Egy gyárlátogatás hangulatát mindig erősen meghatározza, hogy mit pillant meg az ember először az épületben. Én ezt a dicsőségtablót vettem észre elsőnek a székesfehérvári Győri Keksz- Mondelez csokigyár bejárati folyosójának a falán:

Amiről azonnal ez jutott az eszembe:

Már ezen a korai ponton joggal merülhet föl a XXI. századi kommentelő egzisztenciális alapkérdése, a poszt-Camus-i

MINEK MENT ODA

Hát mi azért jöttünk el egy csokigyárban rendezett, kereskedelmitévés sztárral - Liptai Claudia - és helyi fideszes polgármesterrel felturbózott PR-eseményre, amit egy újfajta táblás Milka reklámozása végett szerveztek , hogy karnyújtásnyi közelségből mutathassuk meg az olvasónknak, hogyan is működik egy világméretű amerikai multicég ördögien hatékony PR-gépezete. 

Vár ránk a gyár

Miután leparkolt a buszunk a gyárudvaron és megkaptuk a kis azonosító táblácskánkat, a nagyjából kéttucatnyi fotóst, operatőrt és egyéb sajtómunkást a bénázó gyúrósokat leleplező asszony dicsőségtablója mellett elhaladva bevezették a gyár sajtótermébe.

Itt azonnal Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár legendásan kisfiús, fotómodelleket megszégyenítően vékony polgármesterét kerestem a tekintetemmel. Pár másodperc után derült ki, hogy szinte összeér a könyökünk, csak pont élével fordult felém, ezért nem vettem észre. 

Bűnözött? Hát nem, pedig egy csurig megrakott büféasztal mellett állt. Ilyen önuralmat politikuson ritkán látni, ezért már ekkor, a nulladik pillanatban megfogalmazódott bennem a gyanú, hogy ez az esemény talán azt jelenti, hogy Cser-Palkovics András így jelentkezik be valamire. 

A gyárlátogatás némi pogácsázás-szendvicsezés után sajtótájékoztatóval kezdődött. Kertész Péter, a cég kommunikációs igazgatója volt a hoppmester. Olyan vallásos áhítattal, szinte röpimaszerűen mormolta végig, hogy, hogy 

"Polgármester Úr, Alpolgármester Úr, Képviselő Úr, és Claudia" 

mintha Westerosban tartották volna az eseményt, ő pedig főpap lenne Baelor Nagy Szentélyében és a hét istenséget sorolná fel rituálisan, úgyis mint

az Atya, az Anya, a Kovács, a Harcos, a Szűz, a Vénasszony és az Idegen

Rövidesen kiderült, hogy az istenek között is vannak istenebbek, méghozzá egy férfi-nő istenpáros, vagyis a kiejtésből kikövetkeztethetően egy közös testben lakó duális, az éti csigához hasonlóan hímnős istenség,

Polgármesterúrésclaudia

A következő fellépő Pál László, a frissen kinevezett gyárigazgató volt, aki az isteni dimenziók után földrajzilag próbálta meg szinte a végtelenbe nagyítani az új, hullám alakú Milkát, elsütve a sajtóanyagba is beleírt poént, miszerint annyi ilyen csokit gyártanak itt, hogy egymás mögé fektetve a táblákat, a gyár kapujától eljuthatnánk a Himalájáig. Csakhogy a friss igazgató lányos zavarában elfelejtette a hivatalos PR-szöveget, és azt mondta, hogy a Mont Blanc-ig érnének el a táblák, amit a kommunikációs igazgató azonnal ki is javított, hogy nem, nem, hanem a Mount Everestig. Egy multinál még a kamuhasonlatoknak is egységeseknek kell lenniük! 

Pál László mentségére legyen mondva, hogy olyan áhítattal polgármesterúrésklaudiázott, mint egy ministránsfiú. Ezen a ponton már fura volt, hogy Liptait miért klaudiázza mindenki úgy, mintha rabszolga lenne, brazil női focista, vagy egyszerűen nem lenne vezetékneve. 

Végre a duális csigaisten másik fele, Cser-Palkovics András lépett a mikrofonhoz. Az általam személyesen hallott magyar polgármesterekhez képest kifejezetten értelmesen beszélt, ráadásul kellemes gordonkahangon. Oké, csak arról értekezett, hogy milyen finom a csoki, és Fehérvárnak meg milyen jó, hogy van ilyen nagy munkaadója, de a legtöbben már ezen a próbán is simán elhullanának. Az összeszedett produkcióban az sem tudta megzavarni, hogy rossz helyre állt, ezért végig egy tábla csoki széle volt a fejére vetítve. 

A fideszes mainstreamhez képest Cser-Palkovics csak jót tudott mondani a multikról, vagyis a Mondelezről, de ezzel gondolom a legtöbb helyi polgármester így van, ha elég magas az iparűzési adó.

