Ez csak egy állatos rajzfilm, mégis összegömbölyödve sírok

Soha nem vártam még annyira sorozatot, mint a Bojack Horseman új, negyedik évadát, ami múlt pénteken jött ki a Netflixen.

Mert kicsit olyan, mintha az én életemről szólna. 

Persze nem vagyok drog- és gyógyszerfüggő középkorú filmsztár. Sőt, lóember sem vagyok. Ez a borzasztóan lehangoló és eközben iszonyatosan vicces sorozat viszont olyan nyelven beszél az emberi lélekről, amivel bárki tud azonosulni, aki volt már valaha legalább egy kicsit szomorú.

A Bojack Horseman egy olyan világban játszódik, ahol emberek és emberszerű állatok élnek tökéletes összhangban, akár gyerekük is születhet egymástól. A főszereplő Bojack Horseman, egy ötvenes filmsztárló, aki fiatalabb korában szerepelt egy sikeres sitcomban, de onnan már csak lefelé vitt az útja. Kétségbeesetten próbálja kideríteni, mi értelme van az életnek azután, hogy az ember (a ló) meghízott, megöregedett és megismerte a filmipar kegyetlen világának összes titkát. És Bojack ezzel nincs egyedül. 

Az összes fontos szereplő élete folyamatos háború az egzisztenciális krízissel.

Bojack ügynöke, Princess Carolyn, a rózsaszín macska közelít a negyvenhez és sóvárogva szeretne családot, de nagyon magányos, mert a munkáján kívül nincs semmilyen élete. Mr. Peanutbutter, Bojack frenemyje, a játékos labrador folyamatosan vidám, de a lelke mélyén retteg, hogy elhagyják, mert nem elég jó senkinek. Diane Nguyen, Mr. Peanutbutter barátnője meg egy millennial, aki eleinte azokkal a nagy reményekkel érkezik Los Angelesbe, hogy az írással megválthatja a világot, de végül egy bulvármagazin szerkesztőségében találja magát.

A Bojack Horsemanben megvan a South Park éles társadalomkritikája, a Simpson család megható, szeretetteljes pillanatai és teli van lefordíthatatlan állatos szóviccekkel, mégsem illeszthető bele a felnőtt rajzfilmsorozatok kánonjába, sokkal jobban hasonlít egy élőszereplős drámai sorozatra. Hivatalosan ugyan sitcom, de a szituációk komikussága helyett inkább a szereplők mély lelki világán van a hangsúly. Ráadásul nem önálló epizódokból épül fel, mint a felnőtt rajzfilmek többsége, hanem egymással dramaturgiai kapcsolatban álló részekben bontakozik ki a történet. Már csak emiatt is sokkal jobban hasonlít a Breaking Badre, mint Bob burgerfalodájára.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a velőtrázóan szomorú pillanatokat ne lehetne beágyazni egy nagyon szórakoztató, humoros keretbe. Mindig érdemes megnézni a háttérben kiírt feliratokat és alaposan figyelni a párbeszédekre, amiben a kortárs irodalomra, közéletre való utalások folyamatosan keverednek a bugyuta állatos poénokkal. 

A szívfacsaró drámát általában mindig egy poén oldja fel, amit Raphel Bob-Waksberg, a sorozat vezető írója a Bojack Horseman egyik húzóerejének tart.

„Hogy viccesnek találom-e a kudarcot? A rövid válasz: igen. És tragikusnak is. De szerintem ehhez szükség van egy bizonyos érzékenységre. Szerencsések vagyunk, hogy létezik egy olyan közönség, ami érzékeny az ilyesmire. A tragédiát és a komédiát csak egy hajszál választja el egymástól és ha akarod, egyszerre akár mindkettőt is csinálhatod. Az élet egyszerre lehet nagyon-nagyon szomorú és nagyon-nagyon vidám is. Nem szükségszerű, hogy ez a két dolog ellentmondjon egymásnak” – nyilatkozta tavaly a Telegraph-nak.

Annak, hogy ez nem csak egy újabb rajzfilmsorozat, ami meg akarja lovagolni a felnőtt rajzfilmek sikerét, hanem saját jogán létező remekmű, jó példája a harmadik évad egyértelműen legjobb része. (S03E04 – Fish Out of Water) Ezt akkor is lehet érteni, ha semmilyen nyelven nem beszélsz, és egyáltalán semmit sem tudsz Bojack Horsemanről.

Amikor Bojack még olyan a szituációkban is rossz döntéseket hozott, ahol úgy gondoltam, még én is jobban cselekednék, eleinte haragudtam rá. Arra gondoltam, ő a többi főszereplő jóságát kiegyensúlyozó negatív szereplő. Hiába kapott az első három évadban újabb és újabb lehetőségeket az élettől, hogy bebizonyítsa, mégsem olyan rossz, képtelen ezeket megragadni és következetes felnőttként viselkedni. Inkább az evésbe, drogokba és az alkoholba menekül, miközben fuldokolva vágyik a szeretetre és az emberi kapcsolatokra, amiket képtelen működtetni.

Aztán ahogy tovább binge-eltem az első három évadot annak idején, a végére ijesztő felismerés hasított belém. Rájöttem, hogy saját magamat nézem, tökéletesen tudok azonosulni Bojack Horseman összes problémájával. A visszatérő, önostororozó spirálokat és a kegyetlen módszert, amivel eltaszítja magától azokat, akik igazán szeretik, mind felismertem magamban és ez teljesen lesújtott. 

De aztán rájöttem, hogy hé, ezért a sorozatért több százezer ember rajong, akik valószínűleg szintén hasonlóan éreznek, egyáltalán nem vagyok ezzel egyedül!

 És erre rájönni a maga szomorúságában is nagyon felemelő érzés volt.

Bojack minden újabb mélyrepülése után egyre jobban körvonalazódik a sorozat legfontosabb kérdése: képes lesz felülkerekedni a gyerekkori traumáin, elengedni a helyrehozhatatlan emberi kapcsolatok emlékét és legyőzni a hangot a fejében, ami folyamatosan azt üvölti, „szar ember vagy és nem érdemled meg a szeretetet”? A negyedik évadban egy kicsit közelebb kerültünk ehhez a válaszhoz.

Ha neked is van egy ilyen titkos hang a fejedben, kezdd el nézni a Bojack Horsemant.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.