„Teljes csoda, ahogyan él” – mondta egy barátja a 85 éves Steve Hidegről, egy Kelet-Hollywoodban élő magyar származású jazzdobosról. Los Angeles legnagyobb lapjában, az L. A. Times riportjában és az alábbi kisfilmjében mutatták be az idős, gyakorlatilag nyomorgó zenészt, aki több mint 60 éve veri a ritmust.

link Forrás

Steve Hideg (született: Hideg István) gyerekkorában, Budapest ostroma alatt – hiába bújt el a család a pincében – egy bombatámadásban a jobb szemére megvakult, és a jobb fülére megsüketült. 85 éves korára a másik szeme is elkezdett romlani, ezért mindig van nála egy nagyító, de akad egyéb gondja is.

Az albérlete kb. 1000 dollár, míg a társadalombiztosítási bevételei csak 900 dollárt tesznek ki. A nehéz helyzetét három dologgal tudja orvosolni: szerény életvitellel, baráti segítséggel és heti egy fellépéssel.

Mint mondja, nem zavarja, hogy nincs semmije, mert a háború alatt sem volt semmijük, nincstelenül érkeztek Amerikába, és később sem fordult elő, hogy elég pénzük lett volna. Miután az apja meghalt a háborúban, édesanyjával és két testvérével sokat nélkülöztek, gyakran csak egy zsíros kenyér volt az egész napi étkezés, így most is úgy van vele, hogy ha egy nap csak egyszer ehet, akkor sem lesz éhes.

Hideg a Rákosi-korszakban jegyszedő volt egy budapesti moziban, ahol belógott a vetítésekre. Itt látta az 1938-as Going Placesben zenélni Louis Armstrongot, aztán egy életere belebolondult az amerikai jazzbe az 1941-es Téli szerenáddal, amiben a Glenn Miller Orchestra eljátssza a Chattanooga Choo-Choot és az In the Moodot.

link Forrás

Előbb a bátyjától kapott egy olyan dobot, amilyet akkoriban újságos fiúk szoktak ütni, majd amikor állást kapott egy műszaki gyárban, mindhárom céges zenekarba beszállt, de hamar kiábrándult, mert ott nem tűrték a nyugati ritmusokat.

Aztán az 1956-os forradalom leverésekor a zongorista feleségével Ausztrián keresztül – ahol még a menekülttáborban is beszállt egy zenekarba – New Yorkba szöktek. Hideg gondnoki munkát talált, és műszak után mindig átsietett a manhattani jazzklubokba. A házaspár 1961-re tönkrement, így az öreg DeSotójukkal Hollywoodba indultak, útközben pedig Hideg ételért és benzinért cserébe lépett fel bárokban.

Hollywoodban végre valóra válhatott az álma: saját együtteseivel koncertezett, tévéshow-k zenekaraiban játszott, és kísért dobbal egy hipnotizőrt, illetve fellépett Floridában, de dolgozott pár évig Las Vegasban is. Sosem keresett sok pénzt, és nem játszott híres zenészekkel (ha nem számítjuk, hogy egyszer Dustin Hoffman születésnapján dobolhatott).

Ennek a napról napra életmódnak drámai következményei is lettek: amikor a felesége rákos lett, nem tudták fizetni a kezelését, így a nő Ausztriába ment a családjához, és ott is halt meg. Hideg – aki maga is küzdött rákkal, de legyőzte, most pedig szemfenéki meszesedéstől romlik a látása – sosem nősült újra. Ebben is meglátta a jót: egyedül legalább kevesebb gondja volt a megélhetéssel, és több időt szentelhetett a dobolásnak.

„Nem azért jöttem ebbe az országba, hogy terhére legyek az államnak”

– mondta a lapnak Hideg, aki emiatt nem vesz igénybe több olyan, időseknek járó juttatást sem, ami amúgy járna neki. Inkább a Meals on Wheels nonprofit szolgáltatással szerez napi egy meleg ételt, a többi szükségletét pedig a régi lemezeit eladva próbálja meg fedezni. Az étel és a rezsi mellett egyedül a kocsira (és az ahhoz szükséges benzinre) költ, hogy el tudja vinni a dobcuccát a fellépésekre.

Hideg szerint ha olyasmit csinálsz, amit szeretsz, azzal jól megleszel, és fontos tanulsága az életének, hogy ha segítségre van szükséged, ne félj a barátaidhoz fordulni. (Így kapta meg az egyiküktől a mostani kocsiját, egy 1992-es Mazdát is, miután Hideg öreg Aerostarja végleg feladta, amikor meg például kikapcsolták nála az áramot, kempinglámpával világított, egyszer pedig egy porlepte, 300 dolláros gázszámlát kellett kifizetnie egy barátjának.) A cikkből kitűnik, hogy több magyar emigráns barátot is szerzett, például Laszlo Cser volt zenészt és egyetemi professzort, illetve Louis Kabok bőgőst, akit már Magyarországon is ismert.

A mindig jó kedvű, szerény, mosolygós Steve Hidegnek – akit a barátai a Cool Cat becenévvel láttak el – otthon is van egy kisebb dobfelszerelése, de a csendes környéken nem nagyon dobolhat, így szombatonként hasonló korú emberekkel gyakorol Hollywoodban, fellépni viszont feleannyi idősekkel jár el.

„Csodálatos küzdelem volt, mert olyasmiért harcoltam, ami a szenvedélyem”

– mondta az életéről Hideg, aki úgy érzi, még van úgy 34 éve hátra. A cikk hatására gyűjtés indult Steve Hidegnek, egy nap alatt közel 15 ezer dollárt adakoztak.