Az 1878-as berlini kongresszuson a nagyhatalmak Oroszország orrára koppintottak két szövetségese, a Monarchia és Németország asszisztálása mellett. A „három császár szövetsége” megmaradt, de a dualista állam és a Német Császárság inkább egymással fűzte szorosra a viszonyt, csak az nem volt világos, ki ellen. Bismarck (érthető módon) a franciák elszigetelésében gondolkozott, Andrássy viszont inkább az oroszok ellen használta volna a szövetséget. Végül ő nyert, az 1879. október 7-én aláírt kettős szövetségi szerződésben Németország katonai segítséget ígért egy esetleges orosz támadás esetén (ezt persze titokban tartották). Fennállt a veszély, hogy az oroszok esetleg közeledni fognak a franciákhoz, ezért Bismarck egy másik vasat is tartott a tűzben. Oroszországnak Angliával volt feszült a viszonya (az angolok attól tartottak Afganisztán az orosz érdekszférába kerül, ami veszélyeztette volna az India feletti uralmat), ezért szívesen fogadták, hogy egy esetleges háború esetén Németország semleges marad (ezt azzal viszonozták, hogy ugyanezt ígérték egy német-francia konfliktus esetén). Ez néhány évig működött is, az 1880-as évek közepére azonban a „három császár szövetsége” szétesett. Bismarck (hogy ellensúlyozhasson egy francia-orosz szövetséget) a hármas szövetség másik két tagját, a Monarchiát és Olaszországot rá akarta venni egy szerződésre Angliával. Ez jól jött az angoloknak is, ugyanis az oroszokkal az afgán ügy miatt, Franciaországgal pedig az afrikai gyarmatosítás kérdésében ütköztek az álláspontok. Először az olaszok intéztek jegyzéket az angolokhoz, 1887. február 12-én.

„A status quo minden lehetséges eszközzel történő fenntartása [a közös cél] a Földközi-tengeren, az Adrián, az Égei-tengeren és a Fekete-tengeren. Ennélfogva gondot fordítunk minden annexió, okkupáció, protektorátus vagy bármely más forma alatt bekövetkező változás felügyeletére és szükség szerint megakadályozására, amely a jelenlegi helyzetet a két hatalom kárára módosítja. […] meg kell akadályozni, hogy bármilyen változás a két hatalom közötti előzetes megállapodás nélkül jöjjön létre. […] Olaszország és Anglia kölcsönös segítséget ígérnek a Földközi-tengeren, minden nézeteltérésben, amely valamelyikük és egy harmadik hatalom között keletkezik.”

Még aznap megérkezett a válasz:

„A béke és a Földközi-tengerrel határos területek függetlensége érdekében Őfelsége kormánya a legszorosabb összhangban és egyetértésben kíván fellépni az olasz kormánnyal. Mindkét hatalom kívánsága, hogy a Fekete-tenger és az Adriai-tenger partjai, valamint Észak-Afrika partjai a jelenlegi kezekben maradjanak. […] mindkét hatalomnak az a kívánsága, hogy [a helyzet változása esetén] egyetlen más nagyhatalom se terjessze ki uralmát e partok valamely részére.”

Az Osztrák-Magyar Monarchia is értesült az egyezményről. Kálnoky Gusztáv közös külügyminiszter felismerte, hogy ez kimondatlanul is az oroszok ellen irányul, ami a balkáni érdekszférák kérdése miatt még jól jöhet. Károlyi Alajos gróf, a dualista állam londoni nagykövete 1887. március 24-én jegyzéket intézett Salisbury angol miniszterelnökhöz.

„A bécsi kabinet mély megelégedéssel szerzett tudomást a brit és az olasz kabinet között […] létrejött megállapodásról. […] a szerződés által felállított alapelvek és politikai célok megfelelnek azoknak, melyek Ausztria-Magyarország politikáját vezetik. […] Ő császári és királyi felsége kormánya [ezért] kész csatlakozni a […] nyilatkozatokhoz. […] különösen szerencsésnek tartja magát [a kormány] az Anglia és Ausztria-Magyarország közötti politikai közeledés és a kölcsönös kapcsolatok ebből következő megszilárdulása miatt. Jóllehet a Földközi-tenger kérdései elsődlegesen nem érintik Ausztria-Magyarország érdekeit […] megegyeznek [az álláspontok] a keleti kérdés egészére, az ottani status quo minden lehetséges eszközzel való fenntartására, egy hatalomnak a többiek kárára történő terjeszkedésének megakadályozására és […] a közös fellépésre vonatkozóan.”
A csatlakozást üdvözölte és elismerte a másik két ország. Az egyezmény után a balkáni helyzet változása miatt még inkább megromlott a Monarchia és Oroszország viszonya. A középpontban, akárcsak egy évtizeddel korábban, ezúttal is Bulgária állt.

