• Csütörtökön megállapodtak az EU országainak vezetői, hogy új katonai együttműködésbe kezdenek. PESCO a neve.
  
• Nem a NATO helyett akarnak új szervezetet, hanem az európai fegyvergyártást akarják felpörgetni.
  
• A hivatalos érvelés arról szól, hogy pazarlás a sokféle fegyver a sok kis országban.
  
• A német és a francia hadiipar lehet ennek nagy nyertese, és az amerikai és brit a vesztese.
  

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön kora este örömmel jelentette be, hogy a tagállamok vezetői felébresztették Csipkerózsikát. A mesés allegóriával arra utalt, hogy már a 2009-es lisszaboni szerződés megadta a lehetőséget az EU-nak, hogy nem minden tagállamra kötelezően érvényes katonai jelleget is öltsön, ám eddig alig foglalkoztak ezzel.

Csütörtökön viszont a miniszterelnökök elkötelezték magukat, hogy útjára indítják a PESCO nevű együttműködési rendszert, amiben nem kötelező benne lenni, de egyelőre senki sem zárta ki, hogy benne lesz majd (a britekre ebben már nem számítanak). 

A magyar kormány támogatja az új rendszer kiépítését. Hogy pontosan mennyi pénz lesz ebben, és azt mire lehet majd elkölteni, azt a következő három hónapban veszik végig a tagállamok, de a legfontosabb irány azért világos: az EU-s katonai együttműködés elsősorban hadiiparról szól. A programhoz tartozhat egy gyors reagálású kisebb EU-hadtest készenlétbe helyezése is, de alapvetően nem egy európai hadsereg lesz ebből, hanem inkább egy fegyverkezési program.

Az Európai Bizottság a csütörtöki csúcs előtt az alábbi adatokkal harangozta be a megállapodást:

• Az EU-s országok 178 féle fegyverrendszert használnak, az USA hadserege csak 30-at.
  
• Az EU-s országok 17 féle tankot használnak, az USA hadserege csak 1-et.
  
• Az EU-s országok 29 féle hadihajót használnak, az USA hadserege csak 4-et.
  
• Az EU-s országok 20 féle harci repülőt használnak, az USA hadserege csak 6-ot.

Ebből pedig a bizottság szerint az következik, hogy az európai fegyvergyártás pazarló, tele van párhuzamosságokkal, ráadásul közös akciók esetén nagyon nehéz összehangolni ennyiféle rendszert, hiszen a katonák országonként teljesen más technikára vannak kiképezve. 

Trump és a Brexit miatt

Az EU-s fegyverkezés igényét jelentősen felgyorsította, hogy Donald Trump nem hajlandó kimondani, hogy mindenáron megvédi az európai NATO-tagokat. A választási kampánya idején azt mondta, hogy szerinte nem érdemel védelmet az az ország, amelyik nem költ eleget a saját hadseregére, és ugyan az európaiak nagyon akarták, hogy ezt legalább a májusi NATO-csúcson vonja vissza, erre a gesztusra azóta sem volt hajlandó. 

A második világháború utáni világrend egyik fontos alapja volt, hogy Európa nyugati, és a 90-es évek óta már középső részét is az USA hadserege védi. Mostanában ezt nem annyira tartják már magától értetődőnek az európaiak, és talán már az amerikaiak sem. 

A másik ok, ami segítette a csütörtöki döntést, hogy a britek nem akarták soha, hogy az EU katonai jelleget öltsön. Most, hogy kilépőben vannak, a francia és német ambíciók szabad utat kaptak. 

A Brexit azt is jelenti, hogy hamarosan már csak egy EU-tag marad a világ legfontosabb ügyeiben dönteni hivatott ENSZ Biztonsági Tanácsban, és már csak egy EU-tag marad, akinek atombombája van. Franciaország ezáltal katonai és diplomáciai szempontból is jelentősen felértékelődött az EU-ban. 

