Sikerrel tesztelték a pilóta nélküli repülő taxit Dubaj légterében

Jól sikerült tesztrepülést hajtott végre hétfőn az apró légijármű, amivel Dubaj vezetése alapjaiban alakítaná át a város taxizási szokásait. A helikopteren nem utaztak még utasok, üresen tette meg a kísérleti távot. 

A dubaji közlekedési hatóság egy sor szabályt előírt az üzemeltetőknek, van például beépített biztonsági ernyő, és kilenc, egymástól független akkumulátor is a gépben. A járművet a német Volocopter gyártja, és összesen 30 percet tud repülni 100 kilométer/órás sebességgel, azaz pont városi távok megtételére ideális. 

A közlekedési hatóság tervei szerint a mini koptertaxi a város tömegközlekedési rendszerébe illeszkedik majd, az utazni vágyók egy applikáció segítségével rendelhetik majd meg a pilóta nélküli járművet. 

Igaz, nem nagyon hamar, a hatóságok öt évnyi tesztelést terveznek, mielőtt teljesen bevezetnék a járművet a helyi légtérbe. Nem ez az egyetlen légitaxi, aminek bevezetésén gondolkodnak Dubajban, egy kínai modellt is tesztelnek, és korábban lehetett arról is hallani, hogy az Uber is tervez valamit a város egén. (PHYS)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.