Külföldről támogatott fesztiválként hirdeti magát idén az UH Fest

ZENE
2017 július 18., 14:38
comments 91

A június közepén elfogadott civil törvényre rímelve, napokon belül a „Külföldről támogatott fesztivál” feliratú plakátokkal indul el az idei UH Fest kampánya. A fesztivál rendre minden évben az egyik legizgalmasabb zenei esemény Budapesten: ilyenkor a világ minden tájáról érkeznek ide a nehezen besorolható, kísérletezésre nyitott alkotók, hogy a majdnem totális zajtól a tánczenén és a dalszerzőkön keresztül a tökéletes csendig megmutassák, meddig lehet feszíteni a hangok határait.

Az idei felvezető kampány annyiban lesz különleges, hogy a plakátokon a fellépők neveit nagyrészt kitakarja majd a méretes „Külföldről támogatott fesztivál” felirat, ami a szervezők elmondása szerint egyrészt szolidaritási lépés a szorongatott civil szervezetekkel, másrészt viszont az elfogadott törvénymódosítás jó eséllyel magát a fesztivált is érinti.

Az UH Fest ugyanis elsősorban külföldi finanszírozásból működik: 2015-ben kerültek be az Európai Unió Creative Europe programjának keretében finanszírozott Shape platformba, ami összesen 16 európai ország kísérleti zenei színterét fogja össze. A támogatás három évre szólt, ez tette lehetővé, hogy az UH szervezői magyar előadókat delegáljanak kísérleti zenei fesztiválokra Európa-szerte, valamint jut támogatás a budapesti fesztivál megszervezésére is. Az EU-s támogatás jelenti a fesztivál költségvetésének 60-70 százalékát, a maradékot külföldi kulturális intézetek, illetve a jegybevétel biztosítják. A fesztivál kap állami támogatást is, idén harmadannyit, mint tavaly: az NKA 2017-re nagyjából egymillió forintot ítélt meg, ez az EU-s támogatás kötelező önrészének harmadát biztosítja majd.

link Forrás
link Forrás

Idén az egyhetes fesztivál október 1-jén indul, eddig a fellépők 35-40 százalékát jelentették már be. Lehet tudni, hogy többek között érkezik majd a New York-i mutánstechno egyik alapembere, Ron Morelli, aki szólóban elsősorban a zajos-absztrakt zenék felé szokott kalandozni, jön az apokaliptikus dancehallt a grime-mal és a trappel keverő londoni Gaika, a New Yorkban élő, koreai születésű improvizatív csellista, Okkyung Lee, stockholmi drone-hangművész és orgonista Ellen Arkbro, vagy a német avantgárd elektronikus zene évtizedek óta meghatározó alakja, Felix Kubin. A fesztivál nyitónapja pedig az idén húszéves Monika Enterprise kiadó előtt tiszteleg, és a berlini underground elmúlt évtizedeinek olyan kiemelkedő alkotói érkeznek majd a Trafóba, mint Gudrun Gut vagy Danielle De Picciotto.

link Forrás
link Forrás

A további bejelentett fellépőket az UH Fest Facebook-oldalán lehet megtalálni, és itt érdemes keresni majd az új bejelentéseket is. Azoknak, akik még csak ismerkednek ezzel a rendkívül izgalmas világgal, ajánljuk azokat a válogatásokat, amik nálunk jelent meg két korábbi UH Fest előtt. 

Ugyan a fellépők idén mások lesznek, de a fesztivál hangulatából, azaz az előadók sokszínűségéből és a rengeteg felmerülő kalandozási irányból így is el lehet csípni valamit. A 2014-es válogatás itt, a 2016-os pedig itt hallgatható meg. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.