Az EP néppárti elnöke elvárja a magyaroktól, hogy vegyék át a menekülteket

eu
2017 szeptember 08., 12:53
comments 286

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke üdvözölte az EU bíróságának szerdai ítéletét, vagyis azt, hogy a magyar kormány elvesztette a kvótapert.

Tajani, akit az Európai Néppárt, vagyis a fideszeseket is tömörítő frakció jelölt az EP elnöki posztjára, arról is beszélt a Corriere della Sera című lapnak, hogy meg kell szüntetni azt a rendszert, ami alapján minden menekültet abban az országban kell tartani, ahol belépett az EU-ba.

Tajani elítélte azokat az országokat, amelyek nem akarnak részt venni a menekültek áthelyezéséről szóló programban:

"Az áthelyezést elutasító országok a szolidaritásra mondtak nemet olyan országok felé, mint Olaszország is, amelyek segítettek nekik, amikor meg akartak szabadulni a szovjet iga alól és a kommunista diktatúrától. Most továbbra is támogatjuk őket az európai strukturális alap forrásaival, amelyeknek nettó kedvezményezettjei. A szolidaritás azonban nem lehet egyirányú, máskülönben nincs értelme az unió tagjának lenni."

Hozzátette azt is, hogy  "meggyőződésem, hogy anyagilag segíteni kell az olyan országokat mint Magyarország a külső határok védelmében".  

Antonio Tajani hangsúlyozta, hogy nem "végtelen tömegek" áthelyezéséről van szó, hanem néhány ezer törvényesen elismert menekültről, akik nem gazdasági bevándorlók. 

Tajani szerint a menekültek szétosztásának rendszerét törvénybe kell iktatni, és az EP azt javasolja, hogy még hamarabb lépjen életbe a kvótarendszer, mint a bizottság javasolta. (Létezik egy 2016 májusa óta jegelt bizottsági javaslat, ami alapján ha egy tagállamban az ottani kvóta 150 százalékát eléri a menekültek létszáma, akkor el kell kezdeni a szétosztásukat. Az EP már 100 százaléknál elindítaná a mechanizmust. A javaslatot azonban már másfél éve nem tárgyalja a tanács, mert több tagállam - például Magyarország - nagyon élesen ellenez bármiféle kvótarendszert menekültügyben.) (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.