Harmadával kevesebb támogatást használtak innovációra 2016-ban*

2017 október 12., csütörtök 5:40
141

*Pontosítás 14:02: Lapszemlénk megjelenése után a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a szemlézett cikk állításainak pontosítását kérte. Mint írták, a KSH július végi gyorsjelentése alapján a kutatás-fejlesztésre rendelkezésre álló forrásokból felhasznált összeg csökkent 162 milliárdról 112 milliárd forintra. A KSH cikkben ismertetett adatai nem szólnak az elérhető forrásokról. Tehát lapszemlénk eredeti állításával szemben nem a kormány csökkentette harmadával az innováció támogatását, hanem a vállalkozások pályáztak ennyivel kevesebb kutatás-fejlesztési forrásra. A tévedésért elnézést kérünk.

2015-ben még 162 milliárd forinttal támogatta a kutatás-fejlesztést a magyar állam, 2016-ban viszont már csak 112 milliárd jutott erre, derült ki a KSH szerdán közölt elemzéséből. A 30 százalékos visszaesés váratlan és szokatlan is egyben, az elmúlt években inkább a támogatás folyamatos növekedése volt a trend. 2009-ben például még csak 125 milliárdot fordított erre a kormány, 2013-ban már 150-et, 2015-ben pedig az eddigi legtöbbet, 162 milliárdot.

Ezért is megrázó, hogy tavaly aztán a legkevesebb állami forrás jutott a területre az elmúlt nyolc évben. Az állami támogatás nemcsak összegszerűen, hanem arányaiban is visszaesett. Míg 2009-ben még 40 százalék feletti volt az állami források aránya a kutatás-fejlesztésen belül, 2016-ra ez már 25 százalékra csökkent, pedig még 2015-ben is 34 százalék volt. A piaci szféra ugyan 3,5 százalékkal többet költött tavaly innovációra, ez sem fedezte az állami ráfordítások csökkenését, így összességében 9 százalékkal kevesebb pénz ment kutatásra és fejesztésre, írja a G7.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt