Gyermekkereskedelem ellen küzdő magyar szociológust tüntetett ki az amerikai kormány

POLITIKA
2017 július 02., 13:17
comments 43

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma minden évben kitüntet olyan személyeket, akik sokat tesznek az emberkereskedelem elleni küzdelem terén. Idén a díjazottak között volt Sebhelyi Viktória szociológus is. A kitüntetést Rex Tillerson amerikai külügyminiszter jelenlétében adták át Washingtonban még a hét közepén.

Az amerikai külügy honlapján megjelent közlemény szerint Sebhelyi kutatásával sokat tett azért, hogy a jelenkori emberkereskedelemre felhívja a döntéshozók és az NGO-k figyelmét, egyszerre számít tudományos szakértőnek, és a téma elkötelezett képviselőjének. 

A közlemény külön kitér arra is, hogy 2013 és 2015 között, miközben a CEU Center for Policy Studies tanszékén kutatott, részt vett az első olyan jelentés megalkotásában, ami a magyarországi gyermekkereskedelmet térképezte fel, a szexuális kizsákmányolástól a koldulásra kényszerítésig. 

Kutatási eredményei mellett fontos szerepe volt abban, hogy itthon a kormányzati szereplők és a civil szervezetek közösen a sérülékeny csoportok életét meghatározó strukturális változtatásokat vezettek be, valamint hogy javult az áldozatok felismerésének és megsegítésének gyakorlata is. A közlemény kitér arra is, hogy Sebhelyi mindezek mellett időt szán arra is, hogy női és emberi jogi civil szervezetek munkáit segítse, többek között családon belüli erőszak áldozatainak segítséget kínáló otthonokban. 

Sebhelyi Viktória mellett még heten kapták meg ezt a kitüntetést idén: Alika Kinan (Argentina), Leonardo Sakamoto (Brazília), Vanaja Jasphine (Kamerun), Mahesh Bhagwat (India), Amina Oufroukhi (Marokkó), Allison Lee (Tajvan), Boom Mosby (Thaiföld). 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt