Szerző: Zrufkó Réka

Az i.e. XIV. században a megnövekedett és megerősödött Hettita Birodalom kezdett fenyegető veszélyt jelenteni Egyiptom számára. Mivel mind egyiptomi, mind hettita részről fontos volt a szíriai határvonal kérdése, egyértelmű volt, hogy idővel elkerülhetetlen a döntő összecsapás. I. Széthi (i.e. 1292-1279) többször vezetett kisebb hadjáratokat a Földközi-tenger keleti partvidékére, melynek eredményeképpen Amurrut is sikerült újra egyiptomi fennhatóság alá vonnia. Halála azonban a térség látszólagos békéjének is véget vetett, utódjának, II. Ramszesznek (i.e. 1279-1213) már uralkodása elején fel kellett vennie a harcot az ázsiai népek ellen.

A csatát leíró források szerint II. Ramszesz ötödik uralkodási évében került sor a hettitákkal való összecsapásra. Az uralkodó a Muwatallis hettita király által szervezett kis-ázsiai–szíriai szövetség ellen vonult Szíriába. Az egyiptomi sereget állítólag négy, 200 harci szekérből és 20.000 gyalogosból álló hadtest alkotta, amelyeket Ré, Amon, Ptah és Széth istenekről neveztek el. Mikor az egyiptomiak Kádeshez érkeztek, a várostól délre a felderítőik elfogtak két embert, akik azt állították, hogy a hettita király a várostól jóval északabbra táborozik, és nem is áll szándékában Ramszesz ellen vonulni. Utólag derült ki, hogy ez csel volt, ugyanis mikor a fáraó egy kisebb csapat élén Kádes északi része felé indult, szembetalálkozott a hettita sereggel, akik kihasználták a meglepetés erejét és

„Hatti legyőzött fejedelmének ellenséges (csapatai) bekerítették őfelsége kísérőit”.1

Ramszesz azonban emberfeletti erővel és bátorsággal egymaga szállt szembe az ellenséggel.

„Mikor őfelsége meglátta őket, gyorsan felállt, és úgy dühöngött ellenük, mint atyja, Mont, Thébai ura. Magára öltötte harci díszét, felvette páncélját, olyan volt, mint Baal az ő órájában. Felszállt a „Győzelem Thébaiban” (nevű) nagy fogatára, gyorsan (átvette) a vezetést. Egyedül volt az élen. Hatalmas volt őfelsége, s hős volt a szíve. Nem lehetett megállni előtte. Tüzet szórt mindenütt a közelében, s felperzselte az összes idegen országot tüzes leheletével. Vadak voltak a szemei, mikor látta őket, s a hatalma úgy lángolt ellenük, mint a tűz. Nem válogatott (szó szerint: keresgélt) az idegenek között, pelyvának tekintette őket. Őfelsége behatolt a Hatti legyőzött fejedelméhez tartozó ellenséges csapatok és a sok idegen ország közé, akik velük voltak. Olyan volt, mint Seth, a nagyerejű, mint Sehmet, dühöngésének idején. […] lemészárolta Hatti nyomorult, legyőzött fejedelmének összes ellenséges csapatait összes vezéreivel…együtt. Hasonlóképpen minden idegen ország fejedelmét, aki vele jött. A csapatok és a harckocsizók arcukra buktak, egyik a másikra. Hullarakássá lettek lovai előtt.”2

Kétségtelen, hogy a fáraónak sikerült kitörnie az ellenség gyűrűjéből, majd megmaradt seregét összegyűjtve visszavonult Egyiptomba. Azonban a személyére vonatkozó, eltúlzott cselekedetek természetesen távol állnak a valóságtól, amint az is, hogy az Egyiptomban megörökített feliratok a fáraó dicsőségét és az egyiptomi sereg győzelmét hirdetik. Ahogy Kákosy László találóan megfogalmazta, a kádesi csata

„valójában legjobb esetben eldöntetlenül végződött”.3

Azonban az egyiptomi feliratok alapján az utókor joggal hihette azt, hogy az egyiptomiak számára sikerrel zárult a hadjárat.

A csata dicsőséges történetét II. Ramszesz több helyen is megörökíttette. Felvésette templomok falára: a legteljesebb hieroglif szövegek Abüdoszban, Karnakban, Luxorban, a nyugat-thébai Ramesszeumban és Abu Szimbelben találhatóak. Papiruszon hieratikus másolatként maradt fenn, többek között a Sallier III-papiruszon és a Chester Beatty III-papiruszon.

