Állunk az egykori Párizsi udvarban, ahol valaha buján cirádás öntöttvas és vörösréz ornamentika váltakozott poros kirakatokkal és színes díszkővel, de ahol most éppen poros nyersbeton váltakozik a fémcső állványzattal, rengeteg félig átlátszó ipari fóliával és még sokkal több OSB-lappal, és egyszerre csak megvilágosodom.

Eddig ugyanis nem értettem, hogy mi értelme volt sajtóbejárást szervezni egy építkezésre, ami pont annál a nem túl szexi fázisánál tart, amikor Budapest egyik legkülönlegesebb, háremhez illően buja, orientális stílusú eklektikus belső tere úgy néz ki, mint egy félkész mélygarázs. 

A felfedezésem azért nem igényelt Hercule Poirot-hoz illő éleslátást: a beruházó azért kürtölte össze a magyar sajtót, mert a Magyar Narancs április végén nagy cikkben írta meg, hogy a belvárosi önkormányzat olyan szerződést kötött a Párizsi udvart megvásárló jordán befektetővel, ami szerint a mindig is közösségi térnek számító passzázst a hotel tulaja nemcsak tulajdonjogilag birtokolja, de ahhoz is joga van, hogy minden este bezárja a nagyközönség előtt, illetve évente legföljebb 30 napra, amiből 5 nap lehet egybefüggő. 

Szóval azért vagyunk itt, hogy a beruházó megmutathassa és elmagyarázhassa nekünk, hogy mi a valós helyzet a Narancs cikkéhez képest.

Most azonnal lelövöm a legjobb poént: a valós helyzet az, hogy a Narancs tök igazat írt. Konkrétan ez derült ki az eseményen. 

A gyönyörű, de baromira lelakott, a nyolcvanas évek eleje óta fel nem újított, történelmi épületet még Rogán "Biznisz" Antal belvárosi polgármestersége idején adta el az önkormányzat a Párizs Property Kft-nek, ami az Orbán miniszterelnökel remek kapcsolatot ápoló jordán származású hotelbefektetők, Zuhair Awad és Sameer Hamdan kezében van. Az övék például a szomszédos Buddha Bar hotel is. A vevők természetesen nem saját zsebből fizettek, attól az állami Eximbanktól kaptak hitelt, ahol a vezérigazgató-helyettes nem más, mint Rogán alpolgármestere és Pasa parki szomszédja, Puskás András. 

A Narancs cikke lényegében arról szólt, hogy az eredeti szerződés későbbi módosításával az önkormányzat és a vevő átvariálta a befektetők kezébe került passzázs – vagyis az a gyalogosok által mindig is átjárható, üzletekkel teli épületrész, amit a köznyelv Párisi udvarnak nevez – jogi helyzetét, úgy, hogy az újra közterületnek számítson. Csakhogy ezt olyan formában tették, hogy az új gazda minden egyes este és ezen felül évente egy egész hónapra elzárhatja a közönség elől a területet, annyi korlátozással, hogy egyhuzamban maximum 5 napra zárhatják ki Budapest lakóit. 

Más lesz ez az új udvar

A bejáráson most részleteiben is kiderült, hogy ez hogyan fog kinézni a gyakorlatban. A helyszínen döbbentem például rá, hogy funkcionálisan mennyire alapvetően fog átalakulni a Párizsi udvar passzázsrésze. Ez eddig egy utcaszerűen átjárható, de felülről fedett tér volt, benne rengeteg kisebb és közepes bolthelyiséggel. 

Az átépítés után a passzázs az épület felsőbb részeit elfoglaló ötcsillagos luxusszálloda lobbyja lesz, vagyis itt lesz a főportás pultja, itt üldögélnek fotelekben és randevúznak a vendégek, itt kornyadozik a pálma, ha kornyadozik, illetve itt lesz a hotel luxusétterme és egy kávézója is. Az alapvető változások közé tartozik, hogy az eddig nyitott passzázst teljesen bezárják minden oldalról, hatalmas átlátszó üvegajtókkal, amik az eddigiekkel szemben alaphelyzetben csukva lesznek.

A döntő változások közé tartozik még, hogy a passzázsból majdnem teljesen eltűnnek az annak karakterét eddig meghatározó üzletek: mindössze két kis bolt marad meg emlékeztetőnek a Petőfi Sándor utcai főbejárat közelében. 

Ha ezt mind végiggondolja az ember, csak arra lehet jutni, hogy a Párizsi udvar a jövőben annyira lesz a városi köztér szerves része, amennyire bármelyik luxusszálló fogadótere. Ezekbe is be lehet menni végül is, de minek tenné az ember, hacsak nem konkrétan oda igyekszik? Ki szokott délutáni programként átsétálni különböző nagy szállodák előcsarnokain? A Párizsit igazából annyi fogja megkülönböztetni bármelyik budapesti luxushoteltől, hogy a hallja a szokásosnál hosszúkásabb és összetettebb alakú, és egy helyett két bejárata van. Üzletek híján egy ötcsillagos hotelétterem és egy kávézó várja bent a városlakókat meg a turistákat. No meg persze a gyönyörű beltéri díszek és a plafon üvegablakai. Akinek van kedve egy hotelben mászkálni, az megnézheti ezeket, de az azért fogós kérdés, hogy az ilyesmit lehet-e – nem jogilag, hanem a szó köznapi értelmében – köztérnek nevezni. 

