Meghalt egy kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak kórházak között

Egészségügy
2017 július 13., 06:20
comments 722

Pénteken délelőtt szállították át nyitot mellkassal az Országos Kardiológiai Intézet gyermekszívklinikájáról a Heim Pál Gyermekkórházba CT-vizsgálatra, este 9-re már meghalt egy kislány. Halálát nagymamája a Klub Rádióba betelefonálva jelentette be. A nagymama egy korábbi betelefonálásából derült ki, hogy az Országos Kardiológiai Intézetből (OKI) a CT és az MR hiányában más kórházakba, a gyerekeket a Heim Pál Kórházba, a felnőteket a Szent István Kórházba kell szállítani, gyakran nyitott mellkassal.

A nagymama elmondása szerint az orvosok 16 napon át küzdöttek súlyosan beteg unokájáért. Ezért külön köszönetet is mondott a kislányt kezelő Pordán professzornak és csapatának, amelynek tagjai több év külföldi tartózkodás után jöttek haza és folytattak heroikus küzdelmet a lány életéért.

Az OKI főigazgatója, Dr. Ofner Péter a korábbi hírre reagálva az RTL-nek nyilatkozva elismerte, hogy rendszeresen más kórházakba kell szállítaniuk a betegeket a műszeres vizsgálatokra. A már nyitott mellkassal átszállított betegeket külön orvoscsoport kíséri, hogy életben tartsák.

Ofner azt is mondta, hogy bár többször is kértek, nem kaptak CT-t, bár most az ígéretek szerint decemberben kaphatnak egyet, amit januárra már be is üzemeltethetnek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az RTL-nek akkor érdemi válasz helyett csak arról beszélt, hogy milyen sok CT-t és MR-t vásároltak már 2010 óta, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár pedig azzal érvelt, hogy az OKI nincs is olyan nagyon messze a Heim Pál kórháztól. Balog miniszter szerint pedig nem azon kell keseregni, hogy az OKI-ban nincs CT, hanem annak kéne örülni, hogy a Heim Pálban van. A Klub Rádióba unokája halálhírével betelefonáló nagymama cinikusnak minősítette a miniszter reakcióját. (Via HVG)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.