Megadom magam, a harmadik hüvelyk valószínűleg korunk legnagyobb találmánya

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Hogy egyből válaszoljak is az ajánlóban lelkesedésből felkiáltásként megfogalmazott kérdésemre, hát például erre:

Ha éppen pont nem erre:

Egy harmadik hüvelykujj! Lehetőségek végtelen tárháza tárulhat fel az emberiség előtt Dani Clode, a londoni Királyi Művészeti akadémia hallgatójának hála. Ő 3D-nyomtatta ki ezt a kézre erősíthető hüvelykujjprotézist, amit a talpunkhoz erősített érzékelőkkel irányíthatunk. Ezek vezeték nélkül kapcsolódnak a póthüvelyk a csuklóhoz erősített motorjához.

Clode ez utóbbi megoldást azzal magyarázta, hogy számos olyan tevékenységet végzünk, például autót vezetünk, zongorázunk, varrógépezünk, amikor a kéz és a láb koordinációjára van szükség, vagyis ez egy viszonylag könnyen tanulható irányítási mód.

Így hirtelenjéből ugyan semmit se tudok mondani, amihez nélkülözhetetlen lenne egy harmadik hüvelykujj. Ami végül is nem meglepő, elég ritkán gondolkozom olyan feladatokon, amelyek megoldhatatlanok egy nem létező testrész nélkül. Azt viszont tudom, hogy milyen fontos szerepe van a szembefordítható hüvelykujjnak az emberiség fejlődésében. Enélkül elég korlátozott lenne az eszközhasználatunk, és mondjuk már az is problémát jelentene, hogy nemsokára, amikor hazaérek, kinyissam kulcsommal a lakásom ajtaját. (Via Endgadget)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 5,7 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.