A papiruszon fennmaradt, hagyományosan Poémának nevezett hosszú szöveg tulajdonképpen nem is vers, inkább irodalmi feljegyzésnek mondható. A szövegben elbeszélő, verses és prózai részek váltakoznak. A bevezető formula utáni királyi bemutatás – amely az uralkodót mint hőst, bátor harcost és megmentőt jeleníti meg – verses formában szerepel. Az ezt követő prózai rész az egyiptomi hadsereg vonulásáról és Kádeshez érkezéséről szól. Ekkor a szöveg egy ügyes váltással áttér a rejtőzködő hettiták és 16 szövetségesük Kádestől északkeletre található táborára, majd a hettiták váratlan támadást indítanak az egyiptomi elővéd ellen. A következő rész verses formában számol be arról, hogy Ramszesz hogyan szállt szembe az ellenség támadásával. Ezt követi többek között a hettiták békeajánlata és az egyiptomi sereg hazavonulása.

A valószínűleg hivatalosnak mondható beszámolót általában reliefekkel kiegészítve – vagy a reliefek kiegészítéseként – vésték a templomfalakra. Döntő többsége prózai formában íródott, egyedül a királyt magasztaló rész verses. A szöveg rövidebb és nem olyan részletes mint a Poéma, viszont ez említi meg a hettiták cselét – ami a fáraót dicsőítő versből természetesen kimaradt –, illetve ebből ismerjük II. Ramszesz utólag elhamarkodottnak tekinthető előrenyomulását is Kádes északi része felé.

A csatát ábrázoló reliefek általában a hadjárat négy fő mozzanatát örökítik meg: az egyiptomiak táborát és a haditanácsot, magát az ütközetet, a hadizsákmányt és hadifoglyokat, valamint ezek bemutatását Egyiptomban az istenek előtt. Ezek a domborművek rengeteg olyan részlettel szolgálnak, amelyek segíthetnének megérteni az események menetét, de a különböző helyekről származó, egymástól eltérő ábrázolások gyakran ellentmondanak egymásnak.

Ez a probléma összefüggésben van az egyiptomi művészet sajátos ábrázolásmódjával, amely képes a térben vagy időben teljesen eltérő eseményeket együtt ábrázolni. Ráadásul mind a szövegek, mind a reliefek nagy része idővel megsérült vagy megsemmisült, ezért a csata lefolyásának pontos megismerésére nagyon kicsi az esély.

Több kutató is megpróbált magyarázatot adni arra, hogy valójában mi mentette meg II. Ramszeszt és seregét a teljes megsemmisüléstől. A 60-as években egy képaláírás magyarázata alapján Hans Goedicke jutott arra a következtetésre, hogy egy n’rn-nek nevezett nép (valószínűleg kánaáni harcosok voltak, akik nem tartoztak a király egyik hadosztályához sem) érkezett Amurru földjéről, miután a hettiták megtámadták az egyiptomi sereget, tehát tulajdonképpen az ő közbelépésük fordított a csata addigi állásán, és mentette meg a fáraót. Azonban az egyiptomi feliratok – ennek az egynek a kivételével – nem szívesen emlékeztek meg a külső segítségről, inkább maradtak a hagyományos magyarázatnál, amely szerint az istenek által kegyelt királyuk hősies helytállásának köszönhető a csodával határos megmenekülés és az egyiptomi sereg „győzelme” a hettiták felett.

1 ÓKTCh 1964, 48.

2 ÓKTCh 1964, 48–9.

3 Kákosy 1998, 163.

Felhasznált irodalom:

Baines, John – Málek, Jaromir: Az ókori Egyiptom atlasza. Helikon, Budapest, 1992.

Breasted, James H.: The Battle of Kadesh. A Study in the earliest known Military Strategy (The Decennial Publications of the University of Chicago, vol. V.). Chicago, 1903.

Goedicke, Hans: Considerations on the Battle of Kadesh. In: JEA 52 (1966) 71–80.

Harmatta János (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomathia. Tankönyvkiadó, Budapest, 1964.

Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris, Budapest, 1998.

Kitchen, Kenneth A.: Ramesside Inscriptions Translated and Annotated Notes and Comments II. 1999.

Murnane, William J.: Battle of Kadesh. In: Redford, Donald B. (szerk.): The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt, Volume 1. Oxford University Press, 2001. 166–167.

Spalinger, Anthony J.: War in Ancient Egypt. Blackwell Publishing, 2008.

Wilson, John A.: The Texts of the Battle of Kadesh. In: AJSL 43 (1927) 266–287.

A nyitóképen egy II. Ramszesz relief, Abu Szimbelből