EU-pénzből épülnének menekülttáborok Fehéroroszországban

külföld
2017 június 20., 11:58
comments 28

Megállapodás készül Brüsszel és Minszk között illegális bevándorlóknak szánt ideiglenes befogadó központok létrehozásáról Fehéroroszország területén - közölte kedden a fehérorosz belügyminisztérium migrációs és állampolgársági osztályának helyettes vezetője.

photo_camera Fotó: Botos Tamás/ 444

Aljakszandr Tatura szerint jelenleg az országon belül folynak az egyeztetések a megállapodás tervezetéről, amely előirányozza azt is, hogy az Európai Unió hétmillió eurós (2,15 milliárd forint) műszaki segítséget nyújt Fehéroroszországnak a befogadó központok létesítésére.

Tatura szerint ennek több feltétele is van, alá kell írni például a toloncegyezményt, amelyről javában folynak az egyeztetések az EU-val. Kifejtette, hogy a határátlépéskor feltartóztatott illegális bevándorlókat helyeznék el ezekben a központokban, nemzetközi előírásoknak megfelelően, de meghatározott számban olyan személyek is odakerülnek, akik nemzetközi védelemért folyamodnak majd Fehéroroszország területén.

A minszki belügyminisztériumban korábban fogadkoztak, hogy Fehéroroszország nem az Európai Unióban lévő menekültek elszállásolására építi a befogadó központokat.

Korábban a kaukázusi térségből, az úgynevezett régi csecsen útvonalon próbáltak illegális bevándorlók Oroszországon és Fehéroroszországon keresztül Lengyelországba és így az Európai Unióba jutni. Szakértők felhívják azonban figyelmet arra, hogy komoly problémát okozhat azoknak a migránsoknak a beáramlása, akik Ukrajnából vagy a közép-ázsiai köztársaságokból próbálnak a nyitott orosz-fehérorosz határon át Fehéroroszországon keresztül illegálisan az Európai Unióba jutni. 

Az illegális migráció kérdésének rendezése az egyik feltétele az EU és Fehéroroszország közötti vízumliberalizációnak. Mindkét fél egyetért abban, hogy ennek fő feltétele a toloncegyezmény aláírása. Ugyanis azokat az illegális bevándorlókat, akiket az unió visszaküld Fehéroroszországba, a nemzetközi normáknak megfelelő olyan befogadó központokban kell elhelyezni, amelyek egyelőre nincsenek a köztársaság területén. Az EU-nak már tízegynéhány ilyen aláírt toloncegyezménye van, többek között Ukrajnával és Törökországgal. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.