Százezer évvel idősebb a modern ember, mint eddig hittük

Teljesen átírhatja a modern emberről, a Homo sapiensről szóló ismereteinket egy friss felfedezés. A tudomány jelenlegi állása szerint a Homo sapiens mintegy kétszázezer éve, Afrika keleti oldalán alakulhatott ki, de ennek most ellentmondani látszik egy marokkói lelet:

egy háromszázezer évesre becsült foszília, amely a jelek szerint Homo sapiens maradványa.

Vagyis a modern ember az eddigi ismereteinknél százezer évvel korábban, a kontinens egy teljesen más részén alakulhatott ki. A lelet Jebel Irhoudból, Marakeshtől nyugatra származik, és eredetileg az 1960-as években találták meg, de most új módszerekkel is megvizsgálták, és sokkal régebbinek bizonyult, mint azt felfedezésekor becsölték. A leletek három fiatal felnőt, egy kamasz és egy kisgyerek csontjai.

A számítógépes rekonstrukciók alapján a háromszázezer éves Homo sapiensek szemből szinte megkülönböztethetetlenek egy mai embertől, a koponyájuk hátsó része viszont még az emberelődökére emlékeztetően lapos és elnyúlt. Ebből arra következtettek, hogy az arcberendezés már a törzsfejlődés korai szakaszában kialakult, az evolúció csak az agy formáját, így feltételezhetően az agy működését változtatta csak. (Via FT)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.