A washingtoni székhelyű szervezet a félévente megjelenő fiskális elemzésébe rejtette el az üzenetet, hogy szerintük egyáltalán nem igaz az állítás, mely szerint a nyugati társadalmak legjobban kereső rétegének erőteljesebb adóztatása ártana a gazdasági növekedésnek. 

Az elmúlt évek egyik slágertémája volt a nyugati országokban az egyre inkább növekvő társadalmi-vagyoni egyenlőtlenségek problémája, illetve hogy a leggazdagabb pár százaléka a társadalomnak egyre jobban elszakad a társadalom többi részétől. Erre a problémára gyakran merült fel megoldásként, hogy jelentősen növelni kéne a leggazdagabbak adóterheit, az ellenkezők szerint ez viszont visszafoghatná a gazdaság teljesítményét és betenne a növekedésnek. 

Az IMF szerint ezt azonban semmiféle empirikus adat nem támasztja alá, legalábbis addig biztosan, amíg progresszív, de nem kiugróan magas adóztatásról beszélünk. A szervezet szerint ráadásul többféle típusú vagyonadó is szóba jöhetne megoldásként. 

Az IMF jelentésében nem szerepelt egyetlen ország esete sem konkrétan, és arról sem közöltek részleteket, hogy mekkora mértékű adó kivetése lenne kívánatos. Arra viszont kitért a jelentés, hogy a leggazdagabbak nyújtott adókedvezményekkel vannak kormányok, melyek túl messzire mentek. 

AZ IMF blogján megjelent egy elemzés is a témában, ami szerint nincs általános recept a megfelelő újraelosztási megoldásokról, mindig figyelembe kell venni az adott ország egyedi jellemzőit, de azért vannak szempontok, amiket érdemes figyelembe venni. 

Három aktuális vitát emelnek ki, amire érdemes odafigyelni: a progresszív adóztatásról, az általános alapjövedelemről és a közoktatásra és egészségügyre fordított kiadásokról szóló vitákat. 

A progresszív adóról elmondják, hogy évtizedes fejlődés után a nyolcvanas-kilencvenes években megakadt a trend, hogy az OECD-országokban a legvagyonosabbak több adót fizessenek. Míg 1981-ben az OECD-átlag a leggazdagabbakra kivetett jövedelemadók esetében 62 százalék volt, addig 2015-re ez 35 százalékra csökkent. 

Az IMF blogján is kitérnek arra, hogy sok évtizedes állandó viták után mostanában újból nagy érdeklődés kíséri az alapjövedelem kérdését. A vita feléledését táplálja a trend, hogy az automatizáció következtében számos munkahelytípus szűnhet meg a közeljövőben. Az elemzés kiemeli, hogy az alapjövedelemnek komoly hatása lehetne a szegénység és az egyenlőtlenségek csökkentésére, ugyanakkor látni kell azt is, hogy mivel az alapjövedelem univerzális juttatás lenne, komoly költségekkel járna: becslésük szerint egy átlagos fejlett gazdaság esetében a GDP 6,5 százalékából lehetne egy értelmezhető mértékű alapjövedelmet finanszírozni. 

Ebben a témában még rengeteg a megvitatandó gazdasági és társadalmi szempont, ugyanakkor az IMF szerint érdemes egy lehetőségként számolni ezzel, mint a nem hatékony és nem méltányos szociális transzferek helyettesítéseként. (Guardian, IMF)