Oroszország légvédelmi rakétákat adott el Törökországnak

külföld
2017 szeptember 12., 10:09
comments 52

Oroszország és a NATO-tag Törökország aláírta az Sz-400-as (Triumf) típusú orosz légvédelmi rakéták megvásárlásáról szóló szerződést, és a végrehajtás előkészítése megkezdődött - jelentette ki Vlagyimir Kozsin, az orosz elnök "haditechnikai együttműködési" ügyekben illetékes tanácsadója a TASZSZ hírügynökségnek adott, kedden közölt interjúban.

Sz-400-as a 2017. május 7-i moszkvai díszszemlén
photo_camera Sz-400 a május eleji nagy moszkvai díszszemlén Fotó: Natalia Szeliversztova/Szputnyik

A fejlett, nagy hatótávolságú Sz-400-as rakétarendszer repülőgépek, robotrepülőgépek és ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas, 400 kilométeres hatókörben, 30 kilométeres magasságig. Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában kijelentette, hogy Törökország már kifizette a foglalót.

Kozsin közölte: garantálni tudja, hogy minden, a szerződéssel kapcsolatban meghozott döntés "szigorúan összhangban áll" Oroszország stratégiai érdekeivel. "Ebből a szempontból teljesen megértjük azoknak nyugati országoknak a reagálását, amelyek megpróbálnak nyomást gyakorolni Törökországra" - mondta.

Az oroszok szerint a potenciális megrendelők sorban állnak a légvédelmi rendszerért Délkelet-Ázsiában, a Közel-Keleten, és van érdeklődés a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) tagállamai részéről is. Az ODKB-nak Oroszország mellett Fehéroroszország, Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán a tagja.

Az Sz-400-as első külföldi vásárlója Kína volt, sajtóértesülések szerint mintegy 3 milliárd dollárért rendelt belőle 2015-ben. 2016-ban Indiával írt alá kormányközi megállapodást Oroszország a rakétarendszerek szállításáról. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.