Már elmúlt 24 éves amikor végre pályára léphetett az első osztályban, mostanra azonban Olivier Giroud nem csak Európa egyik topcsapatának, de a következő évi világbajnokságnak győzelmi reményekkel nekivágó francia válogatottnak is meghatározó tagja. Az Arsenal jóképű támadója valódi későn érő típus, aki elsősorban a kemény munkának és példamutató hozzáállásának köszönheti, hogy eljutott a legmagasabb szintre, a szurkolók között pedig annak ellenére lett hatalmas kedvenc, hogy korábban rengeteg kritikával illették a nagy elődöket pótolni igyekvő játékost. Giroud szeptemberben a BATE elleni Európa Liga mérkőzésen szerezte meg 100. gólját az Ágyúsok mezében, ezzel pedig valóra váltotta az álmát, és vastag betűkkel írta be magát a klub történelemkönyveibe.

Sok fiatal játékos több poszton is megfordul mire megtalálja a megfelelő helyét a pályán, de Giroud nem közéjük tartozik. Már az Alpok lábainál fekvő Grenoble városához közeli Froges nevű falu utánpótláscsapatában is a gólokat hajkurászta, de saját bevallása szerint ez sem ment mindig úgy ahogyan azt elképzelte, különösen mikor hat évnyi játék után 13 évesen a Grenobles ificsapatához került.

„Fiatalon nem szereztem annyi gólt, mint szerettem volna. A fordulópontot az jelentette, mikor aláírtam az első profi szerződésemet. Ekkor rájöttem, hogy ha ennyire bíznak bennem, akkor meg kell legyenek bennem a képességek, hogy jó játékos legyek.”

Giroud 21 éves volt, amikor aláírta az első profi kontraktusát, a 2005/2006-os szezonban pedig felkerült a Grenoble tartalékjai közé, ahol a francia ötödik ligában elkezdte termelni a gólokat. A fiatal játékos 15 meccse 15 gólt szerzett, ami felkeltette a felnőtteket irányító Thierry Goudet figyelmét is.

Olivier Giroud 2006 márciusában játszotta első meccsét a profik között egy Gueugnon elleni döntetlen alkalmával a francia másodosztályban.

A következő idényben már hivatalosan is az első csapathoz tartozott, a Le Havre ellen pedig megszerezte első gólját is a Grenoble színeiben. A szezont végül 18 meccsel és 2 góllal zárta, ami egyáltalán nem mondható rossznak az első évében, de a már húszas éveiben járó csatár tudta, hogy az előrelépéshez és a fejlődéshez ennél több időt kell a pályán töltenie, ezért kérvényezte, hogy a következő szezonra adják őt kölcsön.

Giroud végül a 2007/2008-as szezont a harmadosztályú Istres csapatánál töltötte, ahol 33 bajnokin 14 találatot jegyzett, és a több játéklehetőségnek köszönhetően egyre magabiztosabbá vált a pályán annak ellenére is, hogy egy alacsonyabb osztályban kellett bizonyítania. Mire a kölcsönszerződése lejárt a Grenoble kiharcolta a feljutást a Ligue 1-be, de az időközben a csapathoz kerülő, és jelenleg a bosnyák válogatottat irányító Mehmed Bazderavic terveiben nem szerepelt a harmadosztályban villogó csatár. Néhány pletyka szerint a vezetőedző nem túl udvarias hangnemben közölte Giroud-val, hogy nem elég jó ahhoz, hogy a legmagasabb szinten szerepeljen.

Giroud-nak tehát nem volt maradása az élvonalba feljutó együttesnél, ellenben a másodosztályú Tours-nál a Grenoble korábbi általános igazgatója Max Marty meggyőzte a csatárt a váltásról. Ráadásul Giroud beilleszkedését az is segítette, hogy akkor már a keretet erősítette egy volt csapattársa Julien Deletraz, de később még több korábbi Grenoble játékos is csatlakozott a kerethez.

A váltás gyümölcsözőnek bizonyult, és elsősorban a vezetőedző személye lendített sokat Giroud pályafutásán. A Tours-t ekkoriban a korábban a Paris Saint-Germain-t és a Saint-Étienne-t is erősítő korábbi csatár Daniel Sanchez irányította, aki rengeteget segített a fiatal támadónak.

„Mindig hatalmas plusz, ha egy korábbi csatár a csapat edzője, és az ő tanácsai nagyon sokat segítettek. Ezen időszak alatt rengeteget fejlődött a helyezkedésem, és a kapu előtti játékom.”

Az első évében ugyan sérülések hátráltatták, de 23 bajnokin így is pályára lépett, melyeken 9 gólt szerzett. A nagy áttörést a 2009/10-es szezon hozta.

Giroud 21 góllal nem csak a francia másodosztály gólkirálya lett, de a játékostársak megválasztották a liga legjobbjának is. Miután ősszel minden sorozatot figyelembe véve már 13 gólnál járt, felkeltette a Montpellier figyelmét, akik már januárban leigazolták 2 millió euróért, de a szezon második felét kölcsönben még a Toursnál töltötte.

Akkoriban a Celtic is szerette volna megszerezni a franciát, Giroud pedig úgy gondolta, hogy a skót bajnokságból talán könnyebb út vezet a Premier League-be, a bajnokságba, ahova mindig is vágyott. Végül azonban a Montpellier annyira kitartó volt, hogy sikerült őt meggyőzniük.

Nagy álmom, hogy egyszer majd Angliában játszhassak, de amikor Nicollin elnök úr személyesen felhívott, hogy szeretnének leigazolni nagyon nehéz lett volna nemet mondani. Végül ő és René Girard győztek meg a váltásról, és ez egy remek lehetőség volt arra, hogy megismerhessen a francia elit klubokat egy ambiciózus csapat tagjaként

– nyilatkozta Giroud már a Montpellier játékosként.

A 2010/11-es szezonban a Montpellier indulhatott az Európa Liga selejtezőiben, ami egyben azt is jelentette, hogy Giroud pályafutása során először kiléphetett az európai kupaporondra, ám ez a kaland nem tartott túl sokáig. Giroud a Pintér Attila által irányított Győri ETO elleni selejtezőn lépett pályára először új csapatában, amit egy bombagóllal tett emlékezetessé, ám a kétmeccses párharcon büntetőkkel nagy meglepetésre végül alulmaradtak a franciák.

Maradt tehát a bajnokság a Montpelliernek, ahol Giroud legelső Ligue 1 idényében 12 gólt szerzett, de akárcsak a Toursnál, itt is a második szezon sikerült igazán különlegesre.

Természetesen mindenki arra számított, hogy a 2011/12-es szezonban a katari pénzzel felturbózott PSG Carlo Ancelotti vezetésével megszerzi az első bajnoki címet a klub 1994-es győzelme óta, ehhez képest a Montpellier mindenki megdöbbenésére futott be győztesnek a szezon végén. A francia kiscsapat bajnoki címe kísértetiesen hajaz a Leicester City győzelmére, hiszen korábban semmilyen komolyabb jel nem mutatott arra, hogy az előző idényt a 14. helyen záró együttes képes lehet ilyen eredményt elérni.

Giroud természetesen kulcsszerepet vállalt a végső győzelemben; 36 bajnokin lépett pályára és 21 gólt szerzett, ezzel a másodosztály után a Ligue 1-ben is gólkirályi címet szerzett. Kiváló teljesítményével nem csak helyet szerzett magának a francia válogatott Európa bajnokságra készülő keretében, de számos nagy európai csapat figyelmét is felkeltette.

Az egyik legnagyobb kérőnek a Bayern München bizonyult, akik az elbukott Bajnokok Ligája döntő után egy remek fizikális felépítéssel rendelkező csatárral akarták megerősíteni a keretüket, akinek az sem büdös, ha a gólszerzés helyett elsősorban a mezőnyben kell güriznie. Erre a szerepre Olivier Giroud volt az egyik jelölt, de ekkora az Arsenal már komoly lépéseket tett a játékos megszerzéséért, a 2012-es Európa bajnokságon pedig Mario Mandzukic is felkeltette a bajorok érdeklődését.

Giroud végül az Ágyúsokat választotta, amiben nagy szerepet játszott, hogy minden álma az volt, hogy egyszer a Premier League-ben szerepelhessen, valamint Arséne Wenger és Laurent Koscielny személye is jelentős tényezőnek számított. Koscielny és Giroud még Tours játékosokként kötöttek barátságot, és az ekkor már két szezont Londonba lehúzó védő biztosította cimboráját, hogy ne izguljon, jó helyre fog kerülni.