A következő fellépő Réti Zsófia termékmenedzser volt, aki olyan profin imádkozta el a Polgármesterúralpolgármesterúrlépviselőúrésclaudiát, hogy meg lennék lepve, ha rövidesen nem jutna el a ragionális igazgatóságig vagy a Vatikánba. 

Az Ige megtestesült

Ekkor végre megtestesült előttünk a Csigaisten másik fele, vagyis a sokat emlegetett Claudia is. Ő profin adta a spontán dumáló csokirajongót, aki annyira odavan a helyszínért , hogy olyan mondatok szakadnak ki belőle, mint

Egy csokigyárban mindig süt a nap.

Ekkor én még soha életemben nem jártam csokigyárban, így nem tudtam, hogy az állítás azzal a kis pontosítással igaz, hogy

Egy csokigyárban mindig rohadtul émelyítő szag van.

Annyira feltűnő volt az eddigi klaudiázás, hogy még maga Liptai is szóba hozta, hogy őt itt mindenki leklaudiázza, dehát végülis ő maga sem kedveli a vezetéknevét.

Utána igazi PR-katasztrófa-turistaként fül- és szemtanúi lehettünk egy telivér PR-katasztrófának. Liptai ugyanis nem jól jegyezhette meg a bemagolandó szöveget, ezért nagy lendülettel azt a szuperspontán sztorit adta elő, hogy ő gyerekkorától annyira imádta a Milkát, hogy még a csokifóliákat is megtartotta, és egyszer megkérte az anyját, hogy az fesse ki Milka-lilára a gyerekszobáját, amire az anyja nem volt ugyan hajlandó, de egy tányért vagy mit azért befestett neki lilára. 

Csakhogy az esemény elején kiosztott sajtóanyagban ugyanez a sztori úgy szerepelt, hogy

Már gyerekkoromban is igencsak édesszájú voltam, így amikor csak lehetett arra kértem anyukámat, hogy egy tábla alpesi csokival kedveskedjen nekem. A rajongásom odáig fajult, hogy gyűjteni kezdtem a csokipapírokat és a márka lila színére festettem a szobámat - nosztagiázott Liptai Claudia.

Végre elindulhattunk volna a megnézni a futószalagot, de Kertész igazgató előtte még elmesélte, hogy a tisztaság végett milyen komoly védőfelszerelést kell majd viselnünk odabent. Itt derült ki, hogy a szakember titokzatos okokból keveri a nindzsákat a hupikék törpikékkel, ugyanis, miután elmondta, hogy a szakállasoknak és borostásoknak a spéci cipő, védőköpeny és hajfedő mellett szakállfedőt is kell kötniük az arcukra, amitől csak a szemük fog kilátszani

Úgy fogunk kinézni, mint a szmörfök

- rikkantotta vidáman a gondozott borostát viselő rajzfilmrajongó. Tessék, így néz akkor ki egy székesfehérvári szmörf:

Elmormoltunk egy  Polgármesterúralpolgármesterúrlépviselőúrésklaudiát, keresztet vetettünk, aztán végre mehettünk volna fölvenni a direkt idiótán kinéző védőruházatot, de hirtelen mindenki megtorpant és fotózni kezdett, mert Cser-Palkovics polgármester a kezéve vett egy darab csokit és óriásit bűnözött. 

Ettől annyira lendületbe jött, hogy dévajul megkérdezte a Női Principiumot, hogy

Eszünk közösen csokit?

Cser-Palkovics András bizonyos értelemben a Fidesz Palvin Barbarája, úgy szereti a kamerát és a kamera is annyira viszontszereti őt. Úgy tudott kamunézegetni egy tábla csokit, aztán megkamukínálni vele egy nőt, mint a műfaj legnagyobbjai. 

Csak aztán nehogy arról jöjjenek legközelebb a hírek, hogy a Sun lefotózta, amint hajnalban elhagyta Neymar szálláshelyét! De nincs ezzel semmi baj, ez a kamera előtti pózolgatás egy XXI. századi politkusnak elkerülhetetlen alapmeló. 

Felvettük mind a 77 különféle védőfelszerelést, a cipőtől a hajfedőig, amitől eleve úgy néztünk ki, mint egy csapat konferenciázó nőgyógyász, de azon belül is én lettem a legnőgyógyászabb, mert a le nem vehető gyűrűm miatt a jobb kezemre fehér kesztyűt is kellett húznom.

A gyár maga persze sokkal kevésbé volt izgalmas, mint a PR-előjáték, de baj azért azzal sem volt. 

Egy csokigyárban eszerint elég erős zaj van és még erősebben büdös, minden patyolattiszta és a munkát high tech gépek és fásult külsejű szalagmunkások végzik. 