És Németország is szeretne katonai szempontból erősödni, hiszen gazdasági ereje alapján a kontinens legfontosabb államává vált, de a hadserege ehhez képest nem olyan jelentős. Csakhogy a fegyverkezés még mindig komoly tabu a német politikában. Ezért a berlini kormány az ambíciókat szívesen öltözteti összeurópai köntösbe. 

Ebben a helyzetben komoly francia és német igény van arra, hogy erősítsék hadseregeiket, és ezt összekötik az EU erősítésével, illetve azt is remélhetik, hogy az EU-nak fizetett tagdíjuk egy részét visszaforgathatják majd katonai célokra. Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy 2020-tól évente 1,5 milliárd euró menjen erre a célra. 

A programot igyekeznek úgy a többi tagállam figyelmébe ajánlani, hogy azok is úgy érezzék, hogy megéri majd nekik részt venni benne. Az olasz és a spanyol kormány is a lelkes támogatók közé tartozik. Az új helyzet az amerikai és a brit fegyvergyáraknak viszont piacvesztést jelenthet.

Brüsszeli bürokraták adnak ezentúl fegyvert honvédjeink és határvadászaink kezébe?

Nem egészen.

A fegyveres erőkkel kapcsolatos döntéseket nem akarják az európai államok kiadni a kezükből, és a NATO-nak sem akarnak konkurenciát (az EU-s tagállamok többsége benne van a NATO-ban is). A most szerveződő EU-s katonai szövetség nem kötelezhet senkit semmire, hanem csak óvatosan noszogatja közös üzletekre az erre nyitott országokat.

A most formálódó együttműködés puha eszközökkel, leginkább támogatások belengetésével arra ösztökéli a tagállamokat, hogy közösen fejlesszenek új fegyverrendszereket, és ezeket vásárolják ezentúl. 

Egyrészt létrejön egy új pénzügyi alap, amiből a hadiipar kutatási-fejlesztési beruházásait támogatják majd, az egyes beruházások költségeinek legfeljebb 20 százalékát állva. Olyan fejlesztéseket támogatnának ebből a pénzből, amiben több tagállam is részt vesz.

Az új rendszer várhatóan alkalmas lehet arra is, hogy több tagállam együtt vásároljon fegyvereket, és ezzel jobb árat alkudjanak ki.

Gazdasági ügyként nyomják

Elsősorban gazdasági kérdésről van szó, a magyar kormányon belül például az NGM-hez tartozik a terület. (Bár ez nem minden országban van így, a lengyel kormányban a hadügyminisztérium foglalkozik a PESCO-val). 

A hadiipar óriási üzlet, és a megrendelői oldalon szinte csak kormányok vannak. Az új rendszerben bizonyos kifizetések kikerülhetnek a tiltott állami támogatások köréből. Az egész együttműködés egyik legjelentősebb értelme valószínűleg az lehet, hogy az EU-s kormányok a szokásos versenyjogi szabályokat kikerülve költhetnek majd fegyvergyárakra és azok beszállítóira. 

Hosszabb távon felmerült, hogy az EBRD hadiipari beruházásokat is finanszírozhasson. 

A végén elég éles politikai kérdések is felmerülnek

A gazdasági mellett azonban nagyon komoly politikai jelentősége is van egy ilyen építkezésnek. Vegyük azt a légből kapott példát, hogy egy magyar - szlovák együttműködés alapján, EU-s támogatással újfajta töltényt kezdenek gyártani, amit mindkét ország hadserege rendszeresít. A mérnökök között magyarok is vannak, de a gyártósor Szlovákiába kerül. Ha valami tragédia folytán a magyar hadseregnek éles helyzetben kellenének a töltények, akkor biztosan kap korlátlan utánpótlást Szlovákiából? 

És ez csak egy apró gondolatjáték arról, hogy a közös fegyverbeszerzések, fejlesztések milyen dilemmákat vethetnek fel. Hiába óvatoskodó a rendszer, még így is arra a koncepcióra épít, hogy a tagállamok együtt maradnak, megbízhatnak egymásban, a legélesebb háborús helyzetben is. Éppen ezért az alapvetően francia és német hadiipari kedvére kitalált koncepció az európai egységről is szól.