Az Emmi be fogja záratni a gödi Topházat

Egészségügy
2017 július 06., 15:43
comments 48

Reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a hvg.hu cikkére, amiben a lap megszerzett dokumentumokra hivatkozva azt írta: egy fél évvel korábbi hatósági jelentés is hasonló problémákat tárt fel a több mint 100, értelmi fogyatékossággal élő, mozgás- és halmozottan sérült gyereket gondozó gödi Topház Speciális Otthonban, mint amiről májusban az MDAC civil szervezet is beszámolt.

Két kép az MDAC Topház-jelentéséből. A baloldalin egy férfi az ágya szélét rágja, a jobboldalin egy fiatal fiú a karján nyílt sebekkel.
photo_camera Két kép az MDAC Topház-jelentéséből. A baloldalin egy férfi az ágya szélét rágja, a jobboldalin egy fiatal fiú a karján nyílt sebekkel.

Mint kiderült, a Topházban gondozottak súlyosan elhanyagolt állapotban voltak, többen alultápláltak voltak, és kényszerzubbonyt is adtak néhányukra. Az ombudsman is azt írta: „megengedhetetlen mértékben sérülnek” az ellátottak jogai. Az Emmi ezután rendkívüli vizsgálatot rendelt el, és egy jelentés meg egy intézkedési terv is készült, amiben arról volt szó, hogy rendbe teszik az intézményt, de nem zárják be.

Ám most az Emmi azt közölte a hvg.hu-val: az ő rendkívüli vizsgálatuk nem erősítette meg az MDAC vádjait, miszerint éheztetés, kínzás, bántalmazás vagy más egyéb súlyos bűncselekmény történt volna az otthonban, de „a vizsgálat fényt derített egyéb problémákra”, így készült el a 30 pontos intézkedési terv, amit elkezdtek végrehajtani. Az Emmi azt is közölte: fontosnak tartják a nagy létszámú, tartós bentlakást nyújtó intézmények férőhelyeinek kiváltását, hogy a nagy intézmények helyett a fogyatékos és pszichiátriai beteg emberek családiasabb környezetben helyezzék el. Így a kiváltási programban a gödi TOPhÁZ Speciális Otthont is bezárják a közeljövőben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.