Nagyjából a  gyártósor felénél derült ki, hogy a szó szoros értelmében ez nem is igazi csokigyár, hanem sokkal inkább egy csokiösszeszerelő üzem. Maga a Milka csokoládé ugyanis nem itt készül, hanem nagy, melegített tartálykocsikon, folyékony állapotban hozzák ide más gyárakból, hogy odabent kiöntsék és megszilárduljon. A kekszet viszont ténylegesen itt sütik.

A bejárás elején figyelmeztettek minket, hogy a Schubert nevű robotot majd nem szabad lefotóznunk vagy filmeznünk, mert akkora ipari titok. Türelmetlenül vártam a középtermetű, tojásfejű, magas homlokú, hullámos hajú, erős bécsi akcentussal beszélő, szemüveges gépembert, ezért csak akkor tudtam meg, hogy Schubert igazából az a csuklós busz méretű üvegezett hosszúkás doboz, aminek a belsejében vicces robotkarok kapják fel a középső szalagon érkező apró kekszeket és helyezik át azokat  tábla csoki méretű műanyag öntőformákra. 

A sajtóesemény sztárját, a Milka Wave-et gyártó sorról annyit jegyeztem fel, hogy istentelenül csikorog. Emellett állva tudtam meg, hogy ide készen érkezik a folyékony barna és fehér csoki meg a ropogós golyócskák is. A gyártósor azért egészen érdekes, külön gép volt például arra, hogy kicsit lenyomkodja a félig még képlékeny csokitáblára szórt golyókat.

Már éppen eladalodtam volna, amikor egy PR-szakember elég lendületesen megakadályozta, hogy a telefonommal elkészíthessem a 

Fél köbméternyi össze nem hajtogatott karton milkás láda előtt szelfiző Claudia Istenasszony

című kompozíciómat. De kit izgat az ilyesmi, amikor a szomszédban kábé egymillió Tuc keksz vonul a sütőszalagon?

Volt program dögivel

Körbeértünk a gyárcsarnokban, mehettünk vissza a sajtóterembe az utolsó programpontra, amit a meghívó úgy vezetett fel, hogy "lehetőség lesz elkészíteni a saját Milka Waves csokoládénkat".

Én naivul azt hittem, csokit fogunk gyártani, de persze nem ez volt a helyzet.

A prózai valóság az volt, hogy a Csigaisten két személye beállt egy hosszú asztal mögé, amin már teljesen elkészült tábla csokik és ropogós golyócskák voltak, illetve flakonokban melegen tartott, folyékony barna és fehér csokikrém. A krémet a kész csokira pettyezve vagy csíkban kenve a kulimászba golyókat lehetett ragasztani. 

Claudia Istenasszony a neki legfontosabb 2 ember nevének a kezdőbetűit rakta ki gabonagolyókból, miután megkérdezte, hogy

nyugodtan nyomkodhatom a fehér csokit a barnára?

Ezek a multis PR-mágusok nagyon komolyan kézben tarthatják a legapróbb részleteket is!

Cser-Palkovics polgármester a táblája egyik felére azt írta ki, hogy FEHÉR, a másikra azt, hogy VÁR. Egy kolléga mellettem meg is kérdezte, hogy mi az isten értelme van annak, hogy FEHÉR. Nem véletlenül van annyira kevés sakknagymester az újságírók között.

Miután elkészültek, Cser-Palkovics olyan rutinnal tartotta a csokiját a kamerába, mint Semjén Zsolt a döglött borzot.

Én is csináltam egy tacskómintás dizájncsokit, amit egy 

fogyasztásra nem alkalmas

feliratos zacskóba lehetett becsomagolni, ami elsőre ijesztő volt, de aztán elmagyarázták, hogy nem ipari hulladékot kaptunk, csak a kézimunka miatt a gyár nem tudta úgy ellenőrizni a termékünket mikrobiológiailag, mint a sajátjait, ezért kötelező ilyen felirattal ellátni a csomagokat. Belegondoltam, hogy mikor mostam kezet utoljára, és magamban igazat adtam nekik.

Innentől már a levezető rész következett. A főszereplők elvonultak a terem egyik sarkába további PR-fotókat csinálni. Odahallgatózom, hát mit mond éppen ez a lelőhetetlen, örök mókamester polgármester a mellette álló nőnek?

"Úgy összecsokiztam magam - HEHE - a csokigyártásban."

Ennél szebb végszavam nem is lehetett volna, így annyit mormoltam Botos kollégának, hogy ez az ember most asszem tényleg bejelentkezett valamire, majd számtalan csokis élménnyel gazdagodva elindultam a busz felé. Alig várom a következő gyárlátogatásos meghívót!