A Magyar Időkben azon akadtak ki, hogy egy görög menekülttáborban könyvtár nyílt a menekülteknek

elmebaj
2017 augusztus 11., 07:34
comments 159

2017 nyarán már nincs nagy sportértéke annak a felismerésnek, hogy a magyar kormánypárt és értelmiségi holdudvarának mára az egyetlen, a világban irányt mutató ideológiája a tahó gyűlölködés maradt, de azért a Magyar Idők című kormánykiadvány még így is tudott meglepetést okozni.

Péntek délelőtti cikkében ugyanis Csépányi Balázs azon kesereg, hogy egy görögországi menekülttáborban könyvtárat nyitottak az ott tartózkodó migránsoknak. 

A Hurrá! Megoldódott a bevándorlás problémája címmel, 

Bombaötlet: könyvtár(!) a migránsoknak.

alcímmel megjelent cikkben Csépányi arról ír, hogy egy görög menekülttáborban egy kisbuszból kialakított mobilkönyvtárból kölcsönözhetnek könyveket a bevándorlók, hogy „olvashassanak és tanulhassanak ott-tartózkodásuk alatt”.

A mindössze pár bekezdéses, rövid cikkből egyáltalán nem derül ki, hogy Csépányi szerint mi ezzel a baj. Egyetlen érv se hangzik el azzal kapcsolatban, hogy miért aggályos vagy veszélyes, hogy az Európába érkező menekültek olvasással töltik el az idejüket, miféle fenyegetést jelenthet ez a kontinensre. 

Azt, hogy Csépányi szerint mégsincs ez rendben, onnan lehet megtudni, hogy a kormány házilapjában megjelent cikk utolsó két, gúnyolódó bekezdése így szól: 

„Javasolniuk kellene a magyar migránssimogatóknak, hogy a Balaton környékén Soros-pénzen nyaraltatni kívánt migránsok is részesüljenek ilyen remek kulturális élményben.

Esetleg a Fesztivál Zenekar is felléphetne Fischer Iván vezetésével egy-egy borongósabb nyári estén.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.