Már ügyvédeket is tartóztatnak le Törökországban

külföld
2017 szeptember 12., 13:31
comments 45

Őrizetbe vették kedden Törökországban az éhségsztrájkjáról elhíresült két pedagógus, Nuriye Gülmen és Semih Özakca védőügyvédjeit, két nappal a szeptember 14-én kezdődő per előtt - írta az Evrensel ellenzéki török napilap internetes oldalán.

A rajtaütések során Gülmen és Özakca ügyvédjeivel együtt összesen 10 ügyvédet vettek őrizetbe Isztambulban és Ankarában,  és további 7 ellen még elfogatóparancs van érvényben.

Gülmen, aki egyetemi tanár, valamint a korábban általános iskolában dolgozó Özakca idén márciusban kezdett éhségsztrájkba, miután a tavalyi puccskísérletet követően bevezetett rendkívüli állapot keretében elbocsátották őket munkahelyükről. Májusban a hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték őket, de éhségsztrájkjuk azóta is tart. Csak folyadékot és táplálékkiegészítőket fogyasztanak, az egészségük pedig már hónapok óta nagyon gyenge.

Süleyman Soylu török belügyminiszter májusban közölte: Gülmen és Özakca állami alkalmazottakként a terrorszervezetnek nyilvánított, baloldali Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C) tagja, ami miatt már korábban is többször ültek letartóztatásban. A két pedagógusra a vádirat értelmében egyenként 20 év börtönbüntetés vár.

A Kortárs Jogászok Egyesülete ankarai irodájának vezetője, Murat Yilmaz kedden az Evrenselnek nyilatkozva azt mondta: „Gülmen és Özakca nem maradnak védelem nélkül, ügyvédek százai lesznek ott a bíróságon szeptember 14-én.” Yilmaz azt is elmondta, hogy egyelőre nem tudja, mi az oka a mostani őrizetbe vételeknek.

Ankara a tavalyi puccskísérletért az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatot teszi felelőssé, de a megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtja, hanem a gülenista mozgalom feltételezett támogatóit, illetve más, az állam biztonságát fenyegető terrorszervezetek, köztük a DHKP-C tagjait és szimpatizánsait is.

Törökországban közel 14 hónapja rendkívüli állapot van érvényben. Ez idő alatt több mint 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek és legalább 32 ezret felfüggesztettek állásából. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.