Madhumita Pandey 22 éves volt, amikor három éve egész Indiát megrázta egy brutális nemierőszak-ügy, amiben egy orvostanhallgatót erőszakolt és ölt meg egy csapat férfi. A eset felhívta az indiai és a nemzetközi média figyelmét arra, hogy Indiában iszonyatosan magas a nemierőszak-esetek száma, a 2015-ös rekordévben például összesen 34 651 ilyen esetet jelentettek.

Madhumita Pandey arra szeretett volna választ kapni, pontosan mi mozgatja az erőszaktevőket a tetteik elkövetésekor, ezért 2013-ban elkezdte járni az indiai börtönöket, és az elmúlt három évben 100 elítélt erőszaktevővel készített interjút az egyik brit egyetemen készülő diplomamunkájához.

Pandey azt mondta a Washington Postnak, hogy a legtöbb ember, akivel beszélt, iskolázatlan, és az elítélt erőszaktevők között alig van olyan, aki akár a középiskolát befejezte volna. A nő szerint a legelső felismerése az volt, hogy míg az indiai társadalom a közösségen kívül álló szörnyetegekként tekint az erőszaktevőkre, ezek a férfiak nagyon is átlagosak, és tetteik okát nem a társadalmi átlagtól való eltérésükben és idegenségükben, hanem éppen az indiai társadalomban mélyen gyökerező, nagyon is átlagos beidegződésekben kell keresni.

Az indiai társadalom ugyanis nagyon konzervatív, és sok családban eleve azt látják a fiúgyerekek a szüleiktől, hogy a férfiak a nők fölé rendelik magukat. Ezzel a gyerekekben fals kép alakul ki a férfiasságról, és elkezdik elvárni a nőktől, hogy azok mindenben rendeljék alá magukat az ő akaratuknak. Pandey szerint a férfiak és nők közötti egyenlőtlen viszonyra a tradicionális háztartásokban jó példa, hogy a nők gyakran nem is szólíthatják a keresztnevükön a férjüket.

Pandey szerint a legtöbb elítélt erőszaktevő a börtönben sem tanúsít megbánást, mivel egyszerűen nem látja, mit csinált rosszul. A legtöbben a börtönben is azt magyarázzák maguknak, hogy az áldozat volt a hibás a történtekért. De voltak olyanok is, akik megbánták a tettüket, ők viszont általában megint csak fals okok miatt. Az egyik elítélt például azt mondta az interjúban, hogy már sajnálja, hogy megerőszakolt egy 5 éves lányt, mert ezzel tönkretette az életét.

Ő viszont ezt azért gondolja, mert így a lány már nem szűz, és ezért nem fog tudni férjet találni magának.

Ez az erőszaktevő nemes gesztusnak gondolta, hogy megígérte, ha kiszabadul a börtönből, ő hajlandó lesz elvenni a lányt, akit megerőszakolt.

Pandey szerint az interjúi által felvetett legfontosabb kérdés az, hogy vajon a potenciális erőszaktevők tényleg kisebbséget alkotnak az indiai férfiak között, vagy pedig a szinte bárki ráléphet erre az útra. A doktori hallgató inkább az utóbbi felé hajlik, és szerinte éppen ezért kell nagyon gyorsan nagyon jelentős változásokat eszközölni az indiai oktatásban, hogy ezáltal átformálják a többség gondolkodását is. Problémaként hozta fel, hogy sem az indiai iskolák többségében, sem a családi körben nincs szexuális felvilágosítás, a szülők és a tanárok még a pénisz és a vagina szavakat sem igazán hajlandóak kimondani, ugyanis az egész témát tisztátalannak tartják. Ezzel pedig ők is hozzájárulnak a nemi szerepekről szóló téves képzetek terjedéséhez. (Washington Post)