programot hirdetett a Hamász nemzetközi elszigeteltségének feloldására.

A Hamász azon van, hogy új arculattal, mégpedig egy muszlim nemzeti felszabadítási mozgalomként hirdesse magát. Ezért megváltoztatta alapító okiratát, amelynek értelmében szakít az "anyaszervezetével", a Muzulmán Testvériség pánarab mozgalommal. Ez azt a szándékát jelzi, hogy ki akar törni a nemzetközi elszigeteltségből, javítani akarja kapcsolatait a Perzsa-öböl menti országokkal és Egyiptommal, amely terrorszervezetnek könyvelte el a Muzulmán Testvériséget.

A Hamász emellett törölte a dokumentumból az Izrael megsemmisítését követelő nyelvezetet, ugyanakkor célja továbbra is az egész történelmi Palesztina felszabadítása, amely Izrael államot is magába foglalja.

A dokumentum nyelvezete látványosan került bármiféle antiszemita felhangot, és az új alapító okirat szerint átmenetileg készek elfogadni egy független palesztin államot az 1967-es határok között.

A Hamász célja egész Palesztina felszabadítása, de kész támogatni egy palesztin államot az 1967-es határokkal. Ez nem jelenti Izrael elismerését vagy bármely jog feladását - jelentette be múlt hétfőn Katar fővárosában, Dohában Háled Mesaal, a szervezet most leváltott vezetője. (MTI, Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.