A bejárást követő tájékoztatón pont ezért megkérdeztem a hotel leendő igazgatóját, Fazekas Tamást, hogy ha a passzázs eszerint közterület, akkor ott a többi közterülethez hasonlóan mondjuk biciklit tolva vagy kutyát pórázon vezetve is át lehet-e majd sétálni. Amire azt válaszolta, hogy

Erre nem tudok válaszolni

ami igencsak nemnek hangzott. 

Én egyetlen igazi szórakozást tudok itt elképzelni a plafon és a falak bámulásán kívül: egészen közelről lehet majd tanulmányozni, hogyan táplálkoznak és hogyan várakoznak egy ötcsillagos szálláshely vendégei. 

Az épület persze igen szép lesz a felújított Zsolnay-kerámia homlokzatával, a restaurált felülvilágító üvegablakokkal és a magyar iparosok munkájával restaurált kivételes belső térrel. Az építkezést irányító és a bejárást vezető Hermesz János elmesélte, hogy a pincében, a padláson befalazva és más helyeken rengeteg eredeti Zsolnay-kerámielemet találtak, több tízmillió forint értékben, amiket – a most utángyártottak mellett – fel fognak használni a restauráláshoz. Még így is több, mint 100 millió forintért kellett újragyártott kerámiákat rendelniük a gyártól. Durván 400 különbözőfajta elemről van szó és összesen úgy 100 ezer darabról.

Hermesz egyébként a kérdésemre azt is mondta, hogy az évi maximum 30 napos zárva tartást arra gondolva íratták bele a szerződésbe, hogy ha valamiféle felújításra lenne szükség, akkor lezárhassák az átjárást. Mind Hermesz, mind a többi érintett többször is leszögezte – úgy tűnt ez az egész esemény legfontosabb üzenete és értelme –, hogy a tulajdonosok a valóságban  egyáltalán nem tervezik, hogy valaha is bezárják az átjárót, akárcsak egyetlen éjszakára. Hiszen ki látott már bezárkózó luxushotelt bárhol a világon? De a visszakérdezésemre megerősítették, hogy a szerződés szerint ettől még lesz lehetőségük bezárni.

A Narancs ráadásul azt is megírta, hogy a szerződés értelmében ha a szálloda tulajdonosa bírósági úton megtámadja a létesített szolgalmat (a közforgalmú átjárhatóságot), és nyer, akkor mindössze 255 ezer euró, vagyis mai árfolyamon 79 millió forint fejében övé a passzázs, és be se kell engednie senkit azokon kívül, akiket be akar. 

Az jó hír, hogy az önkormányzatnak legalább nem kellett fizetnie a szolgalmi jog bejegyzéséért. Hermesz János a 444-nek ugyanis azt mondta, hogy

„a szolgalmi jog bejegyzéséhez térítés mentesen járultunk hozzá. De a terület magántulajdonban lévő közösségi célra szolgalmi joggal bejegyzéssel biztosított terület.” 

Ettől a gyakorlatban még persze beigazolódhat, hogy a tulajdonosok tényleg közterületként kezelik a passzázst, de az is biztos, hogy ha akarják, joguk van lényegében úgy kezelni, mint bármelyik szálloda előcsarnokát. Tényleg csak a napi gyakorlatban fog kiderülni, hogy egy alapvetően külföldi üzletemberekre lövő, a három legmenőbb budapesti ötcsillagos közé vágyó luxusszállodának mennyire hiányoznak majd a kevésbé fizetőképes magyar városlakók meg a mezei turistahadak.

Update: A bejárásról a Narancs is írt egy cikket, amiben hasonló következtetésekre jutottak. Hermesz nekik a következőt mondta a passzázs leendő nyitottságáról:

„A passzázsra bejegyeztük a szolgalmi jogot, így továbbra is közhasználatú tér marad. Ezen felül nem áll rendelkezésre egyéb mód, hogy megnyugtathassuk a közvéleményt a megnyitást megelőzően. Amennyiben bíróságon a szolgalmi jog bejegyzést megtámadnánk, és a pert megnyernénk, akkor valóban 80 millió forintot kellene fizetni az Önkormányzatnak. Annak viszont, hogy a  a szolgalmi jog bejegyzést megnyerjük a bíróságon – ha meg is támadnánk valaha - szinte semmi esélye nincs, amúgy pedig nem is tennénk, hiszen a szolgalmi jog által növekedhetett 0,5-el a szintterületi mutató, ezt a beépítésnél figyelembe is vettük.

A cikk által felvetett nyitottsággal kapcsolatban pedig szeretném hangsúlyozni, hogy a Párisi Udvar a múltban 20 óra után teljesen le volt zárva éjszakára. A megnyitást követően azonban napi 24 órában nyitva tartjuk, sőt a jelenlegi vasrácsokat üvegportálra cseréljük, így az eddiginél lényegesen nyitottabbá válik a tér. Bárki számára nyitva áll majd a passzázs – kutyával, biciklivel vagy anélkül, és azon dolgozunk, hogy be is akarjanak majd jönni az emberek. A szándékunkat azonban csak a megnyitást követően tudjuk bizonyítani, így addig némi bizalmat szeretnénk kérni, hiszen minden létező lépést megtettünk a közvélemény megnyugtatására, és az emberek a 2018 nyári nyitás után meggyőződhetnek szándékaink valódiságáról.”

Most pedig nézegess további remek Botos Tamás-fotókat a helyszín mai állapotáról: