A főigazgató szerint a meghalt kislány állapotát nem befolyásolta, hogy nyitott mellkassal kellett másik kórházba vinni CT-re

Egészségügy
2017 július 13., 13:04
comments 233

Miután mi is megírtuk, hogy meghalt egy kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak kórházak között, az Emmi tájékoztatásul elküldte emailben Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatójának MTI-nek adott nyilatkozatát, ami szerint a meghalt kislány állapotát nem befolyásolta, hogy egy másik létesítménybe kellett őt átvinni CT-vizsgálatra, de azért még az idén lesz pénz CT-re.

Ofner Péter a 12 éves kislány kezeléséről röviden elmondta: a gyerek súlyos szívfejlődési rendellenességgel született, az elmúlt években tízszer történt szívsebészeti beavatkozás az élete megmentéséért, a műtétek egy részét Budapesten és Münchenben végezték. A súlyos keringési állapotban lévő kislány utolsó műtétjét Budapesten, a kardiológiai intézetben végezték. A főigazgató elmondta, a műtét komplikált beavatkozás volt, a gyerek nem lett tőle jobban, a keringési elégtelenség fokozódott, így műszívkezelést kapott, lélegeztetni kellett. Az igen nagy vérzés miatt a mellkast nem zárták vissza.

A főigazgató azt is mondta: a „nyitott mellkas” egy orvosi terminológia, tehát nem arról van szó, hogy a betegnek nyitva van a mellkasa, hanem a bőrt összevarrják, de a további esetleges műtétek miatt a csontos vázrendszert nem kapcsolják össze. A műtét utáni 16. napon a vérzés mellett idegrendszeri tünetek is jelentkeztek, ezért a neurológiai konzílium koponya CT-re rendelte a gyereket, amit a szomszédos Heim Pál Gyermekkórházban végeztek el. Ofner Péter hangsúlyozta: sem a szállítás alatt, sem azután nem történt szövődmény, a súlyos állapotban lévő betegek CT-be való eljuttatása rutin orvosi feladat, amire a kardiológiai intézet fel van készülve.

A vizsgálat eredménye megállapította, hogy a kislány súlyos roncsoló agyvérzést kapott, ezért a műszívkezelést nem tudták folytatni. Abba kellett hagyni a véralvadásgátló-kezelést is, és ebben az állapotban a gyermek a saját keringésére nem tudott támaszkodni, június 29-én meghalt.

A főigazgató szerint a CT-vizsgálat abban segítette az orvosokat, hogy kiderült: a műszívkezelés sem fenntartható. „Egy olyan zsákutcába kerültünk, amely végül is a gyermek halálát okozta”, a kislányt keringéstámogató eszközökkel sem tudták életben tartani – mondta Ofner Péter. A gyerek abban az esetben kerülhetett volna fel a szívtranszplantációs listára, ha stabilizálni tudták volna az állapotát műszívkezeléssel.

A főigazgató szerint az, hogy a kardiológiai intézetben van-e CT-berendezés vagy nincs, az a gyermek állapotát, sorsát nem befolyásolta, a kislány ellátása magas színvonalon történt.

Budapesten több pavilonrendszerű kórház működik, ahol szintén meg kell oldani a betegek CT-vizsgálatra történő szállítását. Az intézet 10 éve egyedüliként foglalkozik a gyermekek szívtranszplantációval és szívfejlődési rendellenességeik kezelésével. Az adatok szerint az eddig elvégzett 41 gyermek szívátültetésből 6 végződött halállal. „Ezt a centrumot a szakma nagyon jó helyre helyezi Európában” – mondta a főigazgató, aki méltatlannak érzi az intézetet ért támadást.

Ofner Péter beszámolt arról, hogy idén az intézet rendelkezésére fog állni az az összeg, amiből CT-berendezést tud vásárolni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.