Donald Trump alig négy hónapos amerikai elnöksége alatt már mindenki megszokhatta az egyre nagyobb és egyre meghökkentőbb botrányokat, de hétfőn a Washington Post akkora bombát dobott le, ami még a legfásultabb Fehér Ház-rajongókat is felrázta.

Már a múlt héten sokakat meglepett az a fotó, ami a Washingtonba látogató Szergej Lavrov külügyminisztert ábrázolta az oroszok amerikai nagykövete és Donald Trump társaságában. A képnek több szokatlan részlete is volt, például mindjárt az is, hogy a három idős férfi egyaránt feltűnően vidám. Valamint az is, hogy az Ovális Irodában készült képet nem amerikai fotós készítette, mivel azokat Trumpék nem engedték be a találkozó helyszínére, hanem az orosz TASSZ hírügynökség munkatársa.

A kép nyilvánosságra kerülése körül is kialakult egy minibotrány, mert az oroszok állítólag megígérték Trumpéknak, hogy a fotókat nem osztják meg a nyilvánossággal. Néhányan azt is felvetették, hogy talán nem a világ legjobb ötlete a Fehér Ház szívébe engedni mindenféle elektronikai eszközökkel felszerelt orosz „újságírókat”. A legérdekesebb kérdés viszont az volt, hogy vajon miről beszélgethetett ez a három vidám férfi, mármint azon kívül, hogy Trump alig néhány órával korábban rúgta ki az FBI fejét, James Comeyt.

A Washington Post keddi cikke szerint Trump és a két orosz diplomata – a legvadabb fantáziákat is felülmúlva – az amerikai hírszerzés minősített titkairól dumcsiztak, amiket maga az amerikai elnök osztott meg beszélgetőpartnereivel.

Az amerikai lap, hogy ne sértsen maga is törvényt, azt nem írhatta meg, hogy Trump pontosan mit árult el az oroszoknak. A cikkben csak annyit állítottak, hogy a megosztott információk az USA valamelyik szövetségesétől származtak, akik azzal a feltétellel osztották meg tudásukat az amerikaiakkal, hogy azok nemhogy más országnak nem adják azt át, hanem a saját államapparátusokon belül is csak kevesekkel osztják meg.

A Washington Post szerint az oroszokkal beszélgetve Trump kifejezetten azzal dicsekedett, hogy milyen jó információi vannak hírszerzési forrásokból, majd ennek alátámasztására elmesélte, az amerikai miért döntöttek úgy néhány hete, hogy gyakorlatilag kitiltják a laptopokat a repülőkről. Ennek részleteit az újság megint csak nem közölhette, de az kiderül a cikkből, hogy az amerikaiak az Iszlám Állam területéről, egy ott dolgozó külföldi hírszerzőtől juthattak az információhoz, ami után szigorítottak a légiutasokra vonatkozó szabályokon.

Sőt, Trump még azt is elárulta Lavrovéknak, hogy pontosan melyik, az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló városból érkezett a tipp. Ami azért különösen problémás, mert így az orosz hírszerzés nagyon könnyen dekonspirálhatja az információforrást, akinek így minimum veszélyben forog az élete - már ha egyáltalán még életben van. Ráadásul az oroszok így bepillanthatnak az amerikaiak és szövetségeseik közel-keleti hírszerzési módszereibe.

Ahhoz semmi kétség nem fér, hogy ma a Közel-Keleten, különösen pedig Szíriában az oroszok és az amerikaiak egymás ellenségei. Az előbbiek Asszad elnököt támogatják, míg az utóbbiak különböző helyi szövetségeseikkel a szír diktátor megbuktatásáért küzdenek. Így a száját befogni képtelen Trump az amerikaiak és a bennük bízó szövetségeseik titkait árulta el egy ellenséges ország vezetőinek.

A Washington Post cikkének megjelenését nagy felbolydulás követte, mind a média, mind az amerikai kormányzat részéről. Maga az elnök nem reagált, de Rex Tillerson külügyminiszter és H. R. McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó igen, akik mindketten cáfolni igyekeztek a Washington Post állításait. Gondosan megválogatott szóhasználatú közleményeik azonban nem oszlattak el minden kétséget, mert nem azt állították, hogy ami a cikkben szerepel, az nem igaz, hanem inkább valami olyasmit, hogy

„a cikk állításai az ott leírt formában nem igazak”.

A maguk részéről az oroszok maradtak a szokásos lemeznél, és egyszerűen álhírnek nevezték az amerikai sajtóértesüléseket, modern trolldiplomáciai alapelveiknek megfelelően hozzátéve, hogy egyébként sem kell komolyan venni az amerikai újságokat.

Aztán szerda reggel a Fehér Házban felébredt Donald Trump, bekapcsolta kedvenc kommunikációs eszközét, a Twittert, és gyorsan felülírt mindent, amivel beosztottai előző este még menteni próbálták a menthetőt:

„Elnökként, ahogy jogom is van hozzá, meg akartam osztani Oroszországgal a terrorizmussal és a repülésbiztonsággal kapcsolatos adatokat. HUmanitárius okokból, és mert azt szeretném, hogy az oroszok fokozzák a küzdelmet az ISIS és a terrorizmus ellen. Az elnökségem eleje óta kértem arra Comeyt és másokat is, hogy találják meg a szivárogatókat a hírszerzésnél...”

Abban Trumpnak kétségtelenül igaza van, hogy jogában áll azt mondani az oroszoknak, amit csak akar, hiszen ő az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Ez azonban nem menti fel a felelősség alól, hogy szószátyárságával jó eséllyel életveszélybe sodort valakit, aki a világ egyik legveszélyesebb vidékén azért dolgozik, hogy a világ biztonságosabb hely legyen.

Ami pedig ennél is sokkal súlyosabb, súlyos károkat okozott az amerikai hírszerzésnek, szövetségeseik hírszerzésének, és főleg az ezek közötti együttműködésnek. Miért osztaná meg legféltettebb titkait az amerikaiakkal mondjuk a jordán tittkosszolgálat, ha attól kell tartaniuk, hogy azok bármikor a velük ellenséges oroszok fülébe juthatnak? De ugyanezt a kérdést olyan, még fontosabb szövetségesek is kénytelenek lesznek feltenni most maguknak, mint az angolok vagy a németek.

Ha pedig a nyugati titkosszolgálatok között megszűnik az együttműködésükhöz elengedhetetlen bizalom, annak beláthatatlan következményei lehetnek a világ biztonságára. Például könnyebb dolguk lesz a terroristáknak is, akiknek a mozgását, terveit ma már csak globális kooperációval lehet feltérképezni. És mindez azért, mert olyan ember lett az amerikai elnök, aki se a szájára nem tud vigyázni, se nem tud felelős vezetőként viselkedni, se nem érti, hogy működik a világ.