Tízezreket kér a felszámoló a Quaestor-károsultak értéktelen kötvényeinek kiadásáért

gazdaság
2017 augusztus 04., 10:33
comments 69

Levelet kaptak a Quaestor károsultjai, amiből megtudták: ahhoz, hogy megkapják a bukott cég kötvényeit, sorozatonként ötezer forintot kell fizetniük – írta a hvg.hu. A levelet az MNB-tulajdonban lévő felszámoló, a PSFN Kft. küldte azoknak, akik szeretnék áttenni (áttranszferálni) a Quaestor Hrurira kötvényeiket a felszámolás alatt álló Quaestor Értékpapír nevű ex-brókercégből a saját brókerükhöz. Ez két és fél éve lett volna aktuális.

A Quaestor emlékezetes módon 210 milliárd forint kötvényadóssággal együtt dőlt be, aminek kétharmada hamis-fiktív-kamu-nem létező kötvény volt. Ráadásul meg sem lehet állapítani, hogy pontosan melyik ügyfélnek melyik értékpapírja hamis, hiszen a cég ezeket véletlenszerűen osztotta (egyedül az ismert, hogy kötvénysorozatonként arányaiban mekkora a fiktív állomány).

A károsultak szelektív kimentésére több körben tett kísérletet a kormány, a végül átment verzió igen szigorú volt, rengeteg címen vont le a végül kifizetendő pénzből. Ezért az ügyfelek kb. harmada inkább úgy döntött, hogy nem kér a törvényileg létrehozott kártalanítási alapból, és inkább a Quaestor-felszámolásból szeretné visszaszerezni a pénzét.

Az igazi csavar a történetben az, hogy hiába próbálkoznak a kötvényesek bármivel, a kötvényeket kibocsátó Quaestor Hrurira Kft. ugyanis az egyszerűsített végelszámolás felé halad: a cég felszámolója azt állítja, hogy eltűnt az iratanyag. Ezért nem is tudják igazolni, hogy a Hrurira kötvényesei alappal kérhetnek számon bármilyen tartozást abból a vagyonból, amit a Hruira átadott a Quaestor fő cégének. De a Hrurira egyébként sem jelentkezett be hitelezőként a törvényes határidőben a Quaestor felszámolásába – ez azért fordulhatott elő, mert a bíróság későn jelölte ki a Hrurira felszámolóját.

A károsultak egy része viszont az államot pereli kártérítésért. Ők azzal érvelnek, hogy az, hogy a kötvényesek nem kerültek be a felszámolásba, az állam hibája volt. Nekik fontos lehet, hogy mindent megtegyenek azért, hogy megőrizzék befektetői pozíciójukat – írja a hvg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.