A berlini kongresszuson a nagyhatalmak (az orosz befolyás túlzott növekedésétől tartva) „méretre vágták” Nagy-Bulgáriát. A Duna és a Balkán-hegység között fekvő része a szultánnak adózó autonóm fejedelemség lett, a többi (a mostani Dél-Bulgária) Kelet-Rumélia néven megmaradt teljes jogú török területnek (keresztény főkormányzóval). Sokáig úgy tűnt, az autonóm Bulgária tényleg orosz hídfőállás lesz. Fejedelemmé például a cárné unokaöccsét, Battenbergi Sándor herceget választották (ugyanebből a családból való II. Erzsébet férje, Fülöp herceg is, de az I. világháború alatt Mountbattenre angolosítottak), miután a Felszabadító, azaz II. Sándor cár bedobta a nevét. Az új fejedelem Oroszországból hozta a minisztereit is. 1881 májusában „fejedelmi puccsot” hajtott végre, hogy a trónra lépése előtt elfogadott nyugati mintájú alkotmányt a saját javára módosítsa. Ez már a konzervatívoknak is sok volt, úgyhogy a fejedelem visszacsinálta az egészet. Bulgária távolodni kezdett az oroszoktól az új cár, III. Sándor bosszúságára (és az angolok örömére, ők ugyanis egy ütközőállamot akartak a balkáni orosz terjeszkedéssel szemben). 1885-ben (bolgár támogatással) törökellenes felkelés robbant ki Kelet-Ruméliában. A felkelők behívták a bolgár hadsereget és a két országrész egyesült (ezt a szultán is kénytelen volt elismerni azzal, hogy a bolgár fejedelmet nevezte ki főkormányzónak).

Ez sok gondot okozott a cárnak. Egyrészt a Battenbergi anélkül akciózott, hogy előtte szólt volna, másrészt az Osztrák-Magyar Monarchia az oroszokat sejtette a háttérben (Kálnoky annyiban hagyta volna a dolgot, de szembekerült Tisza Kálmánnal). A bolgár „új vonalnak” viszont komoly ellentábora akadt az ottani hadseregen belül – végtére is a török ellen még együtt küzdöttek az oroszokkal. A fejedelmet egy katonai puccs során megbuktatták és Oroszországba küldték. A hívei ugyan visszaszerezték a hatalmat odahaza, de a döntő szót III. Sándor mondta ki. Tiltakozott az ellen, hogy megint az unokatestvére legyen az uralkodó, úgyhogy a volt fejedelem eltűnt a süllyesztőben.

Ezek után a bolgárok megint nekiláttak uralkodót keresni. A trónt egy Bécsből importált (magyar nagyanyától, Koháry Antóniától származó) német herceg, Szász-Coburg-Gothai Ferdinánd kapta. Kálnoky egy önálló, de az oroszokkal az addiginál lazább viszonyban lévő Bulgáriát szeretett volna és Ferdinánd helyett egy másik uralkodót javasolt (nem tudni, kicsodát), de alulmaradt. A bolgár döntésre az oroszellenes vonal miatt rábólintottak az angolok is, a franciákat viszont azzal nyerték meg, hogy mégiscsak Lajos Fülöp unokájáról van szó. Az oroszok viszont ezt nem vették jó néven (a Monarchiát is hibáztatták, mert úgy vélték, Ferdinánd Bécs embere) és csapatokat vontak össze Galíciában.

Ebben a kiélezett helyzetben a Monarchia az egyezmény bővítését vetette fel 1887. december 12-én (ezúttal is a londoni nagyköveten keresztül) egy kilenc pontból álló tervezet formájában.

1. A béke megőrzése és minden agresszív politika kizárása.
2. A status quo fenntartása Keleten. […]
4. Törökország függetlensége fontos európai érdekek […] őrzőjeként minden uralkodó idegen befolyástól.
5. Következésképpen Törökország nem adhatja fel és nem ruházhatja át Bulgária feletti felségjogait, […] nem avatkozhat közbe, hogy ott idegen közigazgatást hozzon létre, [és ilyesmit] nem [is] tűrhet el. […] felségjogainak [a tengerszorosokkal kapcsolatos] egyetlen részét sem adhatja fel, és nem ruházhatja át egyetlen hatalomra sem kis-ázsiai fennhatóságát.
6. A három uralkodó kívánsága, hogy Törökországgal ezen elvek védelmére társuljon. […]8. Ha a Porta viselkedése […] bármely ilyen [az 5. pontban említett] jogellenes vállalkozás pártolásának vagy eltűrésének jellegét ölti, a három hatalom feljogosítottnak fogja magát tartani […] hogy – akár együttesen, akár külön-külön - ideiglenes megszállást kezdeményezzen [a birodalom néhány pontján] katonai vagy haditengerészeti erővel.