Arséne Wengernek 2012 nyarán nem kisebb feladatot kellett megoldania, mint az előző idényben a csapatot egy emberként a hátán cipelő, és minden sorozatot figyelembe véve 37 gólt jegyző Robin van Persie pótlását. Bár a holland végül csak augusztusban igazolt a Manchester Unitedhez, de már májusban jelezte távozási szándékát, amit júliusban egy nyílt levél formájában nyomatékosított.

Wenger tudta, hogy az Arsenal nem képes egy az egyben pótolni a klasszis csatárt, ezért több megbízható és jó játékossal próbálta meg betömni a Van Persie által hagyott lyukat. Az Arsenal már a szezon végén bejelentette Lukas Podolski leigazolását, akit a francia mester Van Persie közvetlen utódjának szánt, majd júniusban Giroud is megérkezett a csapathoz, egyfajta B opcióként, aki valódi erőcsatárként egy másfajta játékmegközelítést is lehetővé tett az Arsenal számára.

Ahogy Wenger eltervezte, az Arsenal a Sunderland elleni nyitómeccsnek Podolskival a középcsatár helyén vágott neki, ám a német nagyon nem érezte a posztot. Nem tudta mikor kell a védelmi vonalban mozognia, nem tudta mikor kell visszalépnie labdáért, és szinte végig megjátszhatatlan volt. Wenger később több kísérletet is tett arra, hogy igazi középcsatárt faragjon az új kilenceséből, de később Podolski előbb tartósan a bal szélre, majd a kispadra szorult.

Azonban Giroud londoni pályafutása sem indult zökkenőmentesen. A Sunderland ellen csereként beállva ziccert rontott, majd a következő két meccsen ugyan kezdett, de gólt nem sikerült szereznie, Wenger pedig egészen váratlant húzva szeptemberben már Gervinho-t favorizálta a csatárposzton.

Giroud-nak egészen októberig kellett várnia arra, hogy megszerezze első gólját a Premier League-ben, és a szezont ugyan végül 17 góllal és 10 gólpasszal zárta a minden sorozatban, de egyértelmű volt, hogy időre van szüksége ahhoz, hogy felvegye a Premier League ritmusát. Ezt az sem segítette, hogy Wenger továbbra is többször kísérletezett különböző játékosokkal a csatárposzton, egy időben például Theo Walcott szerepelt ott néhány egészen jól sikerülő mérkőzés erejéig, de igazán konzisztens jó teljesítményt így is csak az új közegbe épp csak belecsöppenő Giroud tudott nyújtani.

Bár Giroud már Franciaországban is kifejezetten egy jó felépítésű erős játékosnak számított, a Premier League fizikai követelményei számára is meglepőek voltak, és bizony ezen a fronton is sokat kellett fejlődnie.

„Leginkább a párharcokhoz kellett alkalmazkodnom. Ez itt a játéknak egy kifejezetten fontos része. Nagyon jól kell használnod a testedet ahhoz, hogy például egy-egy fejesnél jó ütemben tudj felugrani. Ebben nagyon sokat fejlődtem. Néhány hét után az edzők egyre jobban megismertek és azt mondták erősödnöm kell, dinamikusabban kell mozognom, és dolgoznom kell azon ahogy fedezem a labdát. Megértettem, hogy itt sokkal többet kell használnom a testemet, mint Franciaországban.”

Giroud végül annyira jól tudott alkalmazkodnia az angol ritmushoz, hogy Arséne Wenger többször is a csapata korábbi legendájához, az 1989-ben és 91-ben bajnoki címet szerző Alan Smith-hez hasonlította őt, aki egy igaz régi vágású, jól fejelő angol középcsatár volt.

Giroud azonban amellett, hogy nagy aranyában nyeri a párharcait, az Arsenal sokszor igencsak látványos passzjátékából is tevékenyen kiveszi a részét. Villámgyors helyzetfelismeréseinek és nagyszerű első érintésének köszönhetően több igencsak látványos összjátékban és gólban volt kulcsszerepe akár előkészítőként is. A legemlékezetesebb mindenképp Jack Wilshere találata 2013 októberéből, amikor Giroud-val rendkívül kis területen a Norwich City védőinek gyűrűjében a levegőben kényszerítőztek, mielőtt az angol középpályás a kapuba passzolt volna. Az a találat nem csak Arséne Wenger futballfilozófiájának a szimbóluma, de azt is megmutatja, hogy Giroud annak ellenére is beleillik a gépezetbe, hogy az Arsenal mestere korábban enyhén szólva nem ilyen típusú játékosokat alkalmazott középcsatárként.

