Kósa Lajos és Böröcz László magyarázta el a beégő fidelitasosoknak, hogyan kell kínos kérdésekre válaszolni

A Fidelitas Nógrád megyei tagjai még május elején próbálták elmagyarázni az N1TV riporterének, miért kell simicskázó és sorosozó plakátokkal teleszórni az országot, de súlyos beégés lett a vége. 

A Magyar Hírlap most megkérdezte Böröcz László, a Fidelitas elnökétől, mégis „hogyan történhetett ez meg”.

Böröcz azt mondta, hogy a két fiatal, városi vezetőjük életük első sajtótájékoztatóját tartották, „aki kamera elé áll, az hibázhat”. Hozzátette, hogy semmilyen retorzió nem érte őket a bénázás miatt. 

Elmesélte azt is, hogy 

„a történtek után Kósa Lajos frakcióvezetővel ellátogattunk hozzájuk, és beszélgettünk arról is, hogyan kell kezelni a hasonló provokációkat. Bár különféle képzéseket biztosítunk a vezetőink részére, az eset tanulsága az, hogy erre még nagyobb hangsúlyt fektessünk, és még több segítséget nyújtsunk a helyi vezetőink felkészüléséhez”. 

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.