Hivatalos: csak a vizes világbajnokság után készül el a vébé egyik szálláshelyének kijelölt Bibó Szakkollégium felújítása

Most már biztos, hogy nem készül el a vizes világbajnokság egyik szálláshelyének kiszemelt épület felújítása. Történetesen az ELTE Bibó Szakkollégiumáról van szó. Igen, arról az épületről, ami a Fidesz bölcsője volt annak idején.

Így áll most a Bibó felújítása. Május 31-én kellett volna átadni eredetileg.Fotó: Haszán Zoltán/444

Kicsit meglepő volt, hogy a Ménesi úton lévő, egyébként valóban lepukkant épület felújítását - mint annyi mást is - összekötötték a vizes világbajnoksággal. Azt gondolnánk, hogy a Bibó kivételezett helyzetben van az Orbán-kormány alatt. Ehhez képest ugye tavalyig hozzá sem nyúltak a rég felújításra szoruló épülethez, most pedig egyáltalán nem tűnik a vébé nagy nyertésének a Bibó, sőt. 

A tervek arról szóltak, hogy „a felújított Bibó szakkollégium szobáit, mint lehetséges szállásokat mind a FINA világbajnokságra, mind a FINA Masters világbajnokságra érkezőknek a szervezők kiajánlják”. Miután a vizes vébé projektje lett, így ezt a beruházását is berakták a FINA-törvény alá. Aminek köszönhetően a többi projekthez hasonlóan a sürgősségre hivatkozva itt sem kellett nyílt versenyen kiválasztani a kivitelezőt, a meghívott Penta Industry kapta a munkát 405 millióért. 

Az átadás befejezésére még mindig május 30-a van kiírva. Fotó: Haszán Zoltán/444

A Penta Industry építi az ideiglenes szinkronúszó-medencéket is a világbajnokságra a városligeti tóban, egyéb munkákkal együtt 4,9 milliárdért. De ők építik a vizes vébét felügyelő Seszták Miklós fejlesztési miniszter városában, Kisvárdán is a mini ékszerdoboz focistadiont, és szintén közpénzből sportszállót Tállai András klubjának, a Mezőkövesdnek. 

Az még nem is hangozna rosszul, hogy a vizes vébére elszórt rengeteg tízmilliárdból legalább az oktatás is profitál valamennyit, kollégiumok újulnak meg, amit a világbajnokság után a hallgatók használnak. Biztosan több értelme van, mint hárommilliárdért felépíteni egy óriási műugró tornyot a Parlamenttel szemben a Dunában, amit pár nap használat után aztán el is bontanak, vagy szintén milliárdokért ideiglenes medencéket felállítani a városligeti tóba. 

Tavaly, amikor a Közbeszerzési Értesítőben megjelent, hogy komolyabb versenyeztetés nélkül, "előre nem látható események által kiváltott rendkívüli sürgősségre" hivatkozva a két meghívott cég közül a Penta Industry 405 millióért kapta meg a munkát, május 31-i határidőt jelöltek meg záró határidőre. Az év vége előtt aztán már módosították a szerződést. A határidőt még nem, de az belekerült, hogy nem a kivitelező, hanem a megrendelő, vagyis a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felelőssége az engedélyek beszerzése. Itt már megemlítették, hogy a XI. kerületi jegyző nem tudja elindítani az építési engedélyezési eljárást, mert ahhoz előbb a kerület építési szabályzatát módosítani kellene. Ez megtörténik majd 2016 november 30-án, írták akkor. 

A múlt héten azonban megjelent egy újabb szerződésmódosítás, ebben már augusztus 17-i határidő szerepel a műszaki átadás-átvétel kezdő időpontjára. Ami azért érdekes, mert a világbajnokságnak ekkor már több, mint két hete vége lesz. Az új szerződés szerint hiába a jelentős csúszás (május 31-i helyett augusztus 17-én), kötbérezés nem lesz, ha két és fél hónappal később lesz kész a Penta Industry. Mégpedig - így a szöveg - a XI. kerületi önkormányzat miatt, amely ugyan valóban módosította november végén a kerületi szabályozást, de az építési engedélyt csak februárban kapta meg a Penta Industry. 

A főbb feladatok egyébként ezek: 

  • a meglévő épület átalakítása, energetikai korszerűsítése,
  • a meglévő épület bővítése egy új utca felőli épületszárnnyal,
  • egy új támfalépület építése a hátsó kertben;
  • környezetrendezés.

Ez például azt jelenti, hogy „A felújítás és bővítés során minden szobához saját fürdőszobát alakítanak ki, az épület új lakószintet kap, így további 11 szobaegység épül.” Ebből egyelőre semmi nem valósult meg. 

Az út az építkezés miatt le van zárva, csak az egyik járda maradt nyitva a járókelők előtt.

A világbajnokságra már nem lesz kész. Fotó: Haszán Zoltán/444

Csakhogy nem az épület felújítási munkáinak a megcsúszása az egyetlen probléma. Egyelőre nem tudni, mivel rendezik be a felújított épületet. Mert a Nemeti Vagyonkezelő kiírt ugyan egy közbeszerzést a Bibó belsőépítészeti, elektromos és egyéb kiegészítők, felszerelések, bútorok beszerzésére és az ahhoz kapcsolódó munkák elvégzésére május 23-án, de azt egy héttel később visszavonta. 

De nemcsak ebből nem lett semmi, hanem a még májusban megjelentetett, szintén az úszóvébé miatt nyílt versenyeztetést nélkülöző közbeszerzésből sem, ami a Bibó felszereléséről szól napelemes rendszerrel, valamint videó megfigyelő-, illetve beléptető rendszerrrel.

Ebből szeptemberi beköltözés sem leszFotó: Haszán Zoltán/444

Pedig pénz elvileg lett volna minderre. A kormány még 2015 december 23-án különített el 700 millió forintot a Bibó István Szakkollégium teljes körű felújítására, az ELTE infrastruktúra-fejlesztési programja keretében. Ebből lett aztán az, hogy összekapcsolták a vizes vébével, erre hivatozva versenyeztetés nélkül kiválasztották a kivitelezőt, aki 400 milliót elvitt a keretből, de nem készült el időre a munkával. Azt pedig most egyáltalán nem tudni, milyen bútorok lesznek, fontos-e még mindig, hogy ne csak a vizes vébé vendégei, hanem a magyar hallgatók számára is megfelelő körülményeket alakítsanak ki, esetleg már olcsóbb megoldásokkal is beérik. A beígért fitneszterem helyén egyelőre egy nagy gödör van. 

Pedig 300 millió forint elkülönített pénz valahol még van a kollégium fejlesztésére. Ez vagy nincs már meg, vagy a jelek szerint nem annyira sürgős elkölteni, ha pusztán oktatási célokat szolgál, és nem sportprojektet. Mégha a Bibóról is van szó. Az nagyobb csoda lenne, ha itt ősztől kollégisták laknának. Az pedig elég klasszul nézne ki, ha végül évtizedes használt bútorokkal rendeznék be a felújított kollégiumot.

Egyelőre ez az, ami a publikus iratokból tudható. Kérdéseinkkel megkerestük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt, ha válaszolnak, jelentkezünk. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.