Ausztria (és Magyarország) beavatkozása Törökország védelmében nem volt előzmény nélküli. Az 1830-as évek végén a formálisan török hűbéres egyiptomi alkirály, Mohamed Ali és a szultán konfliktusa fajult el annyira. Az alkirály egy rövid háborúban megverte az új típusú török hadsereget és elérte, hogy a szultán átengedje Szíriát. Törökország túlzott meggyengülése (illetve Egyiptom erősödése) felborította volna a hatalmi egyensúlyt, úgyhogy a Szent Szövetség közbelépett (az 1839-40-es rendi országgyűlésen azért is volt annyira engedékeny a bécsi udvar, mert az erőfitogtatáshoz szüksége volt az újoncok megajánlására). Az 1840. július 15-én aláírt londoni egyezményben Anglia, Oroszország, Poroszország és Ausztria a fegyveres beavatkozás mellett döntött. A franciák inkább Egyiptomhoz húztak, ezért a nagyhatalmak kihagyták őket. Ez megnövelte a francia-porosz feszültséget, ekkor született a „Wacht am Rhein” és ekkor írt új szöveget August Heinrich Hoffman a Gott erhalte dallamára (ez lett a német himnusz). A franciák Napóleon földi maradványainak hazahozatalával és a Párizs környékén kiépített erődrendszerrel válaszoltak. Miközben a két ország egymás idegeire ment (Lajos Fülöp végül nem vállalta a konfliktust egyszerre négy nagyhatalommal), keleten valódi akcióra került sor, amiben az osztrák flotta is részt vett, de a prímet az angolok vitték.

A császári haditengerészet főparancsnoka, Amilcaro Paulucci márki két fregattot és egy korvettet küldött keletre Bandiera ellentengernagy vezetésével. A GUERRIERA fregatt parancsnoka a császár unokatestvére, Frigyes főherceg (a hadvezér Károly herceg fia) volt. Az angol-osztrák flotta felvonult Bejrút elé és egy ultimátumban Szíria és Libanon kiürítését követelte. Az elutasító választ Bejrút ágyúzása követte. 1840. szeptember 15-én török, angol és osztrák csapatok szálltak partra. A város október 10-én esett el, addig máshol is akcióztak, a főherceg szeptember 26-án személyesen vezette a Szidónt megtámadó hetven osztrák katonát, Bejrút elfoglalása után pedig az ő fellépése szerezte meg a szövetségesek számára Akkó fellegvárát. 1844-ben Frigyes követte Pauluccit a flotta élén (Bandiera két fia dezertált a flottától és megpróbálta kirobbantani a forradalmat Nápolyban, az ügybe nemcsak az apjuk, hanem a főparancsnok is belebukott). Csonkaréti Károly életrajzi regényt írt a keleti expedíció egyik magyar résztvevőjéről, Gyújtó Károlyról.

Az 1880-as évek végén nem került sor ilyesmire. Némi kardcsörtetés után a Monarchia és Oroszország is rájött, hogy semmit sem nyerhetnek egy esetleges konfliktussal. Az 1879-es egyezmény csak akkor garantálta a német segítséget, ha az oroszok támadják meg Ferenc Józsefet, de a cár nem tette meg ezt a szívességet. Az orosz-bolgár viszony III. Sándor halála (1894) után normalizálódott, ráadásul az oroszok szövetségre léptek Franciaországgal, ami meghátrálásra késztette az angolokat. Amikor Salisbury azt javasolta, hogy az angol flotta egy márvány-tengeri akcióval ijesszen rá II. Miklósra, a miniszterei leszavazták, mire ő megjegyezte, ezek szerint Őfelsége hadihajói porcelánból vannak. Salisbury álláspontja az volt, hogy Anglia tartson egyenlő távolságot mindkét szövetségi rendszertől, de a halála után egy évvel az ország a franciák mellett kötelezte el magát.

Forrás

NYEMCSOK Attila: Az 1887-es földközi-tengeri egyezmények. Documenta Historica 1., Szeged, 1992.

Felhasznált irodalom

BÚRGábor: Az emberkerülő miniszterelnök (Robert Salisbury 1830-1903). In Szvák Gyula (szerk.): Szürke eminenciások (Kozmosz Könyvek, Budapest, 1989) 291-309. oldal

DIÓSZEGI István: A Ferenc József-i kor nagyhatalmi politikája. Kossuth Könyvkiadó (Népszerű történelem sorozat), Budapest, 1987.

KRÁMLI Mihály: A császári-királyi haditengerészet 1797-1866. Hadtörténelmi Közlemények 111. (1998) évf. 2. szám

ORMOS Mária – MAJOROS István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Felemelkedés és hanyatlás, 1814-1945. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.

PAVLOV, Plamen – JANEV, Jordan: A bolgárok rövid története (A kezdetektől napjainkig). Napkút Kiadó, Budapest, 2005.

A nyitóképen: Isztambul látképe 1874-ből (New York Public Library, b18320900)