Kiderült, hogy már sokkal korábban használták a nullát, mint azt a matematikusok eddig gondolták

tudomány
2017 szeptember 14., 18:31

Radiokarbonos vizsgálatokkal sikerült megállapítani, hogy az Bakhsálí kéziratként ismert indiai szöveg ötszáz évvel régebbi, mint korábban gondolták, 

vagyis ez az ősi indiai szöveg tartalmazza a történelem legrégebbi nulláját.

A legrégebbi nulla.
photo_camera A legrégebbi nulla. Fotó: Bodleian Libraries

A vizsgálat szerint az Oxfordban tárolt Bakhsálí kézirat a harmadik vagy a negyedik századból származhat, vagyis az abban leírt nullák régebbiek, mint az indiai Gwailor templomában talált jelek, amelyek a kilencedik században keletkeztek.

link Forrás

A ma használt 0 a pontból fejlődött ki, és már az ősi Indiában is használták „helykitöltőként”. A mostani felfedezés azért különösen fontos, mert bár a maják és a babiloniak is használták helykitöltőként a nullát, de a Bakhsálí kéziratban használt jel kapott később egy lyukas közepet, amit ma nullaként használunk, másrészt pedig csak az indiai nulla vált később önálló számmá. 

Az indiai Brahmagupta nevű csillagász és matematikus volt az első, aki szabály0kat alkotott a nulla használatához a számításokban. Ezt 628-ban írta le a Bráhmaszphutasziddhánta című művében. (BBC/ B0dleian Libraries)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.