Kínában egy rövid időre teljesen letiltották a WhatsApp-ot

külföld
2017 szeptember 26., 04:45
comments 6

A héten két napra teljesen elérhetetlenné vált Kínában a világ egyik legnépszerűbb üzenetküldő szolgáltatása, amit a Facebook vásárolt fel 19 milliárd dollárért. 

A leggyakoribb sejtés szerint a tiltás összefüggésben lehet azzal, hogy jövő hónapban jön a Kínai Kommunista Párt kongresszusa, és előtte a cenzorok csavartak még egyet a cenzúrán. 

A több mint egymilliárd felhasználóval rendelkező, a végpontok miatti titkosítás révén biztonságosnak számító üzenetküldő alkalmazás már napok óta döcögött Kínában, míg vasárnaptól teljesen elérhetetlenné vált. Kedden viszont újra lehetett szövegeket, képet és hangot küldeni rajta.

A Whatsapp sorsa azért is érdekes, mert ez az egyetlen Facebook-termék, ami viszonylag szabadon működhetett eddig Kínában. Hiába Mark Zuckerberg rengeteg próbálkozása, más alkalmazásoknál eddig nem volt ekkora szerencséje: maga a Facebook 2009, az Instagram pedig 2014 óta elérhetetlen a kínai internetről. Ezzel együtt előfordult, hogy a WhatsApp is akadozott, de olyan teljes leállást, mint ami most történt, eddig nem tapasztaltak. 

A Financial Times cikke megjegyzi, hogy a kínai cenzorok kedvelt taktikája, hogy egyes alkalmazásokat csak átmenetileg tegyenek elérhetetlenné, elérve ezzel, hogy a bosszankodó felhasználók idővel inkább más felületre váltsanak. 

Kínában amúgy a legnépszerűbb üzenetküldő alkalmazás a Tencent tulajdonában lévő WeChat, a WhatsApp inkább aktivisták és a Kínában dolgozó külföldiek körében volt népszerűbb, mivel jóval biztonságosabbnak tűnt. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.