Marokkó felajánlotta, hogy képzi és felügyeli az Európában prédikáló imámokat

külföld
2017 október 17., 05:23
comments 48

Abdelhak Khiame, a marokkói terrorelhárítás vezetője a Financiel Times-nak adott interjúban azt ajánlotta, hogy az EU úgy próbáljon fellépni az iszlamista terror ellen, hogy jobban felügyeli az Európában prédikáló imámok munkáját. Ebben Marokkó segítséget is tudna nyújtani, az ország ugyanis hajlandó lenne képezni és „akkreditálni” is az EU-ban tevékenykedő imámokat.

Abdelhak Khiame szerint az EU-nak ez azért érné meg, mert ebben a marokkói iszlám a vallás mérsékelt irányzatához, a málikita madzhabhoz tartozik. ráadásul Marokkónak bevett központi eljárásrendje van az imámok prédikációinak engedélyezésére. Az országban például nem is prédikálhat olyan imám, akinek prédikációját nem engedélyezi a marokkói iszlám vezető imámjaiból álló tanács. Abdelhak Khiame azt mondta, az EU-ban gyakorlatilag hiányzik az iszlám vallás ilyen szintű intézményesítése, éppen ezért áll fenn a veszély, hogy a terrorszervezetek megpróbálnak beszivárogni ebbe a vákuumba.

Az ajánlat nemcsak európai, hanem a marokkói terrorelhárítás érdekeit is szolgálná. a marokkói hatóságok ugyanis egyre idegesebbek amiatt, hogy az utóbbi évek nagyobb európai terrorcselekményei elkövetésében általában segítettek marokkói állampolgárok is. Ezeket a marokkóiak általában az EU-ban radikalizálódnak. Nem véletlen, hogy a marokkói terrorelhárítás egyik legfontosabb célpontja, a radikális iszlamista Abdelbaki al-Satti imám nem Marokkóban, hanem Spanyolországban tevékenykedik. A spanyol és a marokkói hatóságok egyébként az ő hatását gyanítják a barcelonai terrortámadás elkövetői mögött is.

Ezen kívül rengeteg marokkói fiatal állt be az Iszlám Állam fegyveresei közé is, hogy a közel-keleten harcoljon, de Abdelhak Khiame szerint ez nem a marokkói mérsékelt iszlám kudarcát, hanem az internet káros hatásait jelzi, a marokkói fiatalok ugyanis az interneten találkoznak a radikális, iszlamista tanokkal és ebben az ellenőrizhetetlen környezetben könnyen befolyásolják is őket a terroristák.

Az tény egyébként, hogy Marokkóban az utóbbi időben nem volt súlyosabb terrortámadás, ez azonban legalább olyan mértékben köszönhető az agresszív és eredményes marokkói terrorelhárításnak, mint az ottani intézményesített iszlám mérsékeltségének, ha nem jobban. (Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.