Tele a falu nyomorult szegény emberekkel, akik nem tudnak kifizetni semmit, érveltek a nyaraló menekültek fogadása ellen Esztergályhorvátiban

politika
2017 szeptember 05., 07:49

A héten kezdte meg a Migration Aid a Magyarországon élő menekült családok táboroztatását. Ezek olyan menekültek, akik jogszerűen vannak az országban, a civil szervezet pedig úgy gondolta, hogy segítheti a családok integrációját és javíthat a közérzetükön, ha egy hetet valahol a Balaton közelében tölthetnek el. 

Ebből aztán komoly botrány lett, mivel a környékbeli fideszes polgármesterek sorra háborodtak fel az ötleten, hogy az országban jogosan tartózkodó emberek csak úgy odamenjenek a Balaton mellé. 

Végül a Zala megyei Esztergályhorvátiba kapott meghívást a szervezet, egy osztrák orvosnő hívta meg ide a menekülteket és segítőiket. Összesen 7-8 menekült érkezik a településre.  A Magyar Nemzet már hétfőn arról írt, hogy a helyiek nem örülnek a hírnek, a polgármester, Rékasi Csabáné arról beszélt, hogy 

tavaly az is felkavarta a helyiek hétköznapjait, mikor egy külföldi átutazóban járt a faluban, ezért másnap már arról beszéltek, hogy Esztergályhorvátiban is megjelentek a migránsok. 

Azóta elment a településbe Mészáros Lőrinc tévéjének, az Echo TV-nek a stábja, és szintén beszéltek a polgármesterrel és a helyiekkel. 

link Forrás

Rékási Csabáné polgármester szavait a nagyobb érthetőség kedvéért szó szerint idézzük: 

„Az önkormányzat és a magam nevében is azt tudom mondani, hogy ez egy nyugodt, csendes környék, szeretnénk, ha az is maradna. Tehát azon vagyunk, hogy ha mégis idejönnének ezek a családok, azért egyetértés legyen itt a falu lakóival egyetértésben, de van olyan gondolatunk is, hogy azért vannak-lesznek olyan csoportok, akik esetleg ezt nemtetszésüket nyilvánítják.”

A riportban később több helyi is közölte, hogy bizony, nincs ez így rendben. A közhangulatot talán ez az idős nő foglalta össze a legjobban: 

link Forrás

„Egyáltalán nem örülök neki és ne is hozzanak ide, mert a falu összefog és elzavarják őket. Úgyhogy ide ne, itt annyi sok szegény ember lakik, öreg nyomorultak, nyugdíjasok, nem tudnak kifizetni semmit, akkor mi, ide, migránsokat?” 

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.