Ráadásul azok a nagy elődök mindennél komolyabb nyomást helyeztek a francia csatárra. A Premier League megalapítása óta Giroud érkezését megelőzően 9 olyan szezon is akadt, amely során egy Arsenal játékos 20-nál több bajnoki gólt szerzett, ezt a számot Giroud azonban sosem tudta megugrani, így a szurkolók rendszeresen megtalálták maguknak, és egy valódi világklasszist követeltek az Arsenal első vonalába.

Pedig Giroud szinte lenyűgözően egyenletes teljesítmény nyújtott az eddig Londonban töltött 5 teljes szezonja alatt. A 17 gólos első szezont követően a 2013/14 idényben 22 találatot jegyzett, amelyet egy 19, egy 24 és egy 16 gólos szezon követett. Ez átlagosan évi 19.6 találatot jelent, ami ugyan valóban nem helyezi őt a világklasszis csatárok posztjára, de eggyel alattuk bőven ott van a helye.

Ráadásul az sem mondható, hogy Giroud ódzkodott volna attól, hogy a klub egy nagyobb nevet igazoljon a posztjára, sőt többször kiemelte, hogy a versenyhelyzet őt csak még jobb teljesítményére sarkallja. Az Arsenal azonban hosszú évekig nem tudott olyan játékost igazolni, aki tartósan ki tudta volna szorítani Giroud-t a csapatból, pedig az évek alatt Luis Suárez, Karim Benzema, Gonzalo Higuain és Jamie Vardy is Arséne Wenger komoly kiszemeltje volt.

Így pedig legtöbbször maradt a megbízható Giroud, akinek tűrnie kellett a szurkolók és a szakértők néha indokolatlan kritikáját, de erős jellemét bizonyítja, hogy egy-egy negatív élményre mindig remek teljesítménnyel tudott reagálni.

A legemlékezetesebb eset mindenképp a 2015-ös Bajnokok Ligája párharc az AS Monaco ellen, melynek első meccsén az Emiratesben Giroud fél tucat ziccert puskázott el, majd a meccset követően Thierry Henry nagyon komoly kritikával illette honfitársát a Sky Sports stúdiójában.

Ezt követően Giroud betalált visszavágón, a bajnokságban pedig eredményes volt az Everton, a Queens Park Rangers, a West Ham, a Newcastle és a Liverpool kapuját is bevette, majd márciusban megválasztották a Premier League-ben a hónap játékosának. Arséne Wenger egy-egy gyengébb eredmény után rendszeresen kiemeli, hogy mennyire fontos hogyan reagál a csapata az adott szituációra, Giroud pedig rendre pozitívan reagált a kritikus helyzetekre, amivel az évek alatt kiérdemelte edzője tiszteletét.

Ekkora Giroud pedig már azt is elmondhatta magáról, hogy 9 évnyi trófeaínséget követően hozzásegítette a csapatát az első aranyhoz. 2014-ben a Hull City elleni FA kupa fináléban az Arsenal nagyon hamar két gólos hátrányt szedett össze, amit aztán Cazorla és Koscielny révén sikerült ledolgozni a rendes játékidőben. A hosszabbításban pedig hiába volt nyomasztó az Ágyúsok fölénye, egészen a 109. percig nem is sikerült bevinni a győztes találatot, ekkor azonban Giroud váratlanul sarokkal tette oda Aaron Ramsey elé a labdát, akinek az ütemtelen lövése végül kupagyőzelmet ért.

A francia csatár egy évvel később az Aston Villának a kegyelemdöfést vitte be a 4-0-ás győzelem alkalmával, a legutóbbi kupadöntőben a Chelsea ellen azonban már ismét kulcsfigura volt, immár abban a szerepben amelyre Wenger eredetileg szerződtette: csodacsereként.

Bár Giroud góljainak a száma szezonról szezonra eléggé kiegyensúlyozott volt, az idények alatt mégis sokszor hullámzó volt a teljesítménye. Egy-egy nagyon jól elkapott széria után sokszor hetekig tartó csönd következett, ami nagyrészt a rendkívüli terhelésnek volt köszönhető. Mivel tartós alternatívája az évek során alig akadt, Giroud minden évben hihetetlen terhelésnek volt kitéve, így legtöbbször tavasszal hullámvölgybe került. Mivel enyhén szólva nem egy sprinter, és a meccseken rengeteg test a test elleni párharcot kell megvívnia, nem csoda, hogy egy idő után egyszerűen kizsigerelődöt. A legkomolyabb mélypontra a 2015/16-os szezon tavaszán jutott, amikor több, mint 800 percen keresztül nem tudott a kapuba találni a bajnokságban, és még így is 16 gólig jutott a Premier League-ben, összesen pedig 24 gólt szerzett a szezon során.

A legjobb gólaránnyal azokban a szezonokban rendelkezett amikor vagy nem alapemberként számolt vele Wenger, vagy nem kellett végigjátszania az egész szezont. A 2014/15-ös idény elején Giroud lábtörést szenvedett ami miatt 3 hónapot kellett kihagynia, és ekkor 133.4 percenként talált a kapuba, míg a 2016/17-es szezonban, amikor ősszel Alexis Sanchez tette magáévá a csatárposztot, tavasszal pedig Giroud és Welbeck váltogatta egymást, a francia 99.5 percenként volt eredményes. Ebben a szezonban többször csereként beállva tudott meccseket eldönteni, vagy épp pontot menteni.

Pontosan ez történt az FA kupa döntőjében is, amikor Welbeck helyére csereként beállva az első labdaérintésével készítette elő ismét Aaron Ramsey győzelmet érő gólját.

Idén nyáron pedig megtörtént amire a legtöbb Arsenal szurkoló évek óta vágyott. Az Arsenal klubrekordot jelentő összegért igazolt egy klasszis csatárt Alexandre Lacezette személyében. Mivel jövő nyáron világbajnokságot rendeznek, és Giroud-nak ráadásul egy honfitársával kell megküzdenie a csapatba kerüléséért, az átigazolási időszak alatt komolyan felmerült annak a lehetősége, hogy Giroud elhagyja az Arsenalt. Bár Wenger marasztalta, a klub nem állt volna az útjába ha úgy dönt, máshol több esélye van rendszeres játékhoz jutni.

Többek között a Marseille, az Everton, de Aubameyang távozása esetén még a Borussia Dortmund is szívesen látta volna a keretében a francia válogatott támadót, aki végül minden ajánlatot elutasított, méghozzá két okból. A családjával köszönik szépen, nagyon jól érzik magukat Londonban, továbbá Wenger bizalma és Giroud csapathoz való kötődése is a maradás mellett szólt még úgy is, hogy az eddig megszokotthoz képest jóval kevesebb játéklehetőség jut neki a bajnokságban.

Giroud döntése mögött a motivációt egy 3 évvel ezelőtti interjúban találhatjuk meg, amit az az Alan Smith készített a Telegraph számára, akihez Arséne Wenger előszeretettel hasonlítja a csatárát. Akkor Giroud a következőket mondta:

"Nem akarom azt mondani, hogy legenda akarok lenni. Nem szeretnék arrogánsnak hangzani, és nem mondom, hogy én leszek a legjobb. Csupán azt szeretném, hogy itt majd emlékezzenek rám."

Giroud a BATE elleni Európa Liga meccsen megszerezte a 100. találatát az Arsenal mezében. Ő mindössze a 18. játékos akinek sikerült elérnie ezt a számot. Ráadásul ehhez egy meccsel kevesebbre volt szüksége, mint annak a Robin van Persie-nek akinek a pótlására érkezett. Ezzel, vagy épp a Crystal Palace elleni Puskás díjra jelölt skorpiórúgásával végleg bevéste magát a szurkolók emlékezetébe.

Na és mit gondol Wenger az immár 31 éves csatáráról? Nos, elmondása szerint ha háborúba kellene vonulnia, akkor Giroud-t mindenképp magával vinné. Ez pedig nem is csoda.

Az Arsenal 2013 decemberében a Newcastle ellen játszott idegenben egy kifejezetten nehéz mérkőzést, amelyen az első félidőben Giroud lábfeje megsérült. A félidőben amikor levette a cipőjét szinte folyt belőle a vér, ám ő mégsem kérte, hogy cseréljék le. Az Arsenal orvosai jóformán egy kisebb műtétet végeztek el a szünetben, Giroud pedig a második félidőben visszatért a pályára. A meccset végül az Arsenal 1-0-ra nyerte meg, Giroud fejesének köszönhetően.

Egy edzőnek pedig mindennél többet jelent az a tudat, hogy van egy olyan játékosa, akire kezdőként, csereként, vagy akár vérben taposva is számíthat...