Elsöprő többséggel választottak új igazgatót az FBI élére

Cristopher Wray, az FBI új igazgatója július 18-án még csak a meghallgatására érkezett a Szenátusba.Fotó: MARK WILSON/AFP

Kétpárti, elsöprő erejű támogatással választotta meg az amerikai szenátus az FBI új igazgatóját, a május 9-én váratlanul kirúgott James Comey utódját. Az 51 éves jogászt, Christopher Wrayt Donald Trump június elején jelölte a posztra, most 92 szenátor támogatásával, öt nem szavazat ellenében választották meg az FBI igazgatójának.

Elődjét, James Comey-t Donald Trump május 9-én rúgta ki. A lépés annyira hirtelen és váratlan volt, hogy Comey, aki éppen előadást tartott Los Angelesben, amikor a háta mögötti tévéken elkezdett villogni kirúgása híre, elsőre tréfának hitte az egészet. Trump ráadásul el is számította magát, mert Comey-t az orosz kormány és Trump kampánystábja összejátszásának vizsgálata miatt rúgta ki, de a nyomozás nemhogy leállt volna, még ki is szélesedett. Széles jogkörökkel és viszonylag nagy mozgástérrel egy független ügyészt neveztek ki a vizsgálat lefolytatására, a volt FBI-igazgató Robert Mueller pedig mostanra már Trump legszűkebb családjáig is eljutott a nyomozásban.

Mi több, már Trump ellen is gyűlnek a bizonyítékok. A legfrissebb fejlemények szerint a hamburgi G20-csúcs idején, ahol Trump több mint két órát tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, a szünetekben Trump fia és egy orosz ügyvéd találkozója volt a fő téma az elnök legszűkebb környezetében, eziránt ugyanis azidőtájt kezdett érdeklődni a sajtó. És Trump annyira belevonódott az ügybe, hogy a hírek szerint ő maga diktálta fiának azt a nyilatkozatot, amelyről utóbb kiderült, hogy elég félrevezető volt. Trump Jr. a nyilatkozatát a New York Timesnak, nem a hatóságoknak adta, így a hazugsága ez esetben nem számít bűncselekménynek, de mégis arra utal, hogy személyesen Donald Trump elnök is az igazság elhallgatásán dolgozik, ami nem vet túl jó fényt rá, és fel is keltheti a nyomozók érdeklődését. (MTI, The Washington Post)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.