Meghalt egy teherautósofőr, aki Calaisnál menekültek által emelt útakadály miatt ütközött

külföld
2017 június 20., 16:28
comments 121

Meghalt egy lengyel rendszámú teherautó sofőrje Calais közelében, miután járművével egy tiltakozó menekültek által emelt útakadály miatt karambolozott. A teherautó azután kapott lángra, hogy az akadály miatt megálló másik teherautónak ment neki.

Francia hatóságok szerint ez volt az első halálos baleset, ami ilyen útakadály következtében történt azóta, hogy 2014-ben nagyobb számban érkeztek a város környékére menekültek.

A baleset hajnali négy előtt történt az A16-os autóúton. A hatóságok elmondása szerint az áldozat személyazonosságának megállapítása nehéz lesz a komoly égési sérülések miatt. Azt is közölték, hogy kilenc eritreai menekültet vettek őrizetbe az egyik blokád miatt megállt teherautóról.

Calais környékén évek óta rengeteg menekült és migráns táborozott, a legtöbben Nagy-Britanniába szerettek volna átjutni, a francia rendőrség tavaly év végén komoly erőkkel ürítette ki a tábort. Az útakadályok emelésével azt próbálják meg elérni, hogy a kikötő felé tartó teherautók és kamionok lelassítsanak, és lehetőségük legyen felugrani és elbújni a járműveken.

Az utóbbi hónapokban a helyi beszámolók szerint sok olyan menekült tért vissza a térségbe, akiket a francia hatóságok az ország más területeire költöztettek át. Továbbra is Nagy-Britanniába szeretnének átjutni, annak ellenére, hogy a nagyon megerősített biztonsági intézkedések miatt erre nincs sok esélyük. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.