Kovács Zoltán olvasói levélben védi meg Orbánt az Economistban

POLITIKA
2017 július 06., 17:05
comments 214

A brit Economist nevű hetilap a két héttel ezelőtti számának vezércikkében olyasmiket javasolt, hogy az Európai Néppárt rúgja ki a Fideszt tagjai közül, az Európai Unió pedig adjon kevesebb felzárkóztatási forrást Magyarországnak, sőt, tegye az uniós pénzek folyósítását annak függvényévé, hogy az ország belép-e az európai ügyészséget létrehozó országok közé. A lap szerint ugyanis Orbán lopakodó diktatúrája nem csak Magyarországot veszélyezteti, hanem az európai együttműködés alapvető értékeit is.

Kovács Zoltán kormányszóvivő ezt nem hagyta annyiban, és olvasói levélben védte meg Orbán Viktort és kormányát. Mint írja, sok minden megváltozott Orbán híres, 1989-es beszéde óta, de a miniszterelnök ügye, hogy Magyarország erős és független legyen egy erős Európában, nem változott.

„Ellentétben az önök narratívájával, a demokrácia jól van, köszönjük”

– írja Kovács, aki szerint Magyarországon a választások „szabadok és, igen, igazságosak”. (Gulyás Márton tavasszal indított mozgalmat a 2014-ben, csak a Fidesz és a KDNP támogatásával létrehozott választási rendszer megváltoztatásáért.)

A kormányszóvivő szerint a probléma az, hogy miután Orbán 2010-ben hivatalba lépett, és meg merte védeni Magyarország nemzeti érdekeit, néhány érdeket megsértett. Amikor „az európai trojka” azt tanácsolta, hogy szigorú megszorító intézkedéseket hozzon, Magyarország inkább saját reformutat követett, amit „unortodoxnak” neveztek, de ma Magyarország GDP-növekedése Európa egyik legjobbja, a hiány irányítás alatt van, az államadósság csökken, és a munkanélküliség rekordalacsony – írja.

Kovács azt is írja, hogy a kapcsolatunk Oroszországgal azon a pragmatikus pozíción alapul, hogy normális legyen a viszonyunk „Európa keleti szomszédjával”, de közben az Európai Bizottság mellett állunk a szankciókban.

Kovács Zoltán kormányszóvivő
photo_camera Kovács Zoltán kormányszóvivő Fotó: Botos Tamás/444

A magyar migrációs álláspontot is közli, és szerinte Európának hálásnak lennie a déli határra felhúzott kerítésért, ami a schengeni övezetet is védi. Kovács szerint több ország már most is hálás a kormánynak, ezért nem fogják majd az Economist vezércikkében javasolt lépéseket végrehajtani.

Kovács szerint arról van szó, hogy meg kell védeni egy erős országokon alapuló erős Európát, és „korlátozni kell egy meg nem választott, brüsszeli központi bürokrácia túlkapásaitól”. „Ebben a tekintetben nem Orbán miniszterelnök változott meg. Talán inkább Európa” – zárja Kovács Zoltán kormányszóvivő az olvasói levelet. (Economist)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.