Vasvillás, golfütős, feszítővasas lincselés Szekszárdon

A Szekszárdi Rendőrkapitányság eljárást indított garázdaság bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két helyi lakos ellen.

A 16 éves fiú és a 40 éves férfi 13 éves társukkal együtt 2017. június 4-én 17 óra körül egy szekszárdi utcában járművükkel megelőztek, majd megállásra kényszerítettek egy személygépkocsit. Miután az autók megálltak, a férfi és a két fiú kiszálltak, majd a másik jármű sofőrjét különböző eszközökkel – golfütővel, vasvillával, feszítővassal - bántalmazták. A férfi az eset következtében súlyos sérülést szenvedett.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai a 40 éves és a 16 éves fiút gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. Harmadik társukat, a 13 éves fiút tanúként hallgatták ki. (Police